Eljárást indítanak a tótok a magyar nyelvű plakátok miatt

2010. június 28. - 00:41

A szlovák kulturális minisztérium bírság kiszabására irányuló közigazgatási eljárást indít a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ellen, mivel a tárca szerint egynyelvű óriásplakátjai megsértették a nyelvtörvényt. Akár 5 ezer eurós büntetést is kiróhatnak.

Jozef Bednár, a kulturális tárca szóvivője megerősítette, hogy megindítják a közigazgatási eljárást, melynek keretében bírságot szabhatnak ki a pártra.

Az MKP a választás előtt kizárólag magyar nyelvű óriásplakátokkal is kampányolt. A kulturális minisztérium nyelvtörvény felett őrködő hivatala június elején megállapította a törvénysértés tényét, majd felszólította az MKP-t, hogy biztosítsa az államnyelvű szöveg kiírását óriásplakátjain. A párt azonban ezt nem tette meg. Berényi József, az MKP elnökhelyettese akkor azt mondta, az Alkotmány értelmében cselekedtek, a plakátok átragasztását pedig technikai szempontból nehezen megoldhatónak tartja.

Dunajsky Éva, a párt szóvivője nem kommentálta a minisztérium eljárását, mivel még nem kapták meg a tárca döntését.

A nyelvtörvény értelmében 100-tól 5000 euróig terjedő bírság szabható ki a nyelvtörvény megsértése miatt.

Forrás: Kitekintő.hu


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

1. választókerület - Grenczer Attila Csaba Elolvasom     
2. választókerület - Kurtyán Illésné Elolvasom     
3. választókerület - Juhász Kálmán Elolvasom     
4. választókerület - Kőszeghy Csanád Ábel Elolvasom     
5. választókerület - Bancsi Tibor Elolvasom     
6. választókerület - Sándor Lajos Elolvasom     
7. választókerület - Lakatos János Elolvasom     
8. választókerület - Kiss Csaba Elolvasom     
9. választókerület - Balogh János Elolvasom     
10. választókerület - Ágoston Tibor Elolvasom     
11. választókerület - Dr. Ulics Erika Elolvasom     
12. választókerület - Konkoly János Elolvasom     
13. választókerület - Sebestyén Hunor Péter Elolvasom     
14. választókerület - Tóth Györgyné Elolvasom     
15. választókerület - Szász Sándor Elolvasom     
16. választókerület - Varanyi Sándor Elolvasom     
17. választókerület - Makó Ferenc Elolvasom     
18. választókerület - Kulcsár Gábor Elolvasom     
20. választókerület - Lakatos Róbert Elolvasom     
21. választókerület - Dr. Tóth Kálmán Miklós Elolvasom     
22. választókerület - Dr. Végvári József Elolvasom     
23. választókerület - Tóth Bence Elolvasom     
24. választókerület - Pokorni László Elolvasom     

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Euróárfolyam

EUR vs HUF árfolyam  30 napra

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes