A Jobbik Magyarországért Mozgalom Hajdú-Bihar megyei egyéni képviselőjelöltjei

Az alábbi linkekre kattintva könnyedén megismerheti egyéni képviselőjelöltjét. A jelöltek oldalán elolvashatja rövid életrajzukat, valamint megtalálhatja elérhetőségeiket, illetve választókerületük térképét. Tájékozódhat arról is, hogy mikor lesz jobbikos választási rendezvény a lakókörzetében, továbbá február elejétől a választókerületben található összes kopogtatócédula-leadóhely megtalálható lesz ezen az oldalon.

Kulcsár Gergely - Hajdú-Bihar 1. OEVK - Debrecen

Kulcsár Gergely történészhallgató, három kisgyermek édesapja, jelenleg Debrecen-Józsán egy autómosó üzletvezetője. Fiatalon kezdett el érdeklődni a közügyek iránt, s bár tagja nem lett, kezdettől fogva a MIÉP-pel szimpatizált. A párttól annak tudatos tönkretételét látva távolodott el, s csatlakozott a Jobbikhoz. 2004-es alapítása óta elnöke az új erő debreceni szervezetének.

A Jobbik hajdú-bihari szervezője, majd 2009-től megyei elnöke és kampányfőnöke is lett. Állandó szerzője több nemzeti radikális újságnak. Főbb célkitűzései között szerepel a politikusbűnözés visszaszorítása, a közbiztonság helyreállítása a csendőrség létrehozásával és a szociális rendszer igazságossá tétele.

Elérhetőségek

E-mail cím: kulcsar.gergely@jobbik.hu
Honlapcím: www.jobbikdebrecen.hu
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 01 nagyobb térképen való megjelenítése

Kőszeghy Csanád Ábel - Hajdú-Bihar 2. OEVK - Debrecen

Kőszeghy Csanád Ábel érettségije után programozói munkákat vállalt, majd a Műszaki Főiskolán szembesült a felsőoktatási rendszer hibáival, a hallgatókat elbutító liberális oktatáspolitika rombolásával. Településmérnöki diplomamunkáját az ökoszociális lakásépítésen és munkahelyteremtésen alapuló vidékfejlesztésről írta, szakmai tudásával a magyar vidék fejlődését kívánja szolgálni.

Jelenleg építészeti családi vállalkozásukat vezeti, így közvetlenül tapasztalja az EU-s pályázati források korrupt elosztását. Gyermekkora óta foglalkoztatja hazájának sorsa, 2003-tól szimpatizál a Jobbikkal, 2004-ben egyik alapítója és azóta alelnöke az új erő debreceni szervezetének.

Elérhetőségek

E-mail cím: koszeghy.abel@jobbik.hu
Honlapcím: www.jobbikdebrecen.hu
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 02 nagyobb térképen való megjelenítése

Kulcsár Gábor - Hajdú-Bihar 3. OEVK - Debrecen

Kulcsár Gábor a Jobbik megalakulásától kezdve szimpatizált az új erővel, 2004-ben a debreceni szervezet egyik alapítója lett, azóta pedig alelnöke. 2007-ben képviselőjelöltként indult az időközi választásokon, ahol már akkor több parlamenti pártot megelőzve a harmadik legtöbb szavazatot kapta. Még abban az évben az elsőként avatott ötvenhat gárdista soraiban tett esküt a nemzet szolgálatára a Szent Korona előtt, s egyúttal a Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei kapitánya, valamint a Jobbik megyei alelnöke lett. Fontosnak tartja a multinacionális érdekekkel szemben a tisztességes munkából élni kívánó magyar emberek képviseletét, a nemzettudat megerősítését és a közbiztonság javítását a csendőrség felállításával.

Elérhetőségek

E-mail cím: kulcsar.gabor@jobbik.hu
Honlapcím: www.jobbikdebrecen.hu
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 03 nagyobb térképen való megjelenítése

Rubi Gergely - Hajdú-Bihar 4. OEVK - Hajdúhadház

Rubi Gergely a médiaiskola elvégzése után több televíziónál dolgozott mint operatőr, rendező és technikus. Mivel rengeteg eseményen forgatott, hamar tudatosult benne, hogy a média – politikai nyomásra – mennyire elferdíti a valóságot. Kezdetben a MIÉP-pel szimpatizált, majd 2007-től a Jobbikban kezdett el aktívan tevékenykedni.

2009-ben megszervezte az új erő hajdúhadházi szervezetét, melynek azóta elnöke. Később kampányfőnök, választókerületi szervező és megyei alelnök is lett. Céljai között szerepel a közbiztonság megteremtése a csendőrség felállításával, a munkanélküliség csökkentése és a magyar emberek képviselete a multinacionális érdekekkel szemben.

Elérhetőségek

E-mail cím: rubi.gergely@jobbik.hu
Honlapcím: www.hajduhadhaz.jobbik.hu
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 04 nagyobb térképen való megjelenítése

Balázs István - Hajdú-Bihar 5. OEVK - Berettyóújfalu

Balázs István a Nyíregyházi Egészségügyi Főiskola végzése közben mentőápolóként és egy munkaközvetítő cégnél szervezőként dolgozott. Jelenleg is az egészségügyben tevékenykedik. A politika mindig érdekelte, de egyik párt ideológiája sem állt hozzá közel. A 2004-es népszavazás örökké fájó sebet ejtett rajta, hiszen családja a mai napig Kárpátalján él. 2009-ben megalapította a Jobbik Esztári Szervezetét, melynek azóta elnöke, emellett a párt Egészségügyi Kabinetének tagja. Fontosnak tartja a közbiztonság megteremtését, valamint a magyar mezőgazdaság és az erre épülő élelmiszeripar felvirágoztatását.

Elérhetőségek

E-mail cím: balazs.istvan@jobbik.hu
Honlapcím: www.esztar.jobbik.hu
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 05 nagyobb térképen való megjelenítése

Rigán István - Hajdú-Bihar 6. OEVK - Püspökladány

Rigán István 1977 óta dolgozik a vasútnál. Több üzemi szakképzés és diploma megszerzése után jelenleg a MÁV Debreceni Forgalmi Osztályán tevékenykedik forgalmi vizsgabiztosként. Az ún. rendszerváltásról hamar kiderült számára, hogy csak hatalomátmentés történt, a politikusok nem a magyar emberek érdekeit képviselik.

A parlamenti pártok mindegyikét méltatlannak tartja a népképviseletre, mert hazánkat kiszolgáltatottá tették a külföldi érdekeknek. A Jobbikban találta meg azt az új, tiszta erőt, mely képes lehet a politikusbűnözők elszámoltatására és a mezőgazdaság talpra állítására.

Elérhetőségek

E-mail cím: rigan.istvan@jobbik.hu
Honlapcím: www.jobbikladany.hu
Bemutatkozó interjúja ide kattintva olvasható.
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 06 nagyobb térképen való megjelenítése

Kocsis Zsolt - Hajdú-Bihar 7. OEVK - Hajdúszoboszló

Kocsis Zsolt kisgyermekes családapa több szakma megszerzése és számos többműszakos munkahely után a Francia Idegenlégióban szolgált, ahonnan sérülés miatt tért haza. Jelenleg egy alkatrészkereskedésnél dolgozik. Soha nem politizált aktívan, de a 2006-os őszi események bebizonyították számára, hogy egyik parlamenti erő sem cselekszik a nemzet érdekében, s hogy az egyetlen, magyar érdekeket képviselő párt a Jobbik. Az új erőhöz való csatlakozása után megalapította a hajdúbagosi szervezetet, melynek azóta is elnöke. Fontosnak tartja a fiatalság testi, lelki, szellemi fejlődését, a nemzeti hagyományaink ápolását, a keresztény értékrend megtartását és a család szentségét. A multinacionális érdekekkel szemben a magyar emberek képviseletét szeretné ellátni.

Elérhetőségek

E-mail cím: kocsis.zsolt@jobbik.hu
Honlapcím: http://hajduszoboszlo.jobbik.hu/
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 07 nagyobb térképen való megjelenítése

Kis Csaba - Hajdú-Bihar 8. OEVK - Balmazújváros

Kis Csaba rugókovács kisvállalkozó Balmazújvárosban. Az ún. rendszerváltás után egyre jobban foglalkoztatták nemzeti sorskérdéseink, így hamar megtalálta az utat a nemzeti radikalizmushoz. 1997-ben a MIÉP balmazújvárosi alapítója és elnöke lett, de csalódnia kellett a pártban. 2004-ben kezdte el készíteni Harcos nevű ruházati termékeit, melyek egyre népszerűbbek a fiatalság körében.

A háromgyermekes családapa örömmel vállalta el a balmazújvárosi jobbikosok felkérését a képviselőjelöltségre, mert maga is fontosnak tartja a közbiztonság helyreállítását a csendőrség létrehozásával és a magyar emberek védelmét a multinacionális érdekekkel szemben.

Elérhetőségek

E-mail cím: kis.csaba@jobbik.hu
Honlapcím: www.szebbjovo.hu
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 08 nagyobb térképen való megjelenítése

Pogácsás Mariann - Hajdú-Bihar 9. OEVK - Hajdúböszörmény

Pogácsás Mariann édesapján keresztül ismerte meg a Jobbik célkitűzéseit és kapcsolódott be az új erő hajdúdorogi szervezetének munkájába. Társaival együtt aktívan dolgoznak azon, hogy a térségben minden egyes emberhez eljusson a párt nemzetmentő programja, hiszen a mezőgazdaság munkanélküliséget eredményező tönkretétele miatt nagy szükség van a radikális változásra. A kétgyermekes családanya céljai között szerepel a csendőrség felállítása, a kiábrándult, létbizonytalanság szélére sodródott emberek önbecsülésének visszaadása, a termőföld védelme és a magyar mezőgazdaság talpra állítása.

Elérhetőségek

E-mail cím: pogacsas.mariann@jobbik.hu
Honlapcím: www.hajdudorog.jobbik.hu
Választási rendezvények: ide kattintva


Választókerületi térkép (nagyítható, görgethető)


Hajdú-Bihar 09 nagyobb térképen való megjelenítése