A Jobbik szerint nem kiegyensúlyozottak a hírműsorok

2012. február 24. - 15:46

Súlyos társadalmi igazságtalanságnak és törvénytelenségnek nevezte a Jobbik alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy pártja a parlamenti választásokon elért mandátumarányánál kevesebbet szerepel a hírműsorokban.

Novák Előd közölte: annak ellenére, hogy az MSZP és a Jobbik hasonló eredményt ért el a választásokon, a szocialista politikusok csaknem ötször annyit (23 százalék) beszélhettek a hírműsorokban, mint a pártjához tartozók (5 százalék). Szerint ennél is felháborítóbb, hogy a Jobbiknál alacsonyabb választási eredményt elért LMP 8, a KDNP pedig 9 százaléknyi megszólalást tudhat magáénak.

A politikus az Országos Rádió és Televízió Testület, illetve a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010-es tevékenységéről szóló parlamenti beszámolóra hivatkozva beszélt minderről. A beszámoló vitáját kedden kezdte meg az Országgyűlés.

A Jobbik alelnöke emlékeztetett arra, hogy a médiatörvény szerint a médiatanács feladata a kiegyensúlyozott tájékoztatás megvalósulásának felügyelete. Novák Előd úgy vélte: a testületnek hivatalból eljárást kellene indítania, és komolyan kellene szankcionálnia a "folyamatos törvénysértést".

MTI - szebbjovo.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes