Blogok
Már jó ideje véget ért a futball-világbajnokság, és én azt hittem, soha többé nem kell vuvuzelát hallanom. Erre ma hajnalban arra ébredek, hogy egy meglehetősen slágergyanús atyafi, még a szombat esti mámor utóhatásaival küszködve, azt a műanyag szutykot két pofára fújva vonul végig az utcánkban, és nincs senki, aki egy muskátlis cserepet hajítana a fejére. Ó, hol vagy, cívis polgárok legendás büszkesége, összetartása és önvédelmi reflexe?
Nézd, Lajos, én innentől kezdve nem foglak magázni. (Legfeljebb, ha a kedvem és a szövegkörnyezet úgy kívánja.) Nehezemre esik, na. Alig vagy idősebb nálam. Persze, az idősebb jogán te kezdeményezhetnéd a tegeződést, már ha egyáltalán lenne fogalmad a létezésemről. De biztos nincs. Majd lesz, amikor a megfelelő embereknek kiadod az utasítást, ugyan, nézzenek már utána, ki a bánat ez a nyomorult kis zugfirkász, aki folyton velem akar levelezni, de én sosem vagyok otthon, amikor a postás jön.
Kétezerkettő. Gazdálkodj okosan. Hatossal lehet indulni. Viktor a dobókockát pörgeti a két markában, magabiztos mosollyal. Mindenki szerint hatost fog dobni. De aztán csak ötösre sikerül a dobás. Látszólag minimális a különbség, de a lényeget tekintve óriási. Mert Péter hatost dobott. Többek szerint csalt. Ma már lényegtelen. Mindössze egy ország bukta be. Viktor meg négy körből kimarad.
Talán akkor kezdődhetett minden baj, amikor bejelöltem Szöszke Macát, Frufrus Fruzsinát, esetleg Peckes Vivient. Onnantól kezdve az eseményeket már nem lehetett kordában tartani. Mindenesetre most, amikor csüggedten ülök a romokon, és bánatos arcomat két kezembe temetem, már édesmindegy.
Mint ígértem, újra jelentkezem, és elmesélem Felségednek, milyenek is azok a debreceni éjszakák. Mármint az olyanok, amilyenekben Excellenciádnak már régóta nincs része. Elvégre közterületi eseményekről van szó, olyanokról, ahol nincs testőr, aki megvédje az egyszerű cívispolgárt.
A címben szereplő többesszám nyomban elárulja, hogy jómagam afféle sorozatnak képzelem el ezt a Lalikirállyal való, minden valószínűség szerint egyoldalú levelezést, de persze arra is felkészültem, hogy amennyiben bizonyosságot nyer, miszerint a blogbejegyzéseimet egy - már a megalakulása előtt - feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhájára emlékeztető zöld pólóban vetettem monitorra, akkor már nemcsak az új, narancsos média- és sajtótörvény alapján végzem majd kurtavasban, hanem "csak úgy" alapon is. Így aztán - óvatos duhajként - egy meglehetősen lájtos történettel indítok.
Olvasgatom a napokban hatályba lépett új állattartási és állatvédelmi rendelkezéseket, és egyik elképedésből a másikba zuhanok. No nem mintha bármi problémám is lenne az állatvédelem nemes eszményével, sőt. Csak hát kezd kirajzolódni előttem egy olyan ország képe, amelyben az állatoknak az embernél is több joguk van. Másképp fogalmazva: egy homo sapiensnek még annyi joga sincs, mint egy állatnak. A magam részéről a szóbanforgó rendelkezés egyes passzusait változtatás nélkül emelném át egy úgynevezett embervédelmi és embertartási törvény keretei közé.
A '70-es évek végén alakult Angliában egy rockzenekar, amelyik egy kanálgyárban tartotta első próbáját. Eddig még szót sem érdemelne a történet, hiszen a '70-es években nem lehetett úgy elhajítani egy féltéglát Angliában, hogy az ne egy frissen alakult zenekar próbahelyének közepére pottyanjon. A Def Leppard nevű formáció azonban később bizonyos szempontból egyedülállóvá lett a rocktörténetben. A megfejtés kulcsa egy név: Rick Allen.
