Székelyföld, Erdély, Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék

Az első magyar kadét az egyetlen is - 18 magyar fiatal felvételizett sikertelenül a román rendőrakadémián

2010. július 30. - 14:24

Tizenkilenc jelentkezőből egyetlen lány nyert felvételt a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia magyaroknak fenntartott helyeire. Idén tavasszal összesen harmincnégy – rendészeti, csendőri, tűzoltói, határrendészeti és levéltárosi – helyet hirdettek meg magyar anyanyelvű jelentkezők számára.

"Minden magyarnak meg kell halnia!" - délvidéki olvasói levél

2010. július 30. - 01:30

A buszra várva ültem a padon, s hogy elüssem az időt, hát olvastam az utazásra előkészített könyvemet. Körülöttem egy olyan ötéves körüli kisfiú ugrándozott, aki meg is szólított, beszélgettünk, majd megkérdezte miféle könyvem van, és olvassak neki. Elmondtam, hogy ugyan felolvashatnék neki, de úgysem értené, mert magyarul van. Ő egy szerb kisfiú.

SzloVÁKUUM

2010. július 30. - 00:06

SzloVÁKUUM. Elsőre talán furcsának tűnhet ez a mesterségesen összeeszkábált szókapcsolat. A vákuum latinul az üresség, az űr, a semmit sem tartalmazó tértartomány neve. Az önálló létre kárhoztatott Szlovákia pedig légüres térben mozog életre galvanizálása óta. Illúziókba ringatja magát, Góliát szerepében tetszeleg, és politikusainak kóros cezaromániája, nagyzási hóbortja próbálja összefogni azt az űrt, amit ma Szlovákiának csúfolnak, de amely teret valójában még mindig a felvidéki lélek tölti be.

A szlovák kormány programnyilatkozatának magyar vonatkozásai

2010. július 29. - 08:38

Tegnap délutáni ülésén a szlovák kormány jóváhagyta programnyilatkozatát, amely több mint 50 oldalt tesz ki, és meghatározza a négyéves megbízatási időszak fő céljait, szándékait, de elvi síkon. Konkrét számokat a program nem tartalmaz, lépéseket viszont igen. Most a kisebbségi és a magyar-szlovák viszonyt érintő részeket ismertetjük röviden.

Máris felbomlik a szlovák kormánykoalíció?

2010. július 28. - 08:31

A választások után hat héttel megszűnhet a szlovák kormánykoalíció parlamenti többsége, mert az egyik koalíciós párt négy tagja azt fontolgatja, hogy kilép a frakciójából - került nyilvánosságra kedden este Pozsonyban.

Ne féljetek, szlovákiai magyarok!

2010. július 24. - 21:29

1992 karácsonyán a francia TV stábja Somorján forgatott a magyar nyelvű szentmisén a Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban. A szentmiséről kijövet vezetőjük megszólított és azt kérdezte, adnék-e interjút a francia TV számára. Akkor a Szlovák Parlament képviselője voltam az MKDM képviseletében. Eljöttek a lakásomra.

Trendivé kell tenni a magyar gyerekvállalást

2010. július 24. - 14:02

A Romániában 2011-ben esedékes népszámláláson várhatóan az derül ki, hogy 1,3 millió alá csökken a romániai magyarok száma. - Szociológusok, demográfusok, politikusok, európai parlamenti képviselő és "gyakorló" nagycsaládosok beszélgettek Tusványoson a Kárpát-medencei magyarság népesedési trendjeiről, és a kihívásokra adható gyakorlati válaszokról. A beszélgetés konklúziója: trendivé kell tenni a gyerekvállalást.

Slota elhagyja a süllyedő hajót?

2010. július 24. - 10:11

Ján Slota kész lemondani a Szovák Nemzeti Párt (SNS) elnöki posztjáról - értesült a TA3. A hírtelevízió szerint a párton belül egyre nagyobb a nyomás, hogy Slota helyére Anna Belousovová alelnök kerüljön.

Arabok-e a kárpátaljai magyarok?

2010. július 24. - 02:21

Hét éve annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ csendőreként „szent” háborút hirdetett Szaddam Husszein Irakja ellen. Az invázió előtt az ország vezetése a sajtóval karöltve óriási propaganda-offenzívába kezdett. Ebbe később akarva-akaratlanul bekapcsolódtak más országok médiumai is. Két súlyos, „megbízható” információkból eredő vád hangzott el: egyfelől, hogy a bagdadi vezetés támogatja a terrorizmust és szoros kapcsolatot ápol az al-Kaidával, másfelől, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket állított elő, és azokat bevetni készül.

Bele kell törődni? - "A trianoni döntés megváltoztathatatlan"

2010. július 23. - 20:58

Összefogással túl kell lépni a trianoni traumán - hangsúlyozták a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyik szekciójának előadói, így Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, valamint Czakó Gábor és Zelei Miklós írók.

A románok össztüzet zúdítottak Tőkés Lászlóra, mert párhuzamot vont Koszovó és Székelyföld között

2010. július 23. - 20:47

A román pártok és vezetőik pénteken össztüzet zúdítottak Tőkés Lászlóra, az Európai Parlament (EP) alelnökére, akit a koszovói függetlenség és a székelyföldi autonómia kapcsán tett tusnádfürdői kijelentései miatt bírálnak.

A nemzeti érzelmű magyarok nemkívánatosak a zentai játékokon

2010. július 23. - 14:22

A Magyar Szó magyarokra allergiás szerkesztői a Zentai Nyári Ifjúsági Játékok idejére Játékos Magyar Szó cím alatt különkiadást készítettek. Ajánlom olvasóink figyelmébe a Magyar Szó internetes változatán megtalálható melléklet első számát. Az első oldalon interjú olvasható egy Tajti Attila nevű (több mint) szánalmas alakkal, a rendezvény főszervezőjével. Az interjú szalagcíme: Ne gyertek Nagy-Magyarország pólóban!

Dzurindát nem érdekli a hágai döntés - Szlovákia továbbra sem ismeri el Koszovót

2010. július 23. - 11:19

Tegnap megszületett a hágai Nemzetközi Bíróság verdiktje, miszerint a független Koszovó 2008-as megalakulása összhangban volt a nemzetközi jogi normákkal. Mint ismeretes, Szlovákia azon országok közé tartozik, melyek nem ismerték el Koszovó függetlenségét. A Mikulás Dzurinda vezette külügyminisztérium megnyilvánulásai szerint ez így is marad.

Az ENSZ elé kerül a székelyföldi autonómia kérdése

2010. július 23. - 10:53

Az ENSZ Emberjogi Főbizottsága elé kerül az erdélyi magyarok kérdése. A bizottság augusztus 10-re tűzte ki megvitatásra azt a dokumentumot, amit a Pro Regio Siculorum Egyesület, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács juttatott el hozzájuk. A beadvány Székelyföld területi autonómiájának megadását és az erdélyi magyarság önálló oktatási rendszerének kiépítését sürgeti.

Nem Magyarországnak, hanem Szlovákiának van udvariassági tartozása a másik féllel szemben

2010. július 22. - 05:31

A budapesti szlovák-magyar miniszterelnöki csúcs után több szlovákiai lapban olyan vélemények láttak napvilágot, miszerint Orbán Viktor megsértette az udvariassági szabályokat szlovák kollégájával, Iveta Radicovával szemben. Ezt a híresztelést a szlovák miniszterelnöki hivatal és a magyar külügyi tárca is cáfolta.


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Főszerkesztő: Biró László
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
websas.hu
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes