Levelek Lalikirálynak - Üzenet az Ötholdas Pagonyból

2010. július 9. - 02:04

A címben szereplő többesszám nyomban elárulja, hogy jómagam afféle sorozatnak képzelem el ezt a Lalikirállyal való, minden valószínűség szerint egyoldalú levelezést, de persze arra is felkészültem, hogy amennyiben bizonyosságot nyer, miszerint a blogbejegyzéseimet egy - már a megalakulása előtt - feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhájára emlékeztető zöld pólóban vetettem monitorra, akkor már nemcsak az új, narancsos média- és sajtótörvény alapján végzem majd kurtavasban, hanem "csak úgy" alapon is. Így aztán - óvatos duhajként - egy meglehetősen lájtos történettel indítok.

Pár héttel ezelőtt látogatást tett szeretett szülővárosomban Kontyos Julis nevű barátnőm, ama pártolandó szándékkal, hogy Debrecenben töltse el a hétvégét két apró leánygyermekével. (A barátnémat természetesen nem Kontyos Julisnak hívják, de jobbnak látom eltitkolni az igazi nevét, amíg ki nem derül, hogy a Fidesz bloggertörvénye alapján csupán a szerzőket viszik majd el vasra verve, vagy a blogban megemlített gyanútlan ismerőseiket is.) Nos, egy napsütéses vasárnapon négyesben felkerestük Debrecen legszuperebb játszóterét, amely az Ötholdas Pagony nevet viseli, és amit csudaklassz játékokkal rendeztek be. De nemcsak mindenféle csúszda, hinta meg libikóka képezi a játszótér tartozékát, hanem például 1 fő terepmintás katonai gyakorlót viselő személyzet is. Ő a Gondnok Bácsi, és nagyon szigorú ember.

Gondnok Bácsival először akkor kerültünk szolgálati kapcsolatba, amikor Kontyos Julis az egyik favárszerű mászókánál csipsszel kínálta kisebbik csemetéjét. A következő percben Gondnok Bácsi manifesztálódott a semmiből, és rögvest üzembe helyezte magát. Közölte, hogy bizonyos kifogásai merültek fel a gyermeknek a játékon ülve történő táplálkozása ügyében, merthogy az a szabályzatba ütköző cselekmény. Rögtön meg is indokolta, miért az. Mert hát ugyebár a többi gyerek is megláthatja, aztán persze követi a rossz példát, ő is elkéri anyukától a szalámis kiflit, közben természetesen nem szünteti be a mászókázást az ebadta, és mivel az egyik keze foglalttá válik a szalámis kifli által, már csak egyetlen mellső végtagja marad a kapaszkodásra, és ez bizony roppantul balesetveszélyes.

Mit tehettünk mást, meghajtottuk a fejünket Gondnok Bácsi szikrázóan logikus érvei és határozott fellépése előtt, majd elvonultunk az egyik padhoz gyereket etetni. Már azt hittük, kikerültünk a szigorú tekintetű terepmintás ember látóköréből, ám korai volt magunkat elringatni ebben a hitben. Történt ugyanis, hogy a szánkódomb tetején a Kontyos eltaposott egy csikket, majd a papucsa orrával és néhány szakavatott mozdulattal mélyen beásta a homokba...

Másodperceken belül megint előkerült a semmiből Gondnok Bácsi, és igen rosszallóan nyilatkozott az anyuka viselkedéséről. Tájékoztatott minket, hogy az Ötholdas Pagony területén jelenleg több tucatnyi kisgyerek tartózkodik, akik élénk érdeklődést mutatnak minden apró tárgy után, ami a földön található, sőt, egyesek akár a szájukba is vehetik a talajon fellelhető apróbb holmikat, és nem lehet azt mondani, hogy a cigarettacsikkek esetén ennek az eljárásnak kedvező élettani hatásai lennének. Aztán szigorú tekintettel megmutatta a kijelölt dohányzóhelyet, a hozzá tartozó hamuzóval és kukával, távoztában pedig elmormolt a fogai közt egy munkaköri megfigyelést, miszerint sosem a gyerekekkel van itt baj, hanem a hülye szülőkkel.

A Kontyos riadtan kaparta ki a homok alól a csikket, és elviharzott a Gondnok Bácsi által kijelölt irányba. Amikor visszaért, szendén elrebegte nekem, hogy megkívánt ugyan egy kis alkoholmentes sört ebben a nagy melegben, de a történtek után már fél velem behozatni a kocsiból. Megértettem az aggodalmait, mert magam is tartottam tőle, hogy ilyen fokú függelemsértés láttán a terepmintás ember esetleg korbáccsal fog kikergetni minket a létesítmény területéről, mielőtt sikerülne tisztázni, hogy nem óhajtottunk alkoholizálni az Ötholdas Pagonyban.

A viccet félretéve: örülök, hogy ezt a szép játszóteret éjjel-nappal olyan elhivatott személyek őrzik, mint Gondnok Bácsi. Volt alkalmunk megtekinteni Debrecen egyéb, őrizetlen játszótereit, s a magam részéről nem egyet közülük életveszélyesnek nyilvánítottam. Az egyik helyszínen például arra kényszerültem, hogy a fölöttébb gyanús reccsenések után viharsebesen kapkodjam le a két gyerkőcöt a csúszda állványának tetejéről.

Szóval: Hajrá, Ötholdas Pagony! Hajrá, Terepmintás Ember!

Viszont mondanék én Önnek valamit, Lalikirály. Sőt, kérdeznék is Felségedtől, ha nem veszi szemtelenségnek...

Az a tény, hogy az elmúlt években Debrecen több játszótere is felújíttatott, rendkívül örömteli. Jómagam nem osztom azon betegesen gyanakvó polgártársaim véleményét, akik a felújítások összegének nyilvánosságra kerülése után mindenféle túlszámlázásokról meg panamákról kezdtek el pusmogni avagy hőbörögni, ki-ki vérmérséklete szerint. Meggyőződésem, hogy ezek az örökké elégedetlenkedő cívisek valójában azt sem tudják, hol van Panama, tehát a véleményük eleve nem lehet mérvadó. Különben is, Debrecen nevét egy lapon említeni a korrupcióval, nos, ez iskolapéldaként kerülhetne be az Idegen Szavak Szótárának "nonszensz" cikkelye alá.

De volna egy kérdésem is, mint fentebb említettem. Ha már ezek a játszóterek az európai szabvány alapján, minden igényt kielégítő módon nyerhettek új formát, esetleg nem kellene rájuk vigyázni is? Már csak azért kérdem, mert egy nagyon európai módon, nagyon felújított, nagyon játszótér közvetlen közelében lakom (adatok a Moszadnál), és ilyenkor, a nyári szünidő időszakában például minden egyes hétvégén azt kell tapasztalnom, hogy hajnali fél kettőkor bizonyos nem túl européer fiatalok borosüvegek összetördelése és féktelen hőbörgés során élik ki abbéli lokálpatrióta örömüket, hogy lám, Debrecennek ez is milyen szép és komfortos, felújított játszótere...

És mintha nem igazán hatna rájuk a tízórás szesztilalom, amit Excellenciád oly bölcs előrelátással és a legjobb szándéktól vezérelve vésetett kőbe annak idején...

No de erről majd a következő blogbejegyzésben. Addig is maradok legőszintébb híve:

Szebb Jenő
pór cívis