rendőrterror
Tegnap Nyakó István - Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként - közölte az ország közvéleményével, hogy a bukott miniszterelnök nem kíván részt venni az Országgyűlés 2006 őszi törvénysértéseket kivizsgáló albizottságának szeptemberi meghallgatásán. Indoka szerint a bizottságban komédia folyik, továbbá annak egyik tagja elfogult: Gaudi-Nagy Tamás, aki – a forradalom győzelme, a rendszer bukása után továbbra is koncepciós eljárás alapján több mint egy éve előzetesben tartott - Budaházy György védője.
Dr. Lukács Tamás az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság rendkívüli ülésén 2010.07.27-én, arrogánsan lesöpörte Dr. Gaudi-Nagy Tamás javaslatát, amelyben a 2010. július 4-én, az Erzsébet téren történt jogellenes tömegoszlatás napirendre vételét és kivizsgálását kérte:
Az MSZP nem vesz részt az Országgyűlés emberi jogi bizottsága rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottságának munkájában, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig nem megy el a testület meghallgatására - közölte Nyakó István arra reagálva, hogy Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: szeptember végén akarják meghallgatni a volt miniszterelnököt.
Jogerősen másfél-másfél millió forintos kártérítés, annak kamatai, továbbá 600 ezer forint perköltség (összesen tehát több, mint négymillió forint) megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) és a Készenléti Rendőrséget, amiért 2006. szeptember 20-án a rendőrök brutálisan összevertek egy tanárt a Belvárosban, majd törvénytelenül fogva tartották.
Ki kell vizsgálni, milyen politikai döntések születtek a háttérben a 2006-os őszi zavargások kapcsán – jelentette ki csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Révész Máriusz. A fideszes politikus megemlítette: a tévészékház ostroma kapcsán a Baranya megyei rendőröket vezényelték ki, miközben a rebiszesek háromszor is kérelmezték, hogy a segítségükre siessenek, ezt azonban megtagadták.
Valami újabb zsiványságon törtük a fejünket, vagy már meg is született fantáziánk felnőtteket bosszantó képzelete, mikor hirtelen nagy durranással csapódót ki a ház vasalt kapuja. Szigorú tekintetű bőrkabátos férfiak siettek fel a kerten átvezető járdán. Öcsi és kishúga, Tündi ijedten bújtak Józsi házmester rózsabokra mögé. Az előbbi bátorságunk nekünk is tovaillant. Hunyorogva a napsütésben, igyekeztünk nem látszani a már kinyílt rózsák fedezékéből. Azt hittük, nem látnak, csak mi látunk mindent, ami körülöttünk történik. Bár ne láttuk volna mindazt, amiről még napjainkban sem mernek nyíltan, őszintén beszélni!
Sok millió ember nézte hitetlenkedve, borzongva és félelemmel, amikor 2006 őszén félelemkeltő ruházatú, azonosítatlan katonai egységek randalíroztak Budapest utcáin. Ötletszerűen rontottak rá békés emberekre, verték össze őket, válogatás nélkül. Sok igaz magyar emberben horgadt fel a harag. Aztán a Jobbik állandó témává emelte a cigány emberek által számolatlanul elkövetett, sokszor hihetetlenül brutális bűncselekményeket. A média ettől kezdve nem elhallgatta, hanem korrekten kezdett beszámolni ezekről.
Forradalom? Nemzeti Egyetértés? Rendteremtés? 2010. július 4-e megmutatta, hogy Orbán Viktor és sötét hátterű belügyminisztere, Pintér Sándor szavaikkal, ígéreteikkel szemben hazánkat egyes diktatúrákhoz közelítik. E napon ugyanis, hasonlóan a Gyurcsány-Bajnai-rezsim módszereihez, egy törvényes, bejelentett rendezvényen ártatlan magyar civilekre, a rendért, a jogállamért fellépő magyarokra uszítottak több száz állig felfegyverzett rohamrendőrt a budapesti Erzsébet téren.
Adjon az Isten!
Először is engedjék-engedjétek meg, hogy mindenkinek megköszönjem azt, hogy eljött. Különösképpen azért szeretném megköszönni, mert ez a mai megemlékezés teljesen más, mint a többi. Ez nemcsak nekünk, hanem rólunk szól. Épp egy évvel ezelőtt, 17 óra 6 perckor kezdtek el vegzálni minket. Itt, ezen a helyen. Sok ismerős arcot látok, akik akkor is itt voltak. És sok új arcot is látok. Olyanokét, akik most itt vannak. És ha ma történne, akkor is itt maradnának.
Ezúttal egy különleges rejtvénnyel szeretnénk kedveskedni olvasóinknak. Érdemes megfejteni, hiszen igen értékes nyeremények várnak gazdára. A rejtvény két hírrel kapcsolatos, amelyek közül az egyik friss, a másik régebbi. Azon olvasók számára, akik egy kicsit is járatosak a magyar közéletben, véleményünk szerint nem fog gondot okozni a helyes megfejtés beküldése. Lássuk tehát először is a két hírt!
Ma tartják a 2009. július 4-i törvénytelen tömegoszlatás kapcsán Vona Gábor bírósági tárgyalását. A Jobbik elnöke az Erzsébet-téren csatlakozott békésen ücsörgő gárdistákhoz. A diktatúra rendőrsége tárgyalás nélkül 30.000 forintos bírságot szabott ki Vona Gáborra, akinek jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás rendes tárgyalást kért az ügyben.
Megdöbbenve olvastam a Fidesz-kormány frissen kinevezett belügyminiszterének első nyilatkozatát. Hihetetlen és kifejezetten félelmet keltő, hogy a rendőrség irányításáért mostantól felelős miniszter törvényesnek ítéli meg azt a több száz brutális rendőri bántalmazást, a gumilövedékkel fejmagasságban történő lövöldözéseket, szemkilövéseket, egyéb maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéseket, amelyeket Budapest utcáin a Gergényi parancsnoksága alatt álló rendőrök követtek el 2006 őszén.