program
A Jobbik egy "vendégbarát" Budapestet szeretne kialakítani elsősorban a főváros iránti belföldi turizmus fellendítésével. Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje szerdán Erdei Jánossal, a Magyar Szállodaszövetség vezetőjével folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a turizmus gazdasági húzóágazattá tétele érdekében a Jobbik ismét adómentessé tenné az üdülési csekket, amelyet a párt szerint csak valóban üdülési célból lehetne felhasználni. A pihenés más területeit érintő szolgáltatások igénybevételéhez egy "rekreációs kártya" azonnali bevezetését javasolják.
Vona Gábor nem beszélt mellé és nem kért meg arra, hogy bármiféle kellemetlen témát kihagyjunk. Őszintén válaszolt kérdéseinkre a Jobbikban felmerült problémákról, az előttük álló nagy erőpróbáról, a megtisztulási folyamatról, sőt, még Rudolf Hessről is.
A huszonhét éves Staudt Gábor lesz a Jobbik főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választásokon. A radikális párt szerint jobb jelöltet nem is találhattak volna, ugyanis nem csak hatalomváltásra, hanem nemzedékváltásra is szükség van a főváros élén, hogy Budapest mielőbb visszanyerje méltóságát, hogy újra élhető város legyen.
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának egy évre megválasztott elnöke első sajtóértekezletén úgy fogalmazott: a párt kongresszusa hitet tett az önálló magyar politizálás szükségessége mellett, ezért a munkát a parlamenten kívül is folytatja. Az új elnök szerint az MKP Dél-Szlovákia legjobban kiépített pártja. Képviselői vannak az Európai Parlamentben, a megyei önkormányzatokban és a helyi önkormányzat, sok polgármester is a párt színeiben politizál. Ezt a jövőben sem kívánják feladni. Legfontosabb feladatának az MKP továbbra is azt tartja, hogy önállóan, más pártoktól függetlenül megfogalmazza, mire van szüksége a magyar kisebbségnek, az általa lakott régióknak.
Országgyűlési képviselő ne lehessen polgármester, alpolgármester, megyei illetve a fővárosi közgyűlés tagja, valamint önkormányzati képviselő - javasolja a Jobbik. Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: a Jobbik törvényjavaslatot nyújtott be a politikai álláshalmozás megtiltása érdekében.
A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a diák bármennyi tantárgyból bukik pótvizsgára engedhető. A szabályozás egyrészt abszurd, hiszen ennyi tantárgyból képtelenség egy nyár alatt felkészülni, másrészt veszélyes, mert megadja a lehetőségét annak, hogy a diák a felsőbb évfolyamba engedhető legyen. A megfelelő alapok, ismeretek hiánya miatt a következő évben biztosra vehető a lemaradás. Az újabb kudarcélmények nagy terhet jelentenek a tanulóra, szüleire és tanáraira egyaránt.
A Jobbik debreceni polgármester-jelöltje csalódásként élte meg, hogy a Fidesz újra a magát valamiképpen pozícionálni akaró Kósa Lajost indítja Debrecen város polgármester-jelöltjének. Nem ijed meg azonban ellenfelétől, hiszen jól átgondolt, szilárd elképzelésekkel és hiteles, az átlagember számára is előnyös változást hozó programmal áll a debreceni választópolgárok elé.
Alig másfél hónapja működik az új országgyűlés, de a Jobbiknak sikerül elérnie, hogy rendvédelmi programjának több fontos elemét végrehajtassa a kétharmados parlamenti többséget birtokló Fidesszel.
Érdemes felidézni a múltat: a megélhetési bűnözőket korábban a Fidesz és az MSZP is igyekezett kimenteni a szigorú felelősségre vonás alól: a Fidesz 1999-ben (5 ezer forintról 10 ezer forintra), az MSZP pedig 2007-ben (10 ezer forintról 20 ezer forintra) duplázta meg a szabálysértési-bűncselekményi értékhatárt.
A Fidesz elveszi a szimbolikus témákat a Jobbiktól, amelyekkel érvényesülni tudna, ennek egyik lépése volt a Nemzeti Összetartozás Napjának megszavazása – mondta Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese az atv Egyenes beszéd című műsorában. Ezek szerint már nemcsak mi látjuk úgy, hogy a Fidesz politikusai által az elmúlt időszakban legtöbbet forgatott kiadvány a Jobbik Radikális változás című programja volt.
Egykulcsos, mégis családi jellegű személyi jövedelemadó, 10 százalékos társasági adó a kkv-knak, jelentős mértékű bankadó, további szigorítások és megtakarítások a közszférában s a közintézményeknél – ezúttal nem fukarkodott Orbán Viktor miniszterelnök az új kormány gazdaságpolitikáját vázoló bejelentésekkel.
Az a legfontosabb, hogy megvalósuljon pártjának programja - véli a Jobbik elnöke, aki szerint az sem baj, ha a Fidesz valósítja meg az.
Egy politikai párt legnagyobb sikere nem az, ha maga valósítja meg programpontjait, hanem ha azok megvalósulnak – jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arra a felvetésre, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP „elszipkázza” azokat a témaköröket, melyekre pártjának programja épül.
Orbán Viktor kormányprogramja, a „Nemzeti Együttműködés Programja” immáron ismert, bárki elolvashatja, keresheti benne az ország egészét vagy az őt közvetlenebbül érintő részleteket, ezek alapján mérlegelheti jövőjének esetleges alakulását.