
Beismert politikai felelőssége ellenére nem mond le főpolgármesteri posztjáról Demszky Gábor
- Címkék:
Saját felelősségéről is beszélt a BKV-ügyben tartott sajtótájékoztatóján Demszky Gábor főpolgármester. Sorra vette, hogy szerinte milyen rossz döntések vezettek a BKV-nál kialakult helyzethez, de nem mond le. A héten még 30 szerződés miatt tesz feljelentést a BKV vezérigazgatója.
„A főváros vezetésének is van felelőssége, ha eltérő mértékben is. Nem kapott a cég rendszeres támogatást a kormánytól. Nekem magamnak is van felelősségem abban, hogy ennek a finanszírozás körüli politikai játszmának a kereteit nem rúgtam fel” – ismerte el Demszky Gábor.
Ugyanakkor bízik tanácsadója, Mesterházy Ernő ártatlanságában, és Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettesről is kész elhinni, hogy nem volt tudomása törvénysértésekről, de számos irányítási hibát követett el.
„Hagyó úr minden döntést egyedül kívánt meghozni. Ez óhatatlanul megnövelte a hibázás esélyét” – fogalmazott Demszky. A hibák között sorolta fel a főpolgármester azt is, hogy korábban MSZP-s nyomásra elfogadta Antal Attila személyét BKV-vezetőnek és nem írtak ki nemzetközi pályázatot.
„Csak évek múlva, az esetleges vádemelés és bírósági ítélet után fog kiderülni, ki követett el tényleg bűnt a BKV-ügyben letartóztatottak között” – jegyezte meg Demszky, aki szerint sokaknak áll érdekében szétteríteni a politikai felelősséget, különösen a kiélezett választási kampány során.
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója elmondta, a héten még harminc tanácsadói szerződés kapcsán tesz feljelentést. Eddig 27 ügyben tett feljelentést. A szerződésekkel kapcsolatos belső ellenőrzést június végéig meghosszabbították, eredetileg március 31-ig tartott volna.
„Hagyó Miklóssal a szakmai meggyőződésünk merőben eltért egymástól. Sem ő, sem Mesterházy nem utasított engem semmire, azt nem is hagytam volna” – mondta a vezérigazgató.
A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ pártkasszájában landoltak azok a pénzek, amelyek kifizetése miatt több botrány is kipattant a BKV-nál. „Egyre nyilvánvalóbb, hogy a lopások pártutasításra történtek” – szól az ellenzéki párt közleménye. A szocialisták pedig úgy látják, Demszky Gábornak nem csak politikai, hanem jogi felelőssége is van a BKV-botrányok kapcsán, mert felettese volt a helyetteseinek.
„A Fidesznek lelkiismeret-furdalása van a főváros ügyei miatt, ezért támad olyan veszettül. A várost az utóbbi időben a Tarlós - Demszky koalíció irányította, amely minden, a rendrakásra irányuló szocialista törekvést elgáncsolt” – reagált közleményben Nyakó István, a szocialisták szóvivője.
A BKV-nál kipattant csalásgyanús ügyek miatt már lemondott több politikai tisztségéről Hagyó Miklós, korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes, akihez a BKV felügyelet is tartozott. Mesterházy Ernőt pedig Zelenák Tiborral, a BKV korábbi kommunikációs főosztályvezetőjével együtt pénteken helyezték előzetes letartóztatásba.
Forrás: VG.hu
Legfrissebb tartalom
- Négy éve figyelmeztették Demszkyt, hogy a BKV-nál csalnak, sikkasztanak
- Szemétség-e egy szabály betartása?
- Újabb jobbikos alternatív kampányvideó
- Módosíttatni kívánja a magyar nyelv romániai jogállását a Székely Nemzeti Tanács
- Frekvencia (f)osztás ORTT módra, avagy megint mutyi a rádióknál
- A pártcélokat szolgáló NBH-t is elszámoltatná a Jobbik
- Ne vásároljuk többé a Gyűlölet Hírlapját!
- Az MVSZ nemkívánatos személynek nyilvánította Széles Gábort
- Nem meglepő: Lengyel László jobbikos választópolgárok ellen uszít
- Esztergomi jobbikosok meggyes piskóta receptje
- A vég kezdete az MDF-nél - Dávid mentegetőzik
- "Aki a Jobbikot gyalázza, a véremet bántja"
- Ha hirtelen megugrik a szavazók száma - Trükkös pártok
- Miért jön elő Gyurcsány?
- Parlamenti küszöb alatt Slotáék
- "Széles Gábor ártott legtöbbet az Ikarusnak"
- Több tízmilliót kereshetnek Hagyón - Demszky nem kételkedik
- Vona Gábor lakossági fóruma Esztergomban (videók)
- Már a listaállításokra koncentrál a Jobbik
- Törvényes az MDF ajánlószelvény-gyűjtése? - A Jobbik nyílt levele Somogyi Zoltánhoz












































