Tartalom átvételHírek

Brutálisan megkínzott 2006-os áldozat ügye ma a bíróságon

2010. szeptember 10. - 11:51

Ítélethozatal várható. A Fővárosi Bíróság a mai napon (2010. szeptember 10-én) tárgyalja a 2006. év őszi eseményei egyik polgári áldozatának ügyét, melyben az első tárgyalást a vádirat benyújtását követően 2 évvel tűzték ki. Az ügy sértettje egy békés, bejelentett rendezvény után élettársával tartott hazafelé a budapesti Rákóczi úton, amikor társaikkal együtt az utcára kivezényelt rendőri erők sorfalába ütköztek.

Feljelentést tett a Jobbik az LMP-s kopogtatócédulák ügyében

2010. szeptember 10. - 01:40

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést csütörtökön a Jobbik, mert az LMP kampányfőnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a Fidesz segítséget ajánlott az ajánlószelvények gyűjtésében - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Jobbik szóvivője. Dúró Dóra szerint az LMP-nek tisztáznia kell, hogy az ügyben a párt frakcióvezetője vagy kampányfőnöke mondott-e igazat.

Sarkozy, a "náci"

2010. szeptember 9. - 16:04

A náci retorikához hasonlított egyes cigányellenes politikusi megnyilvánulásokat Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa. Párizs magyarázatot követel a szavaira.

Csányi Sándor szerint a forinthitelesek is bajban vannak

2010. szeptember 9. - 15:56

A devizahitelesek mellett a forintban eladósodottak is bajban vannak, hiszen mindkét csoportra érvényes kockázatok vannak jelen Magyarországon – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este. Hozzátette: a devizahitelesek védelmét túlzottan hangsúlyozó kommunikáció ugyanakkor láthatóan csökkenti a fizetési hajlandóságot az adósok körében is.

Médiaszabályozás - Az EU nem lát okot arra, hogy beavatkozzon

2010. szeptember 9. - 15:32

Egyelőre nem lát indokot az Európai Bizottság arra, hogy bármely tagország médiatörvényével kapcsolatban közbeavatkozzon – közölte Neelie Kroes illetékes biztos az Európai Parlament sajtószabadságot érintő vitáján.

Vona Gábor: Gyurcsánynak nincs helye a Parlamentben

2010. szeptember 9. - 15:06

Az előző rendszer vezetőinek nincs helyük egy új Magyarország felépítésében – hangsúlyozta Vona Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Jobbik elnöke hangsúlyozta: az önkormányzati választás után pártja második erővé szeretne válni.

Korán-égetés: Tűzre dobják a katonák életét is

2010. szeptember 9. - 12:22

David Petraeus, az amerikai csapatok afganisztáni parancsnoka figyelmeztetett, hogy a floridai Dove World Outreach Centre nevű egyháznak a szeptember 11-i támadások idei évfordulójára tervezett Korán-égetési akciója a Közép-ázsiai országban szolgáló csapatokon kívül, világszerte veszélybe sodorhatja az amerikaiak életét.

Csoda történt: Koszovó ügyében Szerbia meghajolt az EU akarata előtt

2010. szeptember 9. - 11:39

Kétnapos tárgyalássorozat eredményeképp az elmúlt éjjel megköttetett a megállapodás Boris Tadic szerb elnök és Catherine Ashton, az EU külügyminisztere között. Szerbia az uniós tagországokkal egyetértésben módosítja korábbi, az ENSZ Közgyűlésének benyújtott indítványát, mely továbbra is keresztbe tett volna Koszovónak. A döntés pozitívan hathat a térség stabilitására, de nem kérdés, hogy a szerb vezetésnek odahaza súlyos támadásokkal kell majd megküzdenie.

USA: Az év eleje óta 36 kivégzést hajtottak végre - ma lesz a következő Washington államban

2010. szeptember 9. - 10:31

Kivégeznek egy halálra ítéltet csütörtök éjjel Washington amerikai szövetségi államban, amelyben 2001 óta nem hajtottak végre halálos ítéletet - közölték a hatóságok.

UEFA: Nem kapott kegyelmet Mészáros és Polekszics - A DVSC a lausanne-i sportbírósághoz fordul

2010. szeptember 9. - 10:03

Az UEFA fellebbviteli bizottsága a DVSC-TEVA minden fellebbezését elutasította, így Vukasin Polekszics és Mészáros Norbert eltiltása érvényben maradt. Az nb1.hu beszámolója szerint könnyen előfordulhat, hogy a klub a lausanne-i sportbírósághoz fordul az ügyben.

"A Jobbik be akarja bizonyítani, hogy a Fidesznél is alkalmasabb az irányításra"

2010. szeptember 9. - 01:01

A Jobbik a parlament őszi ülésszakában be akarja bizonyítani, hogy egy olyan párt, amely alkalmas az ország irányítására - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vona Gábor. A Jobbik elnöke és frakcióvezetője az alkotmányról beszélve hangsúlyozta: a jelenlegi alaptörvény nem védi teljesen Magyarországot.