Drága Miniszterelnök Úr!
Egy borsodi kis faluból, Hernádnyomoriból írok Önnek. Szeretném, ha tudná, hogy mi, hernádnyomoriak kitörő örömmel fogadtuk a Fidesz győzelmét. Ezt azért fontos hangsúlyoznom, mert télen még túlnyomórészt jobbikosnak volt mondható a falu, ugyanis lejött ide február végén néhány jóarcú fiatal, pár fekete mellényes ember társaságában, és a kultúrházban előadták, mit kívánnak tenni a mezőgazdaság talpraállítása meg a vidék feltámasztása érdekében, és ez mindenkinek tetszett, nem is beszélve a cigánybűnözés elleni fellépésről és a csendőrség felállításáról.
Az alábbiakban egy jól ismert antirasszista viccet fogok vuvuzelára aktualizálni. Igen, tudom, rasszista vagyok, meg még neon-náci és masiniszta is, olyannyira, hogy máris elhatárolódom magamtól. Csak előbb még bepötyögöm ezt a kis karcolatot, melyben egy néger és egy fehér ember beszélget. Azazhogy bocsánat, legyünk polkorrektek. Egy fehér ember és egy afro-afrikai cserél eszmét. Aszongya az afro-afrikai:
Lassan kezd ez az egész valamiféle spagettiwestern hangulatot ölteni. A dakota törzsfőnök, Ülő Bika már 21 évvel ezelőtt pontosan látta, hogy a Custer nevű sápadtarcú lesz az ő legnagyobb ellenfele:
Nem hittem volna, hogy újra felbukkanhat a rendszerben az a hosszú évek óta elfeledett, iwiwes körlevélnek álcázott tömény idiotizmus, amit üzenet formájában mostanában újra és újra megkapok egyes ismerőseimtől. De mégis bekövetkezett. És ez azért zavar, mert a fent említett közösségi oldalt csupa értelmes dologra óhajtanám felhasználni. Örülök a hasznos üzeneteknek, figyelemmel kísérem a hírfal eseményeit, és sokszor a Szebb Jövő portálon is megjelennek azok az érdekes és tanulságos anyagok, videók, publicisztikák, amelyek létezéséről az iwiw nélkül talán sohasem szereznék tudomást.
Több mint nyolc százalék Bela Bugarra. Arra a Bela Bugarra, aki kijelentette, hogy nem fogja kérni a magyar állampolgárságot, mert nem akar rossz példával elöljárni. Arra a Bela Bugarra, aki hallani sem akar autonómiáról. Aki egy Slovan-Fradi meccsen saját bevallása szerint a szlovák csapatnak szurkolna, mert hiszen ő szlovák állampolgár. Aki szerint 1920. június negyedikén elkezdődött a felvidéki magyarság történelme.
A vuvuzela Afrika bosszúja a gyarmatosításért, a rabszolgaságért, a Pepsi Coláért, a hamburgerért, a polgárháborúkért, az ellopott gyémántokért és a Tarzan-filmekért - írja a Vas Népe cikkében a nálam sokkal kevésbé zabos szerző. (Idézek tőle a lap alján is.) Aki nem tudná, a vuvuzela annak a műanyag "hangszernek" a neve, amivel a dél-afrikaiak minden futballmérkőzés hangulatát méhzümmögés-szerű, kibírhatatlan monotonitássá változtatják, és - hogy stílszerűen fogalmazzak - taccsra tesznek egy egész világbajnokságot.
Meg nem tudnám mondani, hogy a bánatba' keveredtem Csurka István blogjára. Ez idáig arról sem volt fogalmam, hogy van neki olyan. De mint hivatásszerűen hírvadászattal foglalkozó netpolgár, egy hosszadalmas kattintgatási folyamat végén, amit nevezhetünk akár egerészésnek is, mindenféle keresztlinkeléseknek köszönhetően egyszer csak ott találtam magam a miépponthun, azon belül is a jeles drámaíró, közgondolkodó és örökös pártelnök internetes naplója kellős közepén.