Megemlékeztünk Trianonról és Debrecen terrorbombázásáról (képgalériával)

2010. június 7. - 08:18

2010. június negyedikén a debreceni Jobbik tagjainak és szimpatizánsainak kettős okuk volt a megemlékezésre. Kora délután összegyűltek a Petőfi téren, hogy a szövetségesek által elkövetett háborús gaztettre, Debrecen 1944-es terrorbombázására emlékezzenek. Az áldozatok és hősi halottak kőtáblájánál Kőszeghy Csanád Ábel, a debreceni Jobbik elnöke és Biró László alelnök helyezett el koszorút.

A megemlékezők ezután a Bem térre vonultak át, ahol a Magyar Fájdalom szobránál Juhász Kálmán mondott beszédet, a kilencven évvel ezelőtt bekövetkezett tragédia, a trianoni békediktátum okait, előzményeit és következményeit boncolgatva. Beszédét az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük:

Adjon az Isten, Bajtársak!

Nehéz pódiumra állni – magyarként - egy június 4-i megemlékezésen. Nehéz, mert szembe kell néznünk azzal a cinikus imperializmussal és árulással, amely hazánkat Trianon tragédiájába taszította. De ha már szembenézünk, akkor tegyük meg azt valóban…

Mi is történt igazából Trianonban, vagy általában véve a versailles-i békerendszer keretében, mik azok az okok, amelyek ide vezettek, kik, vagy mik voltak a „trianoni rendezés eszközei”, annak haszonélvezői?

Azt tudjuk, hogy az apostoli Magyar Királyság területének kétharmadát, lakosságának több mint felét elveszítette. Hogyan sikerült három év alatt - mert 1917-ben még nyerésre álltunk - ekkorát fordulnia a világnak?

Ott kezdeném az okok boncolgatását, hogy 1917-ben, az addig csak pénzügyi segítséget nyújtó USA belép a hitelezettjei oldalán a háborúba, mert úgy ítéli meg, hogy egyre nagyobb a kockázata annak, hogy elveszítheti eddigi befektetéseit. Ezzel párhuzamosan felerősödik minden olyan tevékenysége az Antantnak, amely a belső bomlasztást szolgálja.

Magyarországon két irányban is tudnak dolgozni:

- egyrészről a nemzetiségeket uszítják a magyarság ellen (milyen áthallásos dolog ez - ismerjük ezt a saját bőrünkön is)

- másrészről megkeresik azokat a köröket, és felveszik velük a kapcsolatot, akik hajlandóak velük egyezkedni, az Antant és pénzügyi befektetőjének propagandáját folytatni Magyarországon.

Ez a propaganda nem más, mint a pacifizmus. Minden Központi Hatalmak országnak megvan a maga főpacifistája, Magyarországon Károlyi (akinek szép párizsi palotája adódik) vállalja magára ezt a szerepet.

Ne felejtsük el, háborúban vagyunk, már az is hazaárulásnak számít, ha valaki kapcsolatot tart az ellenséggel…

Egyébként egy érdekes adalék, a háború után a vesztes államok első vezetői – általában – az adott ország főpacifistái lesznek (Magyarországon ez a helyzet 1920-ra megoldódik, mert az országnak ismét nemzeti érdekeket szolgáló kormánya, berendezkedése lesz. Vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr vezetésével, de pl. Németországban a „pacifizmus” Weimari Köztársaság néven még 1933-ig tombol, Ausztriában pedig 1938-ig tart ki az ottani kiszolgáló rendszer.

Németországban egyébként azért kellett tovább fenntartani a nemzetellenes kormányzást, mert továbbra is szükség volt a „bizonyos körök” együttműködésére, a jóvátétel miatt.

Ez a két említett ok és a csillapíthatatlan gyarmatosító étvágy vezetnek el Trianonhoz.

Ha a nemzetiségi kérdést vizsgáljuk, látnunk kell a korabeli Magyarország liberális nemzetiségi politikájának csődjét. Amikor mindenki asszimilációra törekszik Európában és nemzetállami keretekben gondolkodik, akkor Magyarország szabadelvű vezetői sorra biztosítják az újabb jogokat nemzetiségeinknek, amely elemi iskolák és gimnáziumok létesítésében is megnyilvánul, valamint az anyanyelv használatának széleskörű biztosításában is.

Ezzel kapcsolatos az a háború alatti botrány, amelyben a M. Kir. Parlamentjében egy román nemzetiségű képviselő román nyelven szidalmazta a magyarságot. (Csak emlékeztetnék a nemrégiben elfogadott szlovák nyelvtörvényre…)

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy széleskörű személyes autonómiát élveztek a nemzetiségek, amely a kor színvonalát messze meghaladta.

Az Antant és pénzügyi partnere fellépése nyomán kialakult a nemzetiségi vezetőkön belül egy szűk réteg, amely abban volt érdekelt, hogy elképesztő mennyiségű hazugságból országot szerezzen magának és friss nemzetének.

A Felvidék, vagy Erdély már fel volt építve, a kor egyik nagyhatalmának voltak fejlett, vagy fejlődő területei - Temesváron pl. autógyár működött és működik mindmáig. Ezek az emberek (Masaryk, Benes, Groza) a szabad rablásban rejlő lehetőséget ismerték fel.

Aztán ott van az árulók másik csoportja: a Galíciából és az osztrák részekről kiszorított idegenek. A magyarországi pacifisták, kommunisták, defetisták …Ezen mozgalmak egy tőről fakadnak: a cionizmus fekete virágának beteg hajtásai. Cionista érdekeiknek megfelelően voltak (voltak?) érdekeltek a haza züllesztésében, annak elárulásában, a mozgalmi álarcot csak ennek leplezésére használták.

És itt érdemes arról is beszélnünk, hogy a szavak ismét csak elválnak a tettektől.

A magyarországi zsidóság vezetői - különösen a vallási vezetők - nem győznek kiállni (szavakban) Magyarország eszménye mellett. A tettek azonban mindig mást mutattak akkor és azóta.

Ez a két, Magyarország elveszejtésén munkálkodó csoport azonban maradhatott volna az idők végezetéig a történelem hátsó udvarán, ha nem egyezett volna az érdekük a nagyhatalmak szándékával.

Az európai hatalmak: Nagy Britannia és különösen Franciaország arra jöttek rá, hogy a háború után sem lesznek képesek mit kezdeni azzal a területi-hatalmi egységgel, amit a Magyar Királyság, - a Kárpát-medence egysége, magyar vezetéssel - jelent. Ezért a térség feldarabolását és gyarmatosítását határozták el. Kapóra jött nekik ebben a szándékukban az úgynevezett nemzetiségi vezetők ajánlkozása és a már említett csoport, akik sehol sem találják a helyüket…

Egy elképesztő cinizmussal megkomponált hazugság-szimfóniát alkottak, amelyet olyan szépen hangzó eszmékkel támasztottak alá, mint a nemzetek önrendelkezésének elve. Ennek következtében, mintegy ötmillió magyar ember került idegen elnyomás alá, sokuk elveszítve egzisztenciáját.

Megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem tőletek, vajon a Kárpát-medence magyarságát mikor illetheti meg ugyanezen nemes elv: az önrendelkezés joga, tehát a kárpát-medence magyarsága mikor egyesülhet újra egy hazában? Ahogyan egy hazában éltek elődei legalább ezer éven keresztül.

A trianoni rendszer alkalmatlansága gyorsan bebizonyosodott, gyakorlatilag 20-30 évenként önmagától is összeomlik, de utána mindig jönnek a szuronyok, vagy a tankok, vagy legutóbb a bankok, hogy érvényt szerezzenek a nagyhatalmi logikának. Mert az az igazság, drága bajtársaim, hogy a Kárpát-medence magyar egységénél jobbat még senki sem tudott kitalálni… De hogyan is találhatott volna bárki emberfia jobbat az Isteni elrendezésnél?

Próbálták azt reparálni többször is - legutóbb - az EU keleti bővítésével, próbálták a magyarság lába alól kihúzni többször is a talajt - ennek eklatáns példája a „földkérdés rendezése” a népi demokráciákban 1945-47-ben, melynek eredménye az lett, hogy a magyar gazdától elvették a földjét, ezzel megfosztották önállóságának, megmaradásának alapjától.

De mára egyre nyilvánvalóbb, hogy Trianon revíziója elkerülhetetlen:

- mert hazugságban fogant,

- mert magyarokat taszít idegen uralom jármába,

- mert a térség folyamatosan veszít szerepéből/súlyából - kvázi gyarmattá vált, ez szembe megy a többi érintett ország érdekeivel egyaránt.

- mert a térség összes utódállama soknemzetiségűvé vált és semmivel sem jobb - sőt rosszabb - a nemzetiségek helyzete, mint 90 év előtt.

- mert okkal és joggal követeljük az európai népek között utoljára a nemzeti önrendelkezésünket.

Addig, amíg ez megvalósul még sok tennivalónk van és még csak az út elején vagyunk, de legalább már vagyunk majd’ egymilliónyian, akik el akarjuk végezni a munkát.

Fotók: Mangu Róbert