Tartalom átvételhonlapajánló

Az illegális férfierő vámszedői - Csodabogyók akár halálos mellékhatásokkal!

2010. augusztus 24. - 11:26

A 21. század üzlete az illegális potencianövelő étrend-kiegészítők webshopos terjesztése. A jó szex és a drogszerű hangulati hatás ígérete biztos siker! Az ellenőrzés nulla, a ráfordítás fillérekből megoldható, akár ingyenes programokkal, akár profi webáruház alkalmazással, és máris dől a pénz. És ami tilos, az annál kívánatosabb. Márpedig tilos az európai élelmiszer-biztonsági szabványok szerint minden olyan táplálékkiegészítő forgalmazása, amely mellékhatásaiban akár halálos veszélyt is jelenthet hiú fogyasztójának.

Ifjúság-félrenevelés

2010. augusztus 19. - 23:56

1946 és 1948 között a kommunisták tömegesen épültek be a cserkészmozgalomba. Céljuk az volt, hogy 1948-ban beolvasszák a cserkészetet az úttörőmozgalomba. Mivel a cserkészmozgalom rendkívül erős nemzeti és valláserkölcsi alapokon állt, és képtelenség volt beolvasztani a kommunista mozgalomba, Rákosiék uralomra kerülésével 1948-ban betiltották. Ezt a műveletet „beolvasztás” néven tudatták a világgal, mintha ugyanazt tette volna a cserkészmozgalom, amit a magyar szociáldemokrácia a pártegyesítéskor; a cserkészek azonban nem egyesültek senkivel.

A földesi Jobbik elnökének nyílt levele a választókhoz

2010. augusztus 17. - 09:37

Adjon az Isten, Kedves Földesi Lakostársaim!

E nyílt levélben szeretném ismertetni azt, hogy miért és milyen tervekkel, ötletekkel és célokkal kívánok elindulni az önkormányzati választáson, mint önkormányzati képviselő-jelölt.

Palacsintasütés robottal

2010. augusztus 9. - 11:43

Sok ember szeretné, ha végre lenne egy eszköz, ami teljesen levenné a házimunkát a válláról. Erre a megoldást talán a robotika fogja jelenteni. De nézzük meg, most 2010-ben mire is képes a egy robot, például ha palacsintát kell sütni.

Kikötözés, véraláfutás, hajvágás a belgyógyászaton

2010. augusztus 2. - 09:54

Hogy milyen állapotban van az egészségügy hazánkban, azt szükségtelen ecsetelnünk, nyilván egyik Olvasónk számára sem újdonság. Aki úgy érzi, hogy számára még túlságosan "hétfő reggel" van, az ne is olvasson tovább. Alább a Praxisblog egyik olvasói levele következik.

Bemutatkozik a Turullabor

2010. július 30. - 01:43

Miért van szükség egy újabb műszaki, informatikai hírmédiumra? Mivel lehet többet adni az embereknek, mint amit most kapnak? De mit is kapnak most az emberek Magyarországon? A hírferdítés a liberális, kapitalista média minden szegmensében jelen van. A technikai hírportálokon legalább akkora mértékben működik a hírek elferdítése, illetve bizonyos információk eltussolása, mint bármely más liberális hírportálon.

Elindult a Hazai Gondolat, az első nemzeti könyves blog

2010. július 24. - 13:19

Nem a legnagyobb nemzeti könyváruházként hirdetik magukat. (Bár virtuálisan valóban a legnagyobbak.) Nem a nemzeti szó mögé bújva próbálnak vevőkört teremteni. Ők ennél szerényebbek, viszont cserébe konyítanak valamit ahhoz az irodalomhoz, amivel foglalkoznak. Boltjuk 8 éve működik (túléltek egy metróépítést, és a Kálvin tér teljes szétrombolását, sőt még egy gazdasági válságot is), ők maguk 15 éve tapossák a nemzeti könyvterjesztés rögös talaját.

Behajtani tilos, avagy a te érdekedben ír-e levelet az APEH-elnök?

2010. június 20. - 09:53

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy kevés olyan ember van ma az országban, akinek ne lenne valamilyen APEH-es története, amit vagy saját maga, vagy az ismerősei körében élt át valaki. És talán abban sincs semmi túlzás, ha azt mondjuk, hogy ezen történetek végén, jellemzően nem mi vagyunk azok, akik jól jönnek ki a dologból, még akkor sem, ha történetesen nekünk van igazunk.

Elindult a Magyar Hősök honlapja

2010. június 16. - 10:55

A Magyar Hősök honlapjának előkészületei 2006 őszén indultak. A létrehozók célja, hogy bemutassák a történelmi Magyarország minden településének világháborús emlékműveit, emléktábláit. A lelkes csapat a Kárpátia együttes internetes fórumának tagjaiból kovácsolódott össze, és immár negyedik éve járják a településeket - emlékműveket, emléktáblákat, kopjafákat keresve, ezzel is emléket állítva (H)őseinknek, akik a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért.

A keleti emberkép diadala

2010. május 17. - 10:39

Ha globálisan megvizsgáljuk a földgolyóbis emberiségének életszemléletét, akkor ki fog rajzolódni előttünk egy keleti, tradícionális tömb, illetve egy nyugati, önmagát modernnek, felvilágosultnak tituláló agresszív világlátás. Előbbi 3000 év kultúráját és gyakorlatát ötvözi a humánus leledzés alapkövetelményeivel, a család, a nemzetség, az ősök és a körülöttünk lévő természet tiszteletével, míg utóbbi toleranciáról prédikál, miközben gyakorlatban a gyengébbek eltaposását, a kíméletlen versenyszellemet és a pénz-karrier-törtetés triumvirátust isteníti.

DKV-terror Debrecenben

2010. május 13. - 15:45

Gondolkodtam, hogy írjak-e cikket a Debreceni Közlekedési Vállalatról (DKV) vagy sem. De végül úgy döntöttem, hogy leírom mindazt, amit tapasztaltam vagy megbízható személyektől hallottam. Mindezt azért teszem, mert teljesen jogos az én vagy mások felháborodása a cég politikája és személyzete ellen. Már itt az elején szeretném hangsúlyozni, hogy tisztelet a kivételnek. Akinek nem inge, az ne vegye magára. Aki mégis így tesz, az vagy magára ismer, vagy támogat egy romlott rendszert.

Egyéves lett a Szebb Jövő

2010. április 20. - 06:00

Szép csöndesen egyéves lett a Szebb Jövő. (Mármint a portál. Merthogy a papír alapú újságunk már a harmadik évfolyamában jár.) Nem kezdtünk el örömködni, meg ünnepeltetni magunkat, hiszen először is jöttek a választások (ki gondolta volna az induláskor, hogy pont egy évvel később lesz a voksolás), aztán a lengyel barátaink gyásza, amikor szintén nem ildomos ugyebár... de most végre ejthetünk pár szót magunkról is.

Előkerült egy, a költségvetésből hiányzó 4 milliárd forintos tétel

2010. április 14. - 16:29

Először gondolni sem mertem volna, hogy Magyarországon rászoruló és rászoruló között is különbséget tesznek, különösen nem ilyen aljas módon. Egy rövid, tömör „B” (mint Bicskanyitogató) kategóriás cikk következik.

2007-et írtunk, két éve kezdett komolyabban magába zuhanni a világgazdaság, Magyarország pedig ekkor már kb. mellközépig benne is volt. Azt hiszem nem is nagyon kell részleteznem, hogy a komolyabb megszorítások épp akkoriban kezdődtek, aminek - akárki akármit mond - igazán még most sem látjuk a végét.

Rács mögé dugtuk Veres Jánost!

2010. április 1. - 14:56

A Hírcsárda honlapján bukkantunk az úgynevezett politikusrabosító online alkalmazásra, így végre nem kell tovább töprengenünk, mivel kedveskedjünk a Szebb Jövő olvasóinak ezen a jeles napon, április elsején, a félnótások és félcédulások nemzetközi ünnepén.

Szünetel a Felvidék Ma? Tudjuk a megoldást!

2010. március 30. - 04:49

Mint ismeretes, anyagi okok miatt kénytelen felfüggeszteni a működését a Felvidék Ma internetes hírportál, ezzel ledöntve a felvidéki nemzeti érzelműek egy bástyáját. Viszont van más alternatíva!

