Parlamenti küszöb alatt Slotáék

2010. március 9. - 22:58

Egy kedden közzétett felmérés eredménye szerint az ötszázalékos parlamenti küszöb alá süllyedt február végén a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) támogatottsága, s 4,9 százalékkal a tömörülés most nem jutna be a pozsonyi törvényhozásba.

A választást az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) nyerné 37,1 százalékos támogatottsággal. A második helyért a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) vívna egymással harcot, népszerűségi rátájuk 12,8, illetve 12,7 százalék.

A tavaly alakult Szabadság és Szolidaritás (SaS) támogatottsága 9,2 százalék, míg a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomé (LS-HZDS) 6,6 százalék. A magyarok által leginkább támogatott két párt - a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd - 6, illetve 5,2 százalékkal szintén bejutna a parlamentbe, ha most lennének az egyébként június 12-én esedékes választások.

Az SNS vezetőit meglepte a felmérés eredménye, bár több politikai elemző is már hosszabb ideje állítja, hogy a párt várható támogatottsága közel lesz a parlamenti küszöbhöz. "A felmérések is a választási kampány részét képezik. Néhány párt az eredményt megfizeti" - jelentette ki Anna Belousovová, a párt első alelnöke. Leszögezte: nem tartja hitelesnek a felmérés eredményét, s biztos abban, hogy az SNS bekerül a parlamentbe. 2006-ban a párt 11,73 százalékot ért el, 20 képviselője van a törvényhozásban.

A TASR hírügynökség közlése szerint Marián Kotleba, a Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) szélsőjobboldali mozgalom volt vezetője is indul a június 12-re kiírt választáson, mégpedig a Néppárt-A mi Szlovákiánk (LSNS) jelöltjeként. Jelöltlistáját a párt a jövő hét végéig kívánja leadni.

Kotleba a közszolgálati hírügynökségnek elmondta: miután a saját párt megalakítása nem járt sikerrel, ő és hívei beléptek a Társadalmi Szolidaritás Néppártja elnevezésű csoportosulásba. Ezt követően törvényes keretek között módosították a párt nevét és alapszabályzatát. Az LSNS-t a belügyminisztérium a múlt héten nyilvántartásba vette.

"Bízunk abban, hogy legalább 5,1 százalékot kapunk. Ha azt gondolnánk, hogy veszíteni fogunk, nem is kezdtünk volna bele" - szögezte le. Hozzátette: az LSNS-nek a Jobbik nem a példaképe, s a két párt között nincs semmiféle kapcsolat.

karpatinfo.net


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

1. választókerület - Grenczer Attila Csaba Elolvasom     
2. választókerület - Kurtyán Illésné Elolvasom     
3. választókerület - Juhász Kálmán Elolvasom     
4. választókerület - Kőszeghy Csanád Ábel Elolvasom     
5. választókerület - Bancsi Tibor Elolvasom     
6. választókerület - Sándor Lajos Elolvasom     
7. választókerület - Lakatos János Elolvasom     
8. választókerület - Kiss Csaba Elolvasom     
9. választókerület - Balogh János Elolvasom     
10. választókerület - Ágoston Tibor Elolvasom     
11. választókerület - Dr. Ulics Erika Elolvasom     
12. választókerület - Konkoly János Elolvasom     
13. választókerület - Sebestyén Hunor Péter Elolvasom     
14. választókerület - Tóth Györgyné Elolvasom     
15. választókerület - Szász Sándor Elolvasom     
16. választókerület - Varanyi Sándor Elolvasom     
17. választókerület - Makó Ferenc Elolvasom     
18. választókerület - Kulcsár Gábor Elolvasom     
20. választókerület - Lakatos Róbert Elolvasom     
21. választókerület - Dr. Tóth Kálmán Miklós Elolvasom     
22. választókerület - Dr. Végvári József Elolvasom     
23. választókerület - Tóth Bence Elolvasom     
24. választókerület - Pokorni László Elolvasom     

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Euróárfolyam

EUR vs HUF árfolyam  30 napra

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes