Tartalom átvételKulcsár Gábor

A mi ünnepünk

2010. április 2. - 20:46

A biblia szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után, a harmadik napon, vasárnap támadt fel. Áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig végső győzelmet aratott a halál felett. Ezért a húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárásnak, a megújhodásnak az igénye is benne foglaltatik.

Féltek az igazságtól, gazemberek?

2010. március 21. - 15:02

Mióta levitézlett parlamenti pártjaink előtt megjelent a teljes elszámoltatás réme, azóta próbálják a Jobbikot tűzzel-vassal pusztítani. Már nem telhet el úgy nap, hogy ne próbálnának meg valamivel bemocskolni minket a hatalmas médiatúlsúlyuk bevetésével. Hírportáljaikon, lapjaikban, a pártszolgává silányodott televíziókban naponta zúdítanak össztüzet szánalmas hazugságaikkal az emberek manipulálására, a teljes elszámoltatás elkerülése érdekében.

Kulcsár Gábor beszéde a Jobbik debreceni megemlékezésén

2010. március 16. - 14:32

1848. március 15-e a forradalom és a nemzeti önállóság szimbóluma lett, egyben a fiatalságé és a 19. század első felének költőié, akik a nép lángoszlopai és az események alakítói, főszereplői voltak. Ennek a jeles napnak a történései nemzeti mitológiánk részeivé váltak, hiszen ki ne ismerné közülünk azt, hogy mit jelentett a Pilvax-kávéház, a tizenkét pont, a Nemzeti dal, a sajtószabadság kivívása Landerer nyomdájánál, Petőfi, Irinyi, Vasvári, Jókai és a többi lelkes fiatal „szélsőjobboldali” forradalmár és nemzete ügyéért mindhalálig elkötelezett diák neve és szerepe e nap eseményeiben.

Hagyják már békén a nyugdíjasokat!

2010. január 24. - 14:47

Haraggal vegyített szánalmat érzek, amint látom a parlamenti pártjaink görcsös, gyomorforgató próbálkozásait a nyugdíjasok manipulálására. Az úgynevezett másik oldal pokolbéli démonná válásának leleplezésére irányuló törekvések már-már a nyolcvanas évek gyenge közepes szintű horrorfilmjeinek a színvonalát idézik.

Színe-virága

2009. október 12. - 12:06

Mégis van igazság a Földön, végre felemelték szavukat harcos antifasisztáink, a hátrányos megkülönböztetés, a kirekesztés, az őket sújtó folyamatos médiaterror ellen tiltakoztak talpig tisztességes rettegő roma honfitársaink.

Az is világosan megmutatja, hogy a rasszizmus elleni harc milyen fárasztó, hogy az eredetileg gyalogosan tervezett utat egy tucat demokrata kivételével mind busszal tették meg. Lehet, hogy a 3 műszakos munkától merültek ki ennyire, miközben nap, mint nap bátran szembe kell nézniük az életükre törő náci fenevadakkal.

A Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei kapitányának közleménye

2009. július 2. - 19:54

Adjon az Isten!

A mai napon, azaz 2009. 07. 02-én született képmutató, sunyi és szégyenteljes koncepciós ítélettel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tesszük:

Az ötvenes évek legsötétebb éveit idéző ítélet született. A hazai, illetve a nemzetközi politikai nyomásnak nem tudott, vagy nem is akart ellenállni a független "Magyar Bíróság". Az ítéletben különös éllel hangsúlyozták a félelemkeltő magatartást, mint a Magyar Gárda Egyesület fő ismérvét, de mindannyian tudjuk, hogy ez aljas hazugság. Mint ahogy Kolompár Orbán köztörvényes cigánybűnöző hangzatos véleménye is csak egy gyomorforgató színjáték része, mely szerint a másodfokú ítélet új reményt adhat a cigányságnak. Meggyőződésünk, hogy a T. Bíróság még véletlenül sem mérlegelte, vajon a magyar társadalom tisztességes részének ily módon történő arculcsapása nem ad-e új reményt az eddig sem tétlen, antiszociális viselkedésű, bűnöző életformát élő véglényeknek!


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

1. választókerület - Grenczer Attila Csaba Elolvasom     
2. választókerület - Kurtyán Illésné Elolvasom     
3. választókerület - Juhász Kálmán Elolvasom     
4. választókerület - Kőszeghy Csanád Ábel Elolvasom     
5. választókerület - Bancsi Tibor Elolvasom     
6. választókerület - Sándor Lajos Elolvasom     
7. választókerület - Lakatos János Elolvasom     
8. választókerület - Kiss Csaba Elolvasom     
9. választókerület - Balogh János Elolvasom     
10. választókerület - Ágoston Tibor Elolvasom     
11. választókerület - Dr. Ulics Erika Elolvasom     
12. választókerület - Konkoly János Elolvasom     
13. választókerület - Sebestyén Hunor Péter Elolvasom     
14. választókerület - Tóth Györgyné Elolvasom     
15. választókerület - Szász Sándor Elolvasom     
16. választókerület - Varanyi Sándor Elolvasom     
17. választókerület - Makó Ferenc Elolvasom     
18. választókerület - Kulcsár Gábor Elolvasom     
20. választókerület - Lakatos Róbert Elolvasom     
21. választókerület - Dr. Tóth Kálmán Miklós Elolvasom     
22. választókerület - Dr. Végvári József Elolvasom     
23. választókerület - Tóth Bence Elolvasom     
24. választókerület - Pokorni László Elolvasom     

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Euróárfolyam

EUR vs HUF árfolyam  30 napra

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes