Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője

1979. július 17-én született Szikszón. Feleségével Hajdúhadházon él. Miskolcon, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola élelmiszer és vegyiáru kereskedő szakán végzett 1997-ben.

A média világában 1998-tól kezdte meg munkáját. Az encsi Művelődési Házban és Városi Televízióban dolgozott technikusként és operatőrként. 2001-től 2003-ig a Kölcsey Televíziónál, majd 2003-tól 2005-ig a Nyíregyházi Városi Televíziónál mint operatőr és rendező tevékenykedett. 2006 és 2010 között Hajdú-Bihar megyében saját filmjei gyártása mellett tudósított és operatőrködött helyi és országos televízióknak (Alföld Televízió, TV2, Debreceni Városi Televízió, MTV).

2007-ben csatlakozott a Jobbikhoz, s elkezdte építeni Hajdú-Bihar megye 4-es számú választókerületében a mozgalom alapszervezeteit. Elsőként Hajdúhadházon sikerült megalapítani, melynek elnöke lett. Több, azóta is jól működő szervezet alakult a közreműködésével. A sikeres európai parlamenti választások idején a 4-es számú körzet kampányfőnöke volt. 2009 nyarán a Megyei Választmány alelnöknek választotta, majd ez év végén a körzetében található szervezetek többsége az országgyűlési választásokra képviselőjelöltnek jelölte.

A 2010. évi országgyűlési választásokon Hajdú-Bihar megyei lista második helyéről mandátumot szerzett.

Fogadóórái: minden pénteken 14 és 18 óra között, Debrecenben, a Vásáry István u. 4. alatti Jobbik-irodában

E-mail cím: rubi.gergely@jobbik.hu

Honlapcím: www.hajduhadhaz.jobbik.hu

Rubi Gergellyel kapcsolatos hírek a Szebb Jövőn

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes