Tartalom átvételHistória

Herczeg Ferenc: A tigris, ahogy mi látjuk

2010. június 4. - 11:10

Tigrisnek nevezték a hatalmas öreget, nem is ellenségei, akiket földre tepert, inkább tisztelői, akik hízelegni akartak neki. Ő maga szívesen hallotta ezt a gúnynevet és valószínű, hogy az formáló hatással is volt rá, amennyiben arra hajtotta, hogy kegyetlenség és erőszakosság dolgában túltegyen minden emberi mértéken. Egyébként bizonyos, hogy a metafora nem találó. Semmi sem volt benne az arisztokratikus ragadozó puha acélosságából és titokzatos ravaszságából. Ha már állathasonlat kell, ő inkább vadkan volt. Mondjuk: a kalidóni vadkan. Tüskés, vaksi, kőkemény, csökönyös a végletekig. Félelmet és habozást nem ismerő kitartással ment előre és amíg lélegzet volt benne, semmi erő nem tudta volna leverni nyílegyenes útjáról. Vadkan.

Irredenta kultusz

2010. június 4. - 10:33

"Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása - a közönség már indult kifelé a foyerba -, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkon fordult, és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr alakja jelent meg. Templomi csend lett, s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a Magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye- és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét" - tudósít a Pesti Napló 1938. november 3-i száma.

Harmadik Trianon előtt - ma is aktuális interjú Raffay Ernővel

2010. június 4. - 09:49

Jelentősen hozzájárult a századforduló eltorzult liberalizmusa a trianoni tragédiához — nyilatkozta a Nagy Magyarország magazinnak Raffay Ernő, aki segít megérteni Magyarország helyzetét a kor viszonyai között. A történész kitért arra is, hogy szerinte milyen lehetőségeink voltak a békediktátum korrigálására a 90-es években.

(Drucza Attila interjúja Raffay Ernővel, 2009. augusztusában.)

Nagy-Magyarország keresztre feszítése

2010. június 4. - 09:05

A békediktátum vezetői az aláírás időpontját június 4-én délelőtt 10 órára tűzték ki. Az ország hangulata nyomasztó volt, a sajtó hangja levert, rezignált, drámai. E sorok írója soha nem fogja elfelejteni a mindenből viccet csináló, mindent kigúnyoló pesti humor jellemző produktumát, a Borsszem Jankó vicclapot, amelynek június 3-i száma az első oldalon egy egész oldalas rajzot hozott. A rajzon lehajtott emberfők ezreinek tömege, az előtérben egy asztal, rajta egy papírlap s azon egy tollat tartó kéz. A kép aláírása ez volt: "Aláírjuk-e?" Vicclap karton soha még patakzó könnyekben ilyen sikert nem aratott.

A kormány június 4-én katonai készültséget rendelt el az összes csapattesteknél, csendőrösszpontosítások történtek és a városokban a rendőrőrszemeket megkettőzték.

Trianon ellenzői

2010. június 4. - 08:28

Mint ismeretes, az I. világégés kitörését követően néhány marginális cseh politikus a nyugat-európai emigrációban felajánlotta erőit az ellenséges titkosszolgálatoknak, később pedig az antant politikai köreivel is kapcsolatba kerültek, hogy destruktív, bomlasztó tevékenységükkel beváltsák Beneš, Masaryk, valamint tettestársaik álmát, azaz szétveressék Ausztria-Magyarországot.

Debrecen fekete napjai

2010. június 1. - 12:24

A város utcáin sétálva a neogótikus, klasszicista és szecessziós épületek összhatását sok helyütt szocreál stílusú építmények zavarják meg, a Nagyállomás környékén pedig egész utcarészek tűntek el. A válasz részben a 65 évvel ezelőtti eseményekben keresendő.

Trianon sebei

2010. május 31. - 01:21

Kilencven év távlatából miért nem tekintjük Trianont történelemnek? - teszik fel a kérdést külföldiek és hazai baloldaliak. Miért nem tud a magyarság belenyugodni a rajta kívül mindenki által elismert békeszerződésbe, amelyet a második világháború után újólag megerősítettek? Nekik akár kérdéssel is válaszolhatunk. Magyarország 1541. évi három részre szakadása után száz évvel a költő Zrínyi Miklós és kortársai miért nem tekintették történelemnek a korábban végbementeket? Mert következményeiben még élő folyamatról volt szó.

