Tisztelt Polgármester Asszony!
Ön bizonyára jól ismeri programunkat. Ismeri tehát a program IV/4 fejezetét is, amelyben a cigányság helyzetével, felzárkóztatásával foglalkozik az írás.
Emlékeztetőül néhány gondolat belőle, szó szerint:
"A Jobbik szerint a cigánykérdés komplex probléma, így kezeléséhez is komplex programra van szükség. Egyrészről a legsürgetőbb feladat a cigánybűnözés felszámolása a megfelelő rendvédelmi eszközökkel. A cigánybűnözés fogalma természetesen nem azt jelenti, hogy minden cigány bűnöző lenne."
"A rend megteremtése mellett a felemelkedés és a jogkövetés lehetőségét is biztosítani kell számukra: a szociális, foglalkoztatási és oktatási rendszert kell úgy átalakítani, hogy az a törvények betartására, a munka és az oktatás világába való visszatérésre ösztönözzön. Ebben a folyamatban politika helyett kiemelt szerepet szánunk a keresztény egyházaknak és a civil szférának, amelyek könnyebben és gyorsabban lehetnek képesek párbeszédet kialakítani a cigánysággal. A párbeszédhez persze két fél szükséges... "
Természetesen Ön ezt a programot jól ismeri. Ezért mi nem hisszük el(!) azt a szóbeszédet, ami szerint Ön a helyi cigányságot úgy tájékoztatja, hogy ha a Jobbikra szavaznak, akkor a Jobbik "kinyírja" őket.
Már csak azért sem hisszük, mert ez uszítás lenne és ez a jelenlegi törvénykezés szerint, mint nyíltan gyűlöletre uszítás - alkalmas a Btk. 269.§ b.) pontjába ütköző és aszerint minősülő cselekménynek, mint ezt Ön is jól tudja.
Még egyszer hangsúlyozzuk, mi ezt nem hisszük, nem is feltételezzük Önről. Csupán azért írjuk e sorokat, hogy felhívjuk rá a figyelmét, milyen szóbeszéd járja.
Persze mondhatja, hogy beszélnek az emberek össze-vissza, mégis fontosnak tartjuk a párbeszédet ilyen szinten is.
Tisztelettel:
Jobbik Kabai Alapszervezet