Valós párbeszéd egy jogásszal - avagy hogyan juthatunk pozícióhoz Debrecenben

2010. március 6. - 08:51

18:51 [zsuzsiXX] amúgy nem ügyvédi irodában dolgozom,hanem állami cégnél
18:51 [Bukowszky] korrupcióval találkozol?
18:51 [zsuzsiXX] találkoztam már korábban
18:52 [Bukowszky] és arról mit gondolsz, hogy sokak szerint ebben a nepotista, mutyizásba belefülledt országban mindenhol, de debrecenben különösen, minden, a legjelentéktelenebb pozicióhoz is személyes ismeretség, kapcsolatok kellenek?

DERKE - Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

2010. február 25. - 18:51

A Debbenet.blogspot.com blogbejegyzése: Az egyik kedvencem a helyi civil szervezetek, kezdeményezések közül a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület. Szakmailag felkészülten, naprakészen, logikusan próbálják végiggondolni Debrecen város közlekedését - talán egyedüliként. Nemcsak filózgatnak, tesznek is a város közlekedésének fejlesztéséért. Alapelvük, Széchenyi Istvántól kölcsönzött mottójuk: "egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen".

Levél idegenbe szakadt barátomnak

2010. február 24. - 14:05

Kedves barátom! Leveled megkaptam, és köszönjük szépen, jól vagyunk.
Örülök, hogy ti is jól vagytok, ott a messzi távolban, ahol oly ritkán hallani magyar szót!

Mi választásra készülünk, reményeim szerint megtörténik az igazi tavaszi nagytakarítás, és az ország ablakait kitárva, kiszellőztetjük az állott, áporodott, bűzös levegőt.

Választásra készülünk, lelkünket megerősítve várjuk az igazság pillanatát, mely sajnos elmaradt húsz éve, amikor még együtt örültünk a rendszerváltásnak, amiről azóta kiderült, hogy igazából gengszterváltás volt.

Hűtlen kezelő fideszes polgármester

2010. február 18. - 15:08

Hurrá, vádat emelt az ügyészség a móri fideszes polgármester ellen! Nem az az öröm, hogy eggyel több fideszes politikus ül a vádlottak padján, egy politikust is szomorú dolog ott látni, akármelyik pártból. De! Több ügyet említettünk nemrég, amit az ügyészség furcsán húz el, majd gyorsít. Jó látni, hogy van legalább egy ellenpélda, hogy fideszes is lehet vádlott a választások előtt.

Ál-jobbikosok, ál-jobbikos-ál-fideszesek és még sorolhatnánk

2010. február 18. - 01:13

Mindenhonnan a kopogtatók összegyűjtése körüli botrányokat hallani. Ez tényleg ennyire bonyolult? Becsöngetünk, köszönünk, bemutatkozunk és igazoljuk magunkat a párt hivatalos megbízásával, majd embertársunk belátására és meggyőződésére bízzuk, nekünk vagy másnak adja-e céduláját. Ha kérdése, kételye van, válaszolunk, beszélgetünk. Megköszönünk és elköszönünk. Ennyi. Ebbe hol és miért fér bele ennyi visszaélés, átverés, megalázás?


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

1. választókerület - Grenczer Attila Csaba Elolvasom     
2. választókerület - Kurtyán Illésné Elolvasom     
3. választókerület - Juhász Kálmán Elolvasom     
4. választókerület - Kőszeghy Csanád Ábel Elolvasom     
5. választókerület - Bancsi Tibor Elolvasom     
6. választókerület - Sándor Lajos Elolvasom     
7. választókerület - Lakatos János Elolvasom     
8. választókerület - Kiss Csaba Elolvasom     
9. választókerület - Balogh János Elolvasom     
10. választókerület - Ágoston Tibor Elolvasom     
11. választókerület - Dr. Ulics Erika Elolvasom     
12. választókerület - Konkoly János Elolvasom     
13. választókerület - Sebestyén Hunor Péter Elolvasom     
14. választókerület - Tóth Györgyné Elolvasom     
15. választókerület - Szász Sándor Elolvasom     
16. választókerület - Varanyi Sándor Elolvasom     
17. választókerület - Makó Ferenc Elolvasom     
18. választókerület - Kulcsár Gábor Elolvasom     
20. választókerület - Lakatos Róbert Elolvasom     
21. választókerület - Dr. Tóth Kálmán Miklós Elolvasom     
22. választókerület - Dr. Végvári József Elolvasom     
23. választókerület - Tóth Bence Elolvasom     
24. választókerület - Pokorni László Elolvasom     

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Euróárfolyam

EUR vs HUF árfolyam  30 napra

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes