Gratulálok a Magyar Hírlapnak! Gratulálok, hogy sikerült elérnie azt a szintet, mikor a Bors egy mértékadó napilap lett hozzá képest. Dicséretes, bár nem várt fordulatként tekintek arra, hogy a Stop.hu színvonalával megegyező, névtelen írást sikerült közölnie, s minekután a főszerkesztő-helyettes Szentesi Zöldi László éppen tagnap hümmögött publicisztikájában azon, hogy bizony a Barikád névtelenül szerkesztődik, külön szeretném elismerésemet kifejezni.
Üdvözlöm továbbá az összes hasonlóan Fidesz közeli orgánumot, amelyik átvette a „nap hírét”.
Kampány időszakban érthető, hogy a konkurens pártok egymás alól igyekeznek kihúzni a talajt. Nyilván ehhez asszisztál a pártsajtó - Magyarországon nincs is más -, ami rendszerint hozza a nagyobbnál nagyobb botrányokat. Megalapozott vádakhoz pedig forrás kell, így szeretném őszinte hódolatom felől biztosítani Stefka Istvánt, aki egy nevenincs weboldal printscreenjét (számítógép által „lefotózott” oldalkép) teszi meg, mint leghitelesebb forrását. Nevezett printscreen ugyanis azt igyekszik igazolni, hogy az állítólagos családi idillben élő, keresztényi értékeket és erkölcsöt hirdető Vona Gábor pártelnök bizony vizet prédikál, majd eztán felhajt egy öles kupa bort. Vona Gáborról ugyanis ezen megdönthetetlen bizonyíték bizonyítja, hogy ő csalja hites feleségét.
E weboldal működtetője ugyanis állítólag feltörte Vona Gábor azóta már törölt IWIW adatlapját, s onnét lementette Pogácsás Mariannal folytatott intim beszélgetéseit. Régi felhasználójaként az IWIW-nek közlöm a nem felhasználókkal az alaphelyzetet: Az IWIW-re meghívással történik a feljelentkezés, ami annyit tesz, hogy egy barátom kér egy meghívót a rendszertől, amit elküld az én e-mail címemre, amin keresztül én regisztrálok az oldalra. Eztán én is kérhetek meghívót bárki számára. Kreatívabb olvasók már levehették, hogy praktikusan fiktív személyt is alkothatok ezen az oldalon, kamu címmel, kamu névvel, amit úgy alakítok olyanra, ahogy és amilyenre akarom. Ergo bárki készíthet egy Vona Gábor adatlapot, arra küldhet egy másik fiktív személy által akár kétmillió szerelmes levelet is, azokat az illető meg is válaszolhatja, majd ezeket lefotózva újraközölheti, mint “bizonyítékot”. Pont olyan ez, mintha egy szaklap a bárki által szabadon szerkeszthető Wikipédiát jelölné meg elsődleges forrásként. Nem mellesleg a Photoshop is relatíve régi találmány, többen is képesek már kezelni, akár hasonló célokra is.
Egyszóval köszöntöm az oknyomozó zseniket, akik egy bárki által manipulálható közösségi oldalról lementett képre hivatkozik - amit egy no name oldalon közöltek -, s ezzel kecsesen mentek lefelé kutyába. Bravó! Ők, akik mindig a Fideszt, mint a belpesti entellektüel, kifinomult úri, polgári létszemléletet éltették és igyekeztek képviselni, sikerrel avanzsáltak ellenfeleik (?) szintjére. Teccünk még emlékezni arra, mikor Orsós Viktor verte a feleségét?
Egy dolgon kell csupán elgondolkodni: miért lehetséges az, hogy a Jobbik elnökét, s ezzel magát a pártot is csak egy ilyen szánalmasan impotens bulvárszarral akarják lejáratni, megfogni? Mert bizony mondom, kizárt, hogy a párt hibátlan, hiszen nincs-e földön olyan párt, mely ne lenne hibás itt-ott, de tényleg ez a legütősebb leleplezés Széles e világon? Hát gratulálok. Aki pedig mindezt közzé tette? Vendégem egy sörre. Csak találkozzak vele.
Forrás: Ellenkultúra.info
Frissítés:
A fent leírt módszer is működik, de a Szebb Jövő két munkatársa még ennél is egyszerűbben, nagyjából három perc leforgása alatt produkálta az alábbi hamisítványokat. Egyikük Széles Gáborra írta át ideiglenesen az iwiwes adatlapján a nevét, másikuk Stefka Istvánra, majd utóbbi küldött egy üzenetet "Széles Gábornak", az alábbi eredménnyel:
(a képek kattintásra nagyíthatók)
Még egyszer hangsúlyozzuk, a fentiekhez semmi köze sem Széles Gábornak, sem Stefka Istvánnak, a módszert kizárólag azért alkalmaztuk, a fenti képeket azért hoztuk létre, hogy illusztráljuk, milyen egyszerűen lehet kreálni Magyar Hírlap-szintű "bizonyítékokat" gyakorlatilag bárki nevében.