Tőkés: "Végtére is a cigányokat nem Auschwitzba, hanem csak Romániába küldik"

2010. szeptember 9. - 00:53

Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke kedden sajtóközleményben foglalt állást a romániai és bulgáriai romák Franciaországból történt tömeges kiutasítása ügyében:

A Fidesz 63 csontváza (karikatúrával)

2010. szeptember 9. - 00:45

Hatvanhárom olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel.

A Jobbik ellenzi a kéthetes parlamenti szünetet

2010. szeptember 8. - 15:02

A Jobbik ellenzi, hogy az önkormányzati választás előtt kéthetes szünetet tartson a parlament. Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a házbizottság szerdai ülése után újságírók előtt elmondta: az őszi ülésszak feszített munkája miatt támogatják, hogy rendkívüli ülésszakkal hosszabbítsák meg a munkát, és azon érdemben lehessen megvitatni a jövő évi költségvetést.

Gaudi: három rendőrnek büntetőjogi felelőssége van a tévéostrom kapcsán

2010. szeptember 8. - 13:56

Biztosan megállapítható, hogy Szabadfi Árpád korábbi országos rendőrfőkapitány-helyettesnek, Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánynak és az ő közbiztonsági helyettesének, Lapid Lajosnak büntetőjogi felelőssége van az MTV székházának 2006 szeptemberében történt ostromakor történt rendőri mulasztások miatt - mondta Gaudi-Nagy Tamás, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság jobbikos alelnöke a testület szerdai ülésének szünetében rögtönzött sajtótájékoztatón.

Még több katonát küld Afganisztánba a NATO?

2010. szeptember 8. - 12:55

Újabb kétezer NATO-katona érkezhet Afganisztánba, hogy csatlakozzon a már ott lévő száznegyvenezer fős nemzetközi haderőhöz - írja a The Washington Times.

Új szereplő érkezhet a magyar mobilpiacra

2010. szeptember 8. - 12:50

Frekvenciák értékesítésére készül a magyar állam, s a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint ez egy újabb mobilszolgáltató megjelenését is lehetővé teheti a magyar piacon.

Alkotmánybírósághoz fordul a Jobbik a "gárdatörvény" miatt

2010. szeptember 8. - 12:47

A Jobbik az Alkotmánybíróságon támadja meg az augusztus elején elfogadott közbiztonsági törvénycsomagot, amely egyebek mellett szabálysértésként határozza meg a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt.

Az évszázad lehetősége a magyar tudománynak

2010. szeptember 8. - 12:43

A Budapesten ezen a héten zajló 31. európai lézer-anyag kölcsönhatás konferencia különösen fontos lehet, hiszen Magyarország az egyik gazdája az uniós ELI projektnek, amely a legkorszerűbb technológia fejlesztését teszi lehetővé. A 2015-től működő szegedi központ csaknem 20 éven át mintegy 150 kutatónak ad munkát.

Egy kalap alá kerültünk Romániával és Szerbiával

2010. szeptember 8. - 00:37

Június eleje óta huszonöt államkötvény aukciót rendeztek Szerbiában, ezek közül hat volt sikertelen. Románia a júliusban elindított megszorító program óta a négy aukció közül egyik során sem volt képes értékesíteni állampapírjait, további tíz, korábbi aukció során pedig csak részben kelt el a felkínált adósságmennyiség. Magyarországon a múlt heti aukció sikertelen volt, bár ma sikeres napot zárt az ÁKK.


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

1. választókerület - Grenczer Attila Csaba Elolvasom     
2. választókerület - Kurtyán Illésné Elolvasom     
3. választókerület - Juhász Kálmán Elolvasom     
4. választókerület - Kőszeghy Csanád Ábel Elolvasom     
5. választókerület - Bancsi Tibor Elolvasom     
6. választókerület - Sándor Lajos Elolvasom     
7. választókerület - Lakatos János Elolvasom     
8. választókerület - Kiss Csaba Elolvasom     
9. választókerület - Balogh János Elolvasom     
10. választókerület - Ágoston Tibor Elolvasom     
11. választókerület - Dr. Ulics Erika Elolvasom     
12. választókerület - Konkoly János Elolvasom     
13. választókerület - Sebestyén Hunor Péter Elolvasom     
14. választókerület - Tóth Györgyné Elolvasom     
15. választókerület - Szász Sándor Elolvasom     
16. választókerület - Varanyi Sándor Elolvasom     
17. választókerület - Makó Ferenc Elolvasom     
18. választókerület - Kulcsár Gábor Elolvasom     
20. választókerület - Lakatos Róbert Elolvasom     
21. választókerület - Dr. Tóth Kálmán Miklós Elolvasom     
22. választókerület - Dr. Végvári József Elolvasom     
23. választókerület - Tóth Bence Elolvasom     
24. választókerület - Pokorni László Elolvasom     

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Euróárfolyam

EUR vs HUF árfolyam  30 napra

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes