publicisztika
Az 1918-as őszirózsás puccs után a "Népköztársaság elnökévé" avanzsált Károlyi Mihályról született egy nóta, miután Belgrádban nevetségesség tárgyává sikerült tennie magát és ezzel közvetve Magyarországot is. Így szólt a csasztuska: "elmene Belgrádba jó Károlyi Mihály": Úgy tűnik, végre most egy egészen más helyre száműzik az emlékét. A választások után felállt új politikai erőtérben ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy Károlyi Mihály Országház melletti szobrára néhány tucat fanatikus balliberálsion kívül már senkinek nincs szüksége.
A lélekölő liberális kisembermételyezés csimborasszóját cselekedi nap mint nap a cselefendiségben és profitlenyúlásban oly kitűnő multikulturális áruházlánc. Vészterhes világunk persze "egyenlőség" és "tolerancia" címszóval mindössze a többségi társadalomhoz tartozó normalitáspárti embereket regulázza oly nagy elánnal, a mammonmeghajtott kisebbség úgy tol ki velünk, magyarokkal, ahogy csak akar, hisz semmiféle rémes retorzió nem fogja érni emberellenes eszméi és turbószélsőséges tettei miatt.
Európai uniós országként gyakran hivatkozunk a szabadságjogokra. Tesszük ezt anélkül, hogy az un. vezetőink legalább a látszatára ügyelnének. Már nem kell. Elmúlt néhány év. Demonstrációk, elnyomás. Aztán megint demonstráció, és ismét elnyomás. Politikai áttörés, majd elnyomás. Újraszerveződünk és megint csak elnyomás. Úgy tűnik az elmúlt 65 évben itt semmi sem változott, csak a köpönyeg.
Aki még csak nem is értő szemmel, de akár csak érdeklődéssel figyelte az elmúlt 20 év hazai politikáját, annak bizonyára feltűnt, hogy a (neo)liberálisok nélkül Magyarországon nem létezhet semmiféle kormány.
1990-ben az Antall vezette MDF kormány kényszerült paktumot kötni a „rendszerváltó” SZDSZ-szel. Gyakorlatilag ekkor vette kezdetét az a hihetetlen országrombolás, melynek hatásai ma már a pucér létünket fenyegeti. Bekebelezték a médiumokat, biztosítva ezzel a kommunizmus évtizedei alatt már szolgalelkűvé silányított széles néptömegek agymosását, félrevezetését, megtévesztését. Ők választhatták meg az első köztársasági elnököt, aki az SZDSZ-MSZP (és valószínűleg -Fidesz) által szervezett és lebonyolított taxisblokád résztvevőinek amnesztiát adott.
Orbán ígérete, miszerint két hét alatt rendet tesznek, már az elhangzásakor is kissé túlzásnak tűnt. Ám a meggyőződéses rendpártiak, abban bízva, hogy az akarat legalább megvan, adtak még némi időt a bizonyításra. Aztán a kezdeti lendület alábbhagyott, és ahogyan eltünedeztek a készenléti rendőrök a falvak utcáiról, úgy tért vissza fokozatosan a bűn és a rettegés. De ne szaladjunk ennyire előre, és nézzük meg mi is történt a hétvégén, mert ennek politikai értelemben hosszú távú következményei lehetnek.
Köztudott volt, hogy a Magyar Nemzeti Gárda ma megemlékezést és tisztelgést szervez az egy évvel ezelőtti ,a Új Magyar Gárda Mozgalom elleni rendőrségi terror évfordulóján délután, az akkori szégyenletes indok nélküli erőszakos közbelépés helyszínén, a budapesti Erzsébet téren.
A minap kezembe került egy először 1924-ben megjelent meséskönyv, Karinthy Frigyes Fából vaskarika című kötete. Engedjék meg, hogy a remek mesét mellőzve a könyv illusztrációival foglalkozzam! Kivételes csemegének számít napjaink gyermekirodalmában, hogy egy meséskönyv illusztrátora alapként kezeli az ősi mintákat, hagyományokat, nevelési irányokat. Az ilyenek mernek a gyerekek kezébe fakardot, játékpuskát, fejükre papírcsákót, alájuk falovat rajzolni, míg a távolban feltűnik egy aranyszőke hajú kislány a babakocsijával, melynek oldalát vöröskereszt jelöli. A férfi védelmez és harcol, a nő ápol, szeret, gondoskodik. Bevezető soraim annak a nemzetrontó nevelési barbárságnak kritikájaként is értendők, amit gender-ideológiának neveznek korunkban. Célom nem ennek bírálata, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire nincs napjainkban hazafias bátorságra nevelés.
"Ez a parancs, érik a narancs!"
Nem egészen hárommillió ember úgy döntött, hogy nem vacakol. Biztosra megy: és a Fideszre szavazott. Nem azért, mert szereti őket, nem azért, mert bízik bennük, nem azért, mert nem lett volna jobb. Nem. Kizárólag egyvalamiért: eltakarítani a magyar történelem legkártékonyabb kormányát. Bármi áron.
Torkig vagyok Miticával, a széltolással, a cigánykodással, ami hozzátapad ehhez az országnévhez, hogy Románia. A hatalmat gyakorló mindenféle politikussal beszélgetek, de csak azt hallom: “Már nincs semmi esélyünk”. Olvasom az újságokban, hogy a kormánynak volt gondja a ’98-as költségvetésből Bukarestnek nagyobb összeget leosztani, mint egész Erdélynek. Utazom gépkocsival délen és keleten, és látom a különbséget: délen jobbak az utak, minduntalan beruházásokat eszközölnek. Sorban állok a fináncnál, a CEC-nél, bárminél, ami az államé, és mindenütt csúszópénzt adnak. Csubukot, harácsot. Török szokások, ami nélkül nem megy. És akkor?