Benes már 1938-ban a németek kitelepítését tervezte

2010. május 31. - 01:15

Csehszlovákia egykori elnöke, Edvard Benes már 1938-ban a tervezte a csehországi németek kitelepítését, amelyre csak hét évvel később került sor – írja szombati kiadásában az osztrák Die Presse. A lap egy 1938-as belső, bizalmas iratra hivatkozik.

Debrecen terrorbombázása

2010. május 31. - 01:09

"Felfoghatatlan, miért hallgattunk mi, debreceniek mind a mai napig az amerikai terrortámadásról, amely 1944. június 2-án délelőtt 9 órakor az ún. Ingabombázás nyitányaként akarta széjjelforgácsolni a mellékhadszíntéren szereplő, hadászatilag jelentéktelen alföldi nagyvárost... A cél ugyanis a százharminc B-17-es és a kísérő Mustang-vadászok számára a legkevésbé sem a repülőtér volt, hanem a lakossági morál. A II. világháború egyik legnagyobb összevont légierődjével parádézott a védtelen város felett. Cinizmusára ma sem találni szavakat… A mikepércsi szolgálatos rendőr, Hentes József arról számolt be hazatérve, hogy megelőlegezve a Nagyállomás halálát előbb egy hatalmas virágkoszorút dobtak le a pályaudvarra. Western-szerűen, akasztófahumorral búcsúztatták..." – mondja a Migan Kiadó főszerkesztője Szalai Csaba legfrissebb dokumentumkötetének, Ingabombázás: Főpróba Debrecen felett című könyvének bemutatóján. Ez a mű teljes nyíltsággal és először tárgyalja hitelt érdemlően a támadást, amit Szalai Csaba amerikai terrorbombázásnak titulál.

Hősök napja - korabeli filmhíradókkal

2010. május 30. - 15:33

Május utolsó vasárnapja - 1925 óta - a háborúinkban elesett hősök, katonák emléknapja; rájuk gondol most az a Haza, akikért feláldozták életüket, még ha az sokaknak értelmetlenek is tűnt, rájuk emlékezik a csonka ország, de az egész magyarság. Volt idő, nem is rég, amikor büntették az emlékezést…

Szlovákia, Hitler első és utolsó csatlósa

2010. május 29. - 09:54

Június negyedikén a szégyenletes Trianoni Diktátum kilencvenedik évfordulójára emlékezünk. Ez a rendelkezés megcsonkította az ezeréves Magyar Királyságot, egy önellátó, földrajzilag és gazdaságilag egybefüggő és az idők próbáját kiálló államot a Kárpát-medencében, amely a legrégebbi állandó történelmi határokkal büszkélkedhetett Európában.

10. Az Országgyűlési Könyvtár

2010. május 23. - 14:30

Nincs a világon parlament, amelynek ne lenne saját könyvtára. A jó döntések szakmai fedezetéhez rengeteg információ kell, s mivel az Országgyűlési Könyvtár ezt szolgáltató apparátusa a képviselők számánál jelentősen több olvasó tájékoztatására képes, így e pompás intézmény egyben országos szakkönyvtárként működik a jogtudomány, a legújabbkori történelem, az ENSZ-kiadványok és természetesen a parlamenti könyvészeti anyag területén.

A kettévágott falu - avagy történelmi mese magyaroknak

2010. május 23. - 03:56

Azt hiszem, nincs olyan magyar széles e hazában, aki ne hallott volna a kettévágott falu, Nagyszelmenc és Kisszelmenc történetéről. Ám ha mégis akadna ilyen, olvassa el az alábbi rövid áttekintést.

9. A köztársasági elnök fogadószobái

2010. május 23. - 03:12

Napjainkban az Országház szárnyainak két szélső traktusa kiemelkedő közjogi méltóságaink rezidenciái: az északi a miniszterelnök, a déli pedig a köztársasági elnök munkahelye.

Végre lekerül a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblákról a magyarirtó martalócok neve

2010. május 23. - 03:10

Végre lekerül a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblákról a XVIII. század legnagyobb magyarirtását vezető martalócok neve. Román részről természetesen máris számosan védelmükbe vették e “nemzeti hősök” emlékét. De mi is történt valójában Erdélyben 1784. véres őszén-telén?

8. A Delegációs terem és folyosó

2010. május 23. - 01:49

Az üléstermek felől több folyosón át, változatos útvonalakon közelíthetjük meg a díszlépcső-csarnok eddig nem említett, főbejárat felőli oldalát. útközben Róth Miksának, a századvég legjelesebb üvegfestőjének csodálatos ablakkompozícióiban gyönyörködhetünk. Külön figyelemre érdemesek a fűtőrendszer díszrácsai, amelyeken át - a távvezetéken keresztül érkező fűtőgőzzel temperált levegő egyenletesen tartja a ház hőmérsékletét. A műszaki tudás kellő gyakorlati leleményességgel párosul: a folyosókon számozott szivartartóval ellátott hamutálcák találhatók, így a képviselőnek nem kell eloltania az illatos havannát, amíg beszalad szavazni az ülésterembe!

7. A volt főrendházi ülésterem és társalgó

2010. május 22. - 13:01

A korábbi alsóházi - ma képviselőházi - ülésteremmel átellenben, a kupolacsarnokból jobbra nyíló északi szárnyon található a rendi gyűlés egykori felső táblájának örököse, a főrendiház tanácskozói terme.

Magyarirtás Köröstárkányban 1919 tavaszán

2010. május 21. - 18:31

1919 nagypéntekén a partiumi Köröstárkányban és Kisnyégerfalván a Székely Hadosztály visszavonulása nyomán előretörő román félkatonai alakulatok a középkort idéző barbár és véres magyarirtást hajtottak végre. Az eset mindmáig kimaradt mind a magyar, mind a román történelemkönyvekből.

6. A képviselőházi ülésterem és társalgó

2010. május 21. - 17:37

Ha a díszlépcső felől érkezve megállunk a kupolacsarnok közepén a hatalmas rózsacsillár alatt, jobbra s balra pillantva csodálatos térélmény keretében tárul fel előttünk az épület funkcionális szerkezete. A mindkét irányban húzódó társalgókon és a nyitott ajtókon keresztül akadálytalanul hatolhat az üléstermekig, az elnöki pulpitusokig a tekintet. Az épület külső megformálása során Steindl mind az északi, mind a déli szárnyon kiemelkedő tetőszerkezettel jelezte, hol tanácskozik a történelmi magyar országgyűlés két háza.

5. Termek a kupolacsarnok körül

2010. május 20. - 02:01

Nevezetes helyiségek övezik a Parlament kupolacsarnokát a Duna felőli oldalon. Szemben a díszlépcsővel az impozáns méretű - a folyó menti homlokzaton oszlopsoros erkélyfolyosóval kitüntetett - Vadászterem nyílik, az Országház nagyebédlője.


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

1. választókerület - Grenczer Attila Csaba Elolvasom     
2. választókerület - Kurtyán Illésné Elolvasom     
3. választókerület - Juhász Kálmán Elolvasom     
4. választókerület - Kőszeghy Csanád Ábel Elolvasom     
5. választókerület - Bancsi Tibor Elolvasom     
6. választókerület - Sándor Lajos Elolvasom     
7. választókerület - Lakatos János Elolvasom     
8. választókerület - Kiss Csaba Elolvasom     
9. választókerület - Balogh János Elolvasom     
10. választókerület - Ágoston Tibor Elolvasom     
11. választókerület - Dr. Ulics Erika Elolvasom     
12. választókerület - Konkoly János Elolvasom     
13. választókerület - Sebestyén Hunor Péter Elolvasom     
14. választókerület - Tóth Györgyné Elolvasom     
15. választókerület - Szász Sándor Elolvasom     
16. választókerület - Varanyi Sándor Elolvasom     
17. választókerület - Makó Ferenc Elolvasom     
18. választókerület - Kulcsár Gábor Elolvasom     
20. választókerület - Lakatos Róbert Elolvasom     
21. választókerület - Dr. Tóth Kálmán Miklós Elolvasom     
22. választókerület - Dr. Végvári József Elolvasom     
23. választókerület - Tóth Bence Elolvasom     
24. választókerület - Pokorni László Elolvasom     

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Euróárfolyam

EUR vs HUF árfolyam  30 napra

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes