A Jobbik győzelme és az MSZP veresége - Interjú Vona Gáborral

2010. május 22. - 13:30

A közvélemény is érzékeli, hogy az új országgyűlés felállása óta megpezsdült az élet a Tisztelt Ház falai között. Több független szakértő is úgy értékelte, hogy az utóbbi napokban újra érdemes a parlamenti közvetítéseket figyelemmel kísérni, és ez nem utolsósorban a Jobbiknak köszönhető. A nemzeti párt első munkahetéről a barikád.hu munkatársa kérdezte Vona Gábort, a Jobbik frakcióvezetőjét.

- Frakcióvezető úr, hogyan értékeli az első parlamenti hetet?

- A mai nap még nem ért véget, de a héten szerda kivételével minden nap plenáris ülést tartott a Ház, így sok tapasztalat gyűlt össze. Az egyik az, hogy a média nagyon szűkszavúan tájékoztatta a közvéleményt mindarról, ami történt, különösen arról, ami a Jobbikkal volt kapcsolatos. A Jobbik debütálása pedig szerintem nagyszerű volt. Míg az LMP nem tudott karakteresen megjelenni, míg az MSZP az összeomlás jeleit mutatja, addig a Jobbik konstruktív, megfontolandó szakmai javaslatokkal állt elő, de a szükséges határozottsággal szállt szembe akár a kétharmados többséggel is, ha erre volt szükség. Az Orbán Viktor által benyújtott politikai nyilatkozatot, a kettős állampolgárság és a trianoni emléknap ügyét, a 2006-os állami terror kérdését és az önkormányzati törvénymódosítást emelném ki.

- Haladjunk sorban. Mi a Jobbik véleménye a politikai nyilatkozatról?

- Orbán Viktor 14 homályos mondatot írt, amelyben forradalomnak nevezi az áprilisi választási győzelmüket és egyúttal úgy tesz, mintha az elmúlt 20 év nem lenne az ő felelősségük is. Felszólalásomban utaltam arra, hogy a forradalom szó használata nem hogy nem indokolt, hanem egyenesen sértő 1848 és 1956 emléke felé. Nem akarom lebecsülni az 53%-os választási győzelem erejét, de a szavaknak ereje van. Ne devalváljunk szent szavakat. A nyilatkozatot támogatjuk, de ezekkel a kritikai megfontolásokkal.

- Kettős állampolgárság, Trianon emléknap?

- Történelmi jelentőségű, hogy úgy tűnik, az Országgyűlésben kétharmadosnál is nagyobb támogatottsággal fogadjuk el mindkét törvényjavaslatot. Mindkettőt támogatja a Jobbik, azzal a megkötéssel, hogy azokat nem az utolsó, hanem az első lépcsőfoknak tekintjük. A kettős állampolgársághoz mindenképp adnánk szavazati jogot, vagyis annak a lehetőségét, hogy elszakított testvéreink is véleményt formáljanak arról, melyik párttól várják a nemzet sorsának jobbra fordulását. A Trianon emléknapot pedig nem csupán egy üres politikai nyilatkozatként képzeljük el, hanem követeljük, hogy az kötelező megemlékezést is jelentsen az általános iskolák 7-8. osztályai és a középiskolák számára. Úgy tűnik, az akaratunkat itt is rá tudjuk kényszeríteni a kormánypártokra.

- 2006-os állami terror?

- Megható, megrázó és egyben felemelő pillanatok voltak, amikor Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársunk – miközben számos áldozat a karzaton ült – szembesítette az MSZP képviselőit bűneikkel és felelősségükkel. Jó volt látni, ahogy az MSZP-frakció teljesen elszigetelődött a Házban. Ezzel egyébként a Jobbik politikai sikert ért el, amely egyben Sólyom László köztársasági elnök és az MSZP politikai veresége is egyben. A parlamenti üléseken nem a Jobbik vált kirekesztett erővé, hanem a szocialisták. Ez azt gondolom, a magyar társadalom akarata, és szerencsére leképeződött az Országgyűlésben is.

- Önkormányzati törvény?

- Amennyire dicséretes a kormánytöbbség igyekezete a magyar állampolgárság és az emléknap ügyében, annyira arcpirító ez a javaslatuk. Apáti István képviselőtársunk, aki a Jobbik vezérszónoka volt az általános vita során, egyenesen „lex diktatúrának” nevezte, hozzáteszem, teljes joggal. Egyrészről semmi sem indokolja ezt a gyors jogalkotási igyekezetet, ami felettébb gyanús, és az a megérzésünk, hogy amögött nem megtakarítási szándék és nem az önkormányzatok működésének segítése, hanem a jelenlegi kormánypártok aktuális hatalmának megerősítése áll. Nagyon veszélyes javaslat, amely ellen a Jobbik mindent latba fog vetni. Az önkormányzati képviselők létszámának csökkentését természetesen támogatjuk, de nem ebben a formában, amely zárójelbe tenné az arányosság elvét, és a kétharmados parlamenti többség után bevezetné az önkormányzati egypártrendszert.

- Mi várható a jövő héten?

- Megkezdődik a kormányprogram vitája, ahol nem fogunk kesztyűs kézzel bánni a Fidesszel, ha a szombaton nyilvánossá váló kormányprogram konkrétumok helyett lózungokból fog állni.

- Ezt miből gondolja?

- Maradjunk abban, a korábbi tapasztalatok alapján ennek sajnos van valószínűsége. Ez nemsokára kiderül. Nagyon várjuk a miniszter-jelöltek meghallgatását is, különösképpen Matolcsy György és Pintér Sándor esetében. Az elkövetkezendő évek közéleti frontja ugyanis a gazdaság és a közbiztonság kérdésköre körül fog kialakulni. A Jobbiknak – ezt a választási kampány során is artikuláltuk – karakteres véleménye és gyökeres megoldási javaslatcsomagja van mindkét területen. Izgalmas idők jönnek.

barikad.hu


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

1. választókerület - Grenczer Attila Csaba Elolvasom     
2. választókerület - Kurtyán Illésné Elolvasom     
3. választókerület - Juhász Kálmán Elolvasom     
4. választókerület - Kőszeghy Csanád Ábel Elolvasom     
5. választókerület - Bancsi Tibor Elolvasom     
6. választókerület - Sándor Lajos Elolvasom     
7. választókerület - Lakatos János Elolvasom     
8. választókerület - Kiss Csaba Elolvasom     
9. választókerület - Balogh János Elolvasom     
10. választókerület - Ágoston Tibor Elolvasom     
11. választókerület - Dr. Ulics Erika Elolvasom     
12. választókerület - Konkoly János Elolvasom     
13. választókerület - Sebestyén Hunor Péter Elolvasom     
14. választókerület - Tóth Györgyné Elolvasom     
15. választókerület - Szász Sándor Elolvasom     
16. választókerület - Varanyi Sándor Elolvasom     
17. választókerület - Makó Ferenc Elolvasom     
18. választókerület - Kulcsár Gábor Elolvasom     
20. választókerület - Lakatos Róbert Elolvasom     
21. választókerület - Dr. Tóth Kálmán Miklós Elolvasom     
22. választókerület - Dr. Végvári József Elolvasom     
23. választókerület - Tóth Bence Elolvasom     
24. választókerület - Pokorni László Elolvasom     

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Euróárfolyam

EUR vs HUF árfolyam  30 napra

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes