Először is le kell szögeznünk, hogy a brókerbotrányok közös felelőse a Fidesz és az MSZP, hiszen a visszaélések már több évtizede tartanak, a mindenkori kormányok asszisztálása mellett létrejött a “Quaestor-koalíció” – ezzel a kijelentéssel nyitotta meg sajtótájékoztatóját Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik debreceni frakcióvezetője.

abel0211

Az MSZP-kormány idején a Quaestor 17 milliárd Ft kölcsönt kapott az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól, a Fidesz-kormányok idején pedig az állami szervek mulasztása miatt nem vette észre senki a fedezet nélküli kötvénykibocsátásokat. Vagy rosszabb esetben nagyon is tudtak róla, de a szoros személyi és gazdasági kapcsolatok miatt nem tettek lépéseket a megakadályozásukra – közölte Kőszeghy.

Hozzátette: egyedül a Jobbik próbálta megakadályozni a visszaéléseket, hiszen még 2010-ben több mint húsz olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésben, amely szigorította volna a pénzintézetek ellenőrzését és szűkítette volna “a csaló brókerek és bankárok mozgásterét”.

Ezeket az MSZP és a Fidesz közös erővel szavazta le – hangsúlyozta a Jobbik frakcióvezetője.

A legújabb hír, hogy a Magyar Nemzeti Bank 100 ezer euróra emelné a Befektetővédelmi Alap kártalanítási kötelezettségét. A Jobbik egészen addig úgy gondolja, hogy ez csak kommunikációs trükk a tapolcai választás finisében, amíg valóban életbe nem lép ez a változtatás.

Sejtésünk szerint a választás előestéjére szervezett nagyszabású demonstrációra adott válasz ez, amellyel a károsultakat ideig-óráig próbálják megnyugtatni – jelentette ki Kőszeghy.

A frakcióvezető szerint a másik probléma az, hogy ha ez a módosítás valóban megtörténik, akkor ez csak a Beva-tagok (bankok, egyéb pénzintézetek) befizetéséből valósulhatna meg. Szó sincs róla, hogy a Jobbik sajnálná a bankokat, de ez akkora pluszterhet jelentene nekik, amit ismét az összes magyar bankszámla tulajdonossal fizettetnék meg, ahogy ez a bankadónál is történt. Ráadásul ez kivételesen egy olyan ügy, amelyhez – eddig úgy tűnik – a bankoknak semmi köze nincsen.

– Más megoldás híján az állami kártalanítás lehetősége merülhet csak fel, azonban ezt is mi, adófizető polgárok fogjuk megfizetni. A kormány pedig mossa kezeit, a valódi felelősök felderítését pedig csak egy jövőbeni Jobbik-kormánytól remélheti az ország – jelentette ki Kőszeghy.

A frakcióvezető hangsúlyozta: fontos, hogy a kisbefektetők a rendőrséghez forduljanak. Az, hogy kifizetik-e, kártalanítják-e őket, jelenleg politikai döntés. A bűncselekmény áldozata a feljelentéssel együtt kérheti az elkövető vagyonának zár alá vételét, így a követelés kielégítésére jobban megvan a fedezet.

Kőszeghy kijelentette: – Keressük a befektetők számára a jogi lehetőségeket, és a debreceni Jobbik ügyvédekkel tárgyal arról, hogy milyen módon tudnánk segíteni a károsultak jogi képviseletét.

Igyekszünk minden károsultnak jogi segítséget nyújtani, ennek módjáról hamarosan tájékoztatjuk a nyilvánosságot – zárta sajtótájékoztatóját a Jobbik debreceni frakcióvezetője.

szebbjovo.hu