A Fővárosi Védelmi Bizottság az árvízveszélyről tárgyalt

2012. február 25. - 07:37

A rendkívüli időjárási helyzetben helytálltak az együttműködő szervezetek - állapították meg a Fővárosi Védelmi Bizottság pénteki ülésén -, ahol arról is szó volt, hogy az előrejelzések alapján a tavaszi olvadások idején nem kell komolyabb árhullámra számítani a fővárosban.

Az ülésen Budapest Főváros Kormányhivatala mellett részt vettek a Fővárosi Önkormányzat vezetői, a honvédelem, a katasztrófavédelem, a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv és a rendvédelmi szervek fővárosi irányítói, továbbá a helyi védelmi bizottságok elnökei, vagyis a 23 fővárosi kerületi polgármester, illetve egyéb meghívott vendégek.

Pesti Imre kormánymegbízott, a Védelmi Bizottság elnöke értékelte a rendkívüli időjárási helyzet kapcsán tapasztaltakat. Elmondta, hogy valamennyi együttműködő szervezet jelesre vizsgázott a felkészülésben, a helyzet kezelésében és az információ áramlása a bevont szervezetek és a Védelmi Bizottság titkársága, valamint a helyi védelmi bizottságok között példaértékű volt.

Budapest idei árvízi veszélyeztetettségéről Palkó György, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. vezérigazgatója tartott tájékoztatót. Elmondta, hogy a jelenlegi előrejelzések szerint a tavaszi olvadások során komolyabb árhullámra a fővárosban nem kell számítani.

A Védelmi Bizottság ülését követően a testület tagjai és meghívottak részt vettek a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatala és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közösen szervezett védelmi igazgatási felkészítésen. A programon több mint százan jelentek meg, többek között a kerületi önkormányzatok jegyzői, az újonnan kinevezett védelmi referensek és további meghívottak.

MTI - szebbjovo.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes