Debrecen, Hajdú-Bihar
A szervezők minden feladattal elkészültek, így Debrecenben nagyon várják az úszó Európa-bajnokság hétfői rajtját.
Eszközbeszerzésekkel és munkatársaik továbbképzésével készül az Airport Debrecen Kft. a menetrend szerinti légiközlekedés beindítására - közölte a cég ügyvezető igazgatója pénteken.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezérkara adja át a bajnoki aranyérmeket a DVSC-TEVA játékosainak a május 26-i zárómérkőzés után, majd az önkormányzat rendez ünnepséget a város főterén.
A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományi Centruma adott otthont csütörtökön az országos élelmiszer-tudományi diákköri konferenciának.
A DVSC-TEVA remek szezonjának egyik hozadéka minden bizonnyal az lesz, hogy a nyáron megjelennek az érdeklődők a csapat kulcsemberei iránt. Az egyik érintett az a Varga József lehet, aki már egy éve bekerült elsősorban olasz csapatok látókörébe. A pepsifoci.hu információi szerint ugyanakkor Szima Gábor számára nem az az elsődleges cél, hogy bevételekhez jusson az átigazolási piacon, a tulajdonos arra törekszik, hogy sikeres lehessen a gárda a nemzetközi porondon, így a meghatározó játékosokat addig mindenképpen szeretnék megtartani, amíg áll a csapat az európai kupákban.
Lépjünk ötről a hatra! Ez a felirat volt olvasható a Loki-ultrák transzparensén. Bizony a Lokinak jó esélye volt arra, hogy akár már ma megszerezze története hatodik bajnoki címét, ehhez nem kellett más, csak legyőzni a vendég Pécs együttesét.
A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúsítottként hallgatta ki a debreceni Pannon Guard egyik vezetőjét. A társaság Kelet-Magyarország egyik legnagyobb vagyonvédelmi és őrző-védő cége, amely az elmúlt években sok száz millió forintos megbízásokat kapott.
Kétszáz embernek nyújt munkalehetőséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye egy-egy térségben induló mezőgazdasági mintaprogram - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a szabolcsi programrész sajtótájékoztatóján pénteken Tarpán.
A Fidesz kiengedte a szellemet a palackból azzal, hogy (a KDNP hathatós közreműködésével) történelmi egyházi szintre emelte a Hit Gyülekezetét, hazánk legnagyobb destruktív szektáját.
Új utánpótlásképzési struktúrával és klubvezetéssel vág neki a következő bajnoki szezonnak a Debreceni Vízilabda Sportegyesület (DVSE), amely a sportág egyik vidéki bázisának építésén dolgozik.
Száz korábbi tartós álláskereső kapott munkát az új debreceni Tesco áruházban - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a több mint 4 milliárd forintos beruházással elkészült áruház avatásán.
A Debrecen története hatodik bajnoki címét szerzi meg, ha nyer szombaton a vendég Pécs ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, melyben Videoton-Győr, illetve Újpest-Ferencváros rangadókra is sor kerül.
Családi házak fosztogatóját fogta el a rendőrség Debrecenben, a 26 éves hajdúdorogi férfi a gyanú szerint harminc házba tört be - közölte a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Tízmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak két járműben, egy szerb és egy ukrán férfi autójában a pénzügyőrök közúti ellenőrzés során az M3-as autópálya Hajdú-Bihar megyei szakaszán, Polgár közelében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.
Jól állnak a május 21. és 27. közötti debreceni úszó Európa-bajnokság előkészületei Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára szerint.