A "magyar cigány" egyetemistákra cserélné a roma bevándorlókat?

2010. július 30. - 11:42

A franciaországi roma-konfliktusokról cikkezik szerdai számában a Le Monde. A napilap szerint a francia állam manipulatív céllal hivatkozik a kint élő román és bolgár emberekre, a balkáni országok viszont kihasználják saját állampolgáraik "csereértékét". A Le Monde azt állítja: Pierre Lellouche, európai ügyekért felelős államtitkár egyezséget kötött a román állam képviselőivel, hogy a hazatelepített cigányok fejébe Franciaország romániai egyetemistáknak biztosít ösztöndíjat a francia egyetemeken.

Mint ismert, a bűnözés és az utcai erőszak ellen meghirdetett küzdelem jegyében Nicolas Sarkozy konzervatív francia elnök szerdán elrendelte a romák és nomádok több száz illegális táborának felszámolását. Sarkozy szintén utasítást adott azon Bulgáriából és Romániából érkezett romák "szinte azonnali" kitoloncolására, akik bűncselekményt követnek el.

Sarkozyt egyébként tavaly egy lapinterjúban "magyar cigánynak" becézte Marisa Bruni Tedeschi, az államfő feleségének édesanyja. "Ha tehetné, egész családjával lakókocsiban utazgatna" - mondta az elnök anyósa a Paris Match című francia lapban megjelent interjúban, Nicolas Sarkozy kelet-európai gyökereire célozva.

(manna.ro nyomán)


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

1. választókerület - Grenczer Attila Csaba Elolvasom     
2. választókerület - Kurtyán Illésné Elolvasom     
3. választókerület - Juhász Kálmán Elolvasom     
4. választókerület - Kőszeghy Csanád Ábel Elolvasom     
5. választókerület - Bancsi Tibor Elolvasom     
6. választókerület - Sándor Lajos Elolvasom     
7. választókerület - Lakatos János Elolvasom     
8. választókerület - Kiss Csaba Elolvasom     
9. választókerület - Balogh János Elolvasom     
10. választókerület - Ágoston Tibor Elolvasom     
11. választókerület - Dr. Ulics Erika Elolvasom     
12. választókerület - Konkoly János Elolvasom     
13. választókerület - Sebestyén Hunor Péter Elolvasom     
14. választókerület - Tóth Györgyné Elolvasom     
15. választókerület - Szász Sándor Elolvasom     
16. választókerület - Varanyi Sándor Elolvasom     
17. választókerület - Makó Ferenc Elolvasom     
18. választókerület - Kulcsár Gábor Elolvasom     
20. választókerület - Lakatos Róbert Elolvasom     
21. választókerület - Dr. Tóth Kálmán Miklós Elolvasom     
22. választókerület - Dr. Végvári József Elolvasom     
23. választókerület - Tóth Bence Elolvasom     
24. választókerület - Pokorni László Elolvasom     

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Euróárfolyam

EUR vs HUF árfolyam  30 napra

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes