1979. augusztus 12-én született a Szabolcs megyei Kemecsén. Református vallású, szülei pedagógusok, édesapja nyugdíjas, édesanyja jelenleg egy debreceni általános iskolában igazgatóhelyettes, nyugdíj előtt áll.
Ötéves korától él Debrecenben. Nős, négy gyermek édesapja. 2004-ben született meg az első kisfia, őt 2006-ban egy kislány, 2009-ben és 2010-ben pedig újabb fiúgyermekek követték.
Alapfokú tanulmányait Debrecenben végezte, a Bocskai István Általános Iskolában. Majd a debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Középiskolába nyert felvételt, ahol 1997-ben érettségizett. Ugyanitt szakmát is tanult, az elektronikai műszerész vizsgát tette le. 1998-2000-ben vállalkozási ügyintézői tanfolyamot végzett el és alapfokú angol nyelvvizsgát is szerzett a tanfolyam keretein belül. Ezután 2002-ben felvételt nyert a Debreceni Egyetem történelem szakára, majd 2004-ben a politológia szakra is. A munkahelyi, családi és mozgalmi elfoglaltsága miatt több félévet kihagyott, így még diploma előtt áll, az államvizsgáját 2011 tavaszára tervezi. Az utóbbi években egy családi vállalkozásban dolgozott üzletvezetőként.
A politikával a '90-es évek közepén kezdett foglalkozni, MIÉP-szimpatizáns volt. Majd miután csalódott a pártban, 2004 nyarán barátaival megalakította a Jobbik Debreceni Alapszervezetét, melynek kezdettől fogva az elnöke. A 2006-os önkormányzati választáson a KDNP-Jobbik helyi választási szövetség színeiben indult a debreceni 28-as választókerületben, mandátumot nem sikerült szereznie. 2007-ben Vona Gábor felkérésére elvállalta a megyei szervezői feladatot, 2009. év elején a Jobbik Hajdú-Bihar megyei elnökévé választották. A 2009-es EP-választáson mint megyei kampányfőnök tevékenykedett és vezetésével 17,1 %-os eredménnyel a második lett a Jobbik a megyében. A Magyar Gárda Mozgalom szervezésében aktívan részt vett, a mai napig segíti a megújult mozgalmat. Jelenleg titkára a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítványnak és elnökségi tagja a Józsai Turul Egyesületnek. Két újság készítésében is szerepet vállal. A Szebb Jövő című megyei havilap és a józsai, Turul Hangja című helyi lap aktív közreműködője.
A 2010-es országgyűlési választásokon a Hajdú-Bihar megyei 1-es választókerületben a fideszes jelölt mögött második helyen végzett, a Hajdú-Bihar megyei területi lista éléről szerzett mandátumot.
Fogadóórái: minden pénteken 14 és 18 óra között, Debrecenben, a Vásáry István u. 4. alatti Jobbik-irodában
E-mail cím: kulcsar.gergely@jobbik.hu