Miközben a Fico-kormány a búcsúkönnyek áztatta vörös zsebkendőjét lobogtatja, a Duna túloldalán a Fidesz-KDNP házaspár szüleményei egymás után totyognak ki a (polgári) szövetség hálószobájából. Bizony, nincs is nagyobb öröme a szülőknek, mint amikor csemetéi első lépésein, váratlan, mindenfélére sikerült próbálkozásain derülhetnek.
Elnéptelenedő magyar falu, idegen felvásárlók, kiégett vidék: a mai és a Hangya életre hívása előtti idők jellemzői kísértetiesen hasonlók. A magyarság felelős vezetői akkor időben észrevették, hogy az önkéntes szövetkezés rendszere az önkormányzatiság, önfenntartás csúcsa, emellett képes leszámolni az uzsorával, a külföldnek való kiszolgáltatottsággal. A harmadik évezred hajnalán ugyanezek a feladatok, csakhogy nem fegyveres hadseregek, hanem a globális futószalag végtermékéi ostromolnak minket – egyelőre. Kutatásaink alapján hisszük: megtaláltuk a kivezető utat!
Reflexió Stoffán György: Novák és a nemzetiségek – avagy, ha egy proli politizál c. írására
„Nem tudom van-e Novák Elődnek bármilyen fogalma is arról, hogy mit jelentett egykor a német kisebbségi lét Magyarországon. Bizonyára nincsen, mert hiszen akkor ilyen primitív és sértő hangot nem ütött volna meg” – indítja mondandóját Stoffán úr. Stoffán úr! Hol van a PRIMITÍV és SÉRTŐ hang? Nincs idézve, nincs leírva, vagy nem meri leírni, márpedig – akár ezért, vagy azért – enélkül hiteltelen, méregkeverő, gyűlöletbeszéd minden szava.
Akár ezt is mondhatta (volna) Robert Ficónak a szlovák köztársasági elnök, Ivan Gasparovic miután találkozott a miniszterelnökkel, aki bejelentette neki (magyarul): „a kutya se áll vele szóba”! Vagyis egy hűséges ebe, Slota és a nemzetiek minden bizonnyal megelégedtek volna az asztalról lehulló csontokkal is, de ők kevésnek bizonyultak.
Hangosan kérem ki magamnak a Kovács Éva-féle magyarellenes uszítást!
Először is, törvénytisztelő állampolgárként HANGOSAN KÉREM KI MAGAMNAK azt a fajta nemzetellenes uszítást, mely árad és fröcsög Dr Kovács Éva, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa által a Népszabadság mai (június 22) számában megjelentetett cikkből, mely uszításról azt hihettük, hogy az mszp-s, szdsz-es söpredék bukásával legalább egy időre megszűnik.
A levitézlett balliberális elit újabb fogalmazványát olvasva, nem tudtam eldönteni, melyik indulat legyen nagyobb bennem: a felháborodás vagy a sajnálkozás. Kezdjük ez utóbbival. Hiszen elképzelhetjük bauertamást, mint valami szegény szerencsétlent, aki mögül nemrég kihátrált - sőt megsemmisült - az SZDSZ, és összeomlott a bolsevik párt, amint nagykeservesen összeüti a „tiltakozást” - nagyjából egy hatodik osztályos nebuló szintjén, begyűjti hozzá a 27 darab aláírást, és szépen elslattyog vele az MTI Naphegy téri székházába.
Két nappal ezelőtt Nagytétényben rendőri segédlettel kilakoltattak egy családot. Az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa erről az ügyről firkantott vezércikket, amely a Széles-lap mai számában olvasható. A Bayer-iromány címe: „Kilakoltatás és fajelmélet”. Semmi új nincs a nap alatt: a jeles narancsos mozgalmár ismét azért ragadott pennát, hogy belerúgjon a Jobbikba. Természetesen az említett kilakoltatás ürügyén.
„Katasztrófaövezetté vált egész Borsod, a patakok és folyók egyesültek, tengerként zúdultak az utakra, termőföldekre, több ezer ember veszítette el otthonát. A helyiek abban bíznak, nem esik több eső és a jövőben ésszerűbben építkeznek az emberek” - írja a Demokrata (2010. június 9.)
A dolog igen hasonló ahhoz, ahogy az időjósok próbálják bagatellizálni az éghajlatváltozást és a katasztrófákat. „A helyiek abban bíznak, nem esik több eső és a jövőben ésszerűbben építkeznek az emberek.” Tehát az emberek a hibásak, mert rossz helyre építkeztek. Nem voltak elég előrelátóak, amikor a városokat, falvakat építették. Botor módon nem gondoltak arra, hogy egyszer majd eljön a „szép” új világ.
Úgy látszik, hogy ebben az országban nem csak azokkal cseszünk ki, akik a gátakon dolgoznak, hanem azokkal is, akik emellett még szó szerint tűzbe mennének értünk. Egy veterán tűzoltó állítása szerint ugyanis finoman szólva selejtes a lánglovagok új tűzoltóruhája. Nem tagadja ezt maga a tűzoltóság sem. Dobson Tibor egészen elképesztő magyarázattal szolgált:
Zakatol az öreg varrógép, s ahogy édesanyám keze engedelmességre kényszeríti az anyagot, úgy válik egyre láthatóbbá a várva várt,a megálmodott fazon.
4 leánygyermek.
Mennyi öltés, mennyi fazon, mennyi öröm.
Zakatol az öreg varrógép, majd csend,csak egy sóhajtás hallatszik. Nyílik az ajtó, s anyukám meggyötört tartását csak elégedett mosolya oldja. Annyi sok unszolásra végre magának varrt ruhát, nem is akármilyet!