All posts on december, 2010


Dr. Bartha Csaba megválik a Lokitól

Dr. Bartha Csaba úgy döntött, hogy elköszön a Lokitól. Két éven át dolgozott a DVSC-nél, segítette a szakmai stáb munkáját és a menedzsmentben sportigazgatóként tevékenykedett. Most úgy döntött, hogy januártól visszamegy az egyetemre dolgozni.

Török Gábor: Előre a múltba

Évösszefoglaló? – ezt a tömör, de kétségtelenül egyértelmű, mindössze egy szóból álló levelet kaptam a minap az egyik olvasótól. A blog műfaja szerintem nem alkalmas arra, hogy egy teljességre törekvő politikai elemzést adjon 2010-ről, ezért erre majd a hagyományos politikai évkönyvben teszek kísérletet. Most csak egy dologgal foglalkozom, azzal, ami az év eleje óta a legjobban érdekel: mi lesz a magyar pártrendszer jövője?

A méregfogat kihúzták

Na ugye! Csak lesz nálunk is ingyenes parkolás! Elhallgathatnak a mindig károgók, a folyton huhogók. Kiderült: a mi önkormányzatunk is van olyan, mint a miskolci vagy a nyíregyházi, a mi önkormányzatunk is ad ajándékot a népnek. Igaz, ennek pusztán technikai oka van, és semmi köze az önkormányzathoz. A gesztus (nevezzük annak) ugyanis pusztán technikai indíttatású.

Nem épül tovább a 4-es metró?

A kockázatok sokasága és az akár 56-100 milliárd forintot is elérő hiány miatt Budapest jövő évi büdzséje „válságköltségvetés” lesz, derül ki a Népszava birtokába került koncepcióból. A lap azt írja, hogy csak a legszükségesebb fejlesztésekre lesz pénz, a 4-es metró folytatására nem.

Mi a bánatnak fizetünk TB-járulékot? – olvasói levél

A XV. kerületi SZTK-ba járok, illetve jártam, mert évek óta nem voltam orvosnál.Egy alkalommal elmentem a szemészetre, mert iszonyúan fájt, könnyezett és égett a szemem, és nem is nagyon bírtam nyitva tartani. A “kedves” doktornő megkért, hogy nézzek folyamatosan fölfelé, mert meg szeretné vizsgálni. Mondtam neki, hogy nemhogy fölfelé, de még lefelé sem nagyon vagyok képes nézni. Jó, akkor próbáljak meg csak nyugton lenni.

Szociális erdők, avagy vissza a kőkorszakba

A tél közeledtével egyre többfelé lehetett hallani a médiában, hogy úgynevezett szociális erdőket kellene kijelölni, illetve telepíteni az országban, így akadályozva meg az egyre tömegesebb méreteket öltő illegális fakitermelést. Tudvalévő, hogy az utóbbi évek megengedő központi politikájának köszönhetően egy egész népcsoport – a cigányok – arra rendezkedtek be, hogy más erdeiből szerezzék be a téli tüzelőjüket, így nekik a téli fűtés költsége évek óta nulla forint volt.

Önkormányzatok: vihar előtti csend

Kritikus év vár 2011-ben az önkormányzatokra, amelyek már 2010-et is épphogy túlélték. A városok és falvak jelentős része küzd nagyobb adósságállománnyal, s bár azok az előrejelzések szerencsére tévesnek bizonyultak, amelyek már 2010 utolsó heteire jósolták az időzített bomba robbanását, abban szinte teljes az egyetértés: reformok nélkül beláthatatlanul nagy lehet a baj.

Rovásírás és Nagy-Magyarország a Bajnokok Ligájában

A történet ismert. A DVSC-KORVEX női kézilabdacsapata, életében először, bejutott a Bajnokok Ligájába. „Néhány óra múlva egy új világban érek földet.” Egy Tankcsapdától adaptált szurkolói feliratot idéztem a dán Vejen elleni ki-ki meccs előtti írásomban. A várakozás felfokozott volt, olyan, mint annak idején a focistáinknál. Most arról írok, milyen is volt ez az új világ, mi is történt itt ezzel a magyar csapattal?