Előző héten a következő kérdéssel hagytam abba: mi a biztosíték arra, hogy a Jobbik nem lesz ugyanolyan korrupt és áruló, mint a többi párt? A kérdés jogos, hiszen az elmúlt húsz év nem szólt másról, mint arról, hogy a politikai pártok forint milliárdokat öltek hitelességük, kompetenciájuk és programjuk népszerűsítésébe, majd miután bezsebelték az állampolgárok szavazatait, elfelejtették minden ígéretüket. Egyáltalán nem ritka, hogy egy tisztességes ember a korábbi választásokon szinte mindegyik pártra szavazott már, mert hitt, mert hinni akart, és mára úgy van vele: menjen az összes párt a fenébe, ő már egynek sem fog hinni.

Országjárásom során keserűen tapasztalom meg, hogy végletesen lejáratódott a politika és a párt, mint szervezeti forma. A jelenség annyira általános, hogy valójában a stabil pártszavazók is csak kedvenc politikusukra szavaznak és nem a pártra. Ennek a pártellenes hangulatnak, bár a kialakulásában ártatlanok vagyunk, a Jobbik is issza a levét. Pedig véleményem szerint a jelenlegi parlamenti pártoknak a közéletet lealacsonyító, a népképviseletet kilúgozó tevékenységére nem az a helyes és előremutató válasz, ha azt mondjuk: halál a pártokra!

A fórumokon rendszeresen megtörténik, hogy feláll valaki és kimondja, amit olyan sokan hallanak szívesen: elég volt a pártokból! Valóban jó hallani, annyi csalódás, megaláztatás, hazudozás és nemzetárulás után, de igazából félreviszi a gondolkodást ez az érzelmileg – még egyszer mondom: érthető módon – fűtött indulat. Ugyanis nem a pártok adták el az országot, nem a pártok hazudtak az embereknek, nem a pártok korruptak, hanem mindig és mindenkor azok az emberek, akik egy-egy párt nevében léptek fel. Nem a párt bűnös tehát, hiszen az csupán egy működési keret, hanem a politikus, aki visszaél a hatalmával. Európa és a világ minden részén vannak pártok, és ezek nagy része igenis komoly tevékenységet fejt ki saját nemzetéért. Az igazi vízválasztó tehát nem az, hogy pártpolitikus vagy civil valaki, hanem hogy tisztességes magyar ember vagy hazaáruló.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ha a pártok helyett civil szervezetek vennék kézbe a politikát, akkor Magyarországon minden egy csapásra megváltozna?! Ismerek én jó pár civil szervezetet és civil vezetőt – jobb- és baloldalon egyaránt –, akik semmivel nem jobbak, mint méltán megvetett politikusaink. Egy párt és egy civil szervezet éppen annyira lehet hasznos, ha becsületes emberek alkotják, mint amennyire káros, ha tisztességtelenek.

De térjünk vissza a kérdésre, milyen garanciát tud adni a Jobbik? A kérdésre van egy rövid és egy hosszabb választ. A rövidebb szerint: semmilyent. Hiszen ilyen biztosíték nem is adható. Én még is úgy gondolom, érdemes egy picit megvizsgálni, miben más a Jobbik a jelenlegi pártoknál.

A jelenlegi pártok mind ejtőernyővel kerültek be az Országgyűlésbe, egyik sem alulról szerveződő erőként került döntéshozatali pozícióba, hanem úgy, hogy ott voltak a módszerváltozás pillanataiban. Máig nem tudjuk, hogyan döntötték el azt, ki ülhet az asztal köré. Sokan suttognak a rózsadombi paktumról, egyesek még hitelesnek mondott papírokat is terjesztenek róla. Őszintén megvallva engem nem érdekel, hogy valóban megtörtént-e a rózsadombi paktum, nekem elegendő annyi, hogy minden az abban leírtak szerint zajlik.

A jelenlegi pártok tehát mind a magyar emberek feje felett lettek – minden bizonnyal nemzetközi segédlettel – kitalálva, egyéb alternatíva híján lettek oda beszavazva, és miután bekerültek, olyan gyorsan bebetonozták be magukat – hogy klasszikust idézzek – „ezernyi apró trükk” segítségével, hogy mára szinte kirobbanthatatlanná váltak. A Jobbik nem valami titkos rózsadombi méhben fogant, hanem ahogy a neve is mutatja: mozgalom. Emberek szervezték és szervezik alulról, saját pénzüket és szabadidejüket nem sajnálva. Jelenleg mi vagyunk az egyetlen olyan országosan szervezett és az Országgyűlésbe kerülésre alkalmas párt, amely nem az emberekből, hanem az emberekért él.

Nem mindegy tehát, ha egy pártról véleményt alkotunk, hogy az honnan jött, hogyan született. De van még egy másik, szintén döntő szempont. Az, hogy mit tett az adott párt. Milyen termést hozott a fa, hiszen mindenkit gyümölcséről ismerhetünk fel. Itt érdemes összehasonlítást tennünk. No, nem az MSZP-vel vagy az SZDSZ-szel, mert a laposférget nem lehet a kerecsensólyommal összevetni, hanem a jobboldali ellenzékkel. Azzal, hogy ki mit tett az elmúlt években, a gyurcsányi országrombolás idején. Ezzel kapcsolatban már a múlt heti számban leírtam a véleményem, így megismételni nem fogom. De mindenki gondoljon bele, hogy ha a Jobbik minderre képes volt az elmúlt időszakban parlamenten kívüliként, mi mindent tud majd tenni ezért az országért és ezért a nemzetért, ha valódi döntéshozóvá lesz.

Végül még egy szempont. Tudomásom szerint egyetlen egy jól szervezett párt programja sem tartalmazza a Szent Korona-tan alapján visszaállítandó jogfolytonosság alkotmányos szükségét, egyik sem támogatja a képviselői felelősség megteremtésének kimunkálását, pedig ezek azok a pontok, amelyek megmutatják, hogy ki miért akar beleszólni az ország irányításába. A Jobbikba lépni, ott feladatot vállalni, nem politikai karrier, hanem áldozat, szolgálat. Hála az égnek, hogy megéljük ezeket a nehéz éveket, az emberpróbáló küzdelmet, a támadások özönét, hiszen a jó vasat tűzben teszik próbára. Nekünk az Országgyűlésbe kerülés ezért nem lesz minőségi változás, hiszen ugyanazt a küzdelmet, ugyanazokért az emberekért, ugyanazokért az értékekért és ugyanazok ellen fogjuk folytatni. De mennyiségi változás az lesz, hiszen több eszközzel, több emberrel, nagyobb infrastruktúrával és nagyobb médiával dolgozhatunk majd.

Hogy mivel kezdjük a munkánkat? Hogy mi lesz az első lépésünk, ha már ott vagyunk a nemzet templomában? Na, erről majd a jövő héten.