Kicsit megkésve, de annál nagyobb felületességgel elkezdődött az erdélyi magyar önvizsgálat is. Legalábbis az RMDSZ miniparlamentjének nevezett – egykoron valóban akként működő – Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén több magyar vezető is felvetette ennek szükségességét.
Mi több, ha egy romániai, erdélyi közéleti ügyekben kevéssé járatos elemző kizárólag Kelemen Hunor szövetségi elnök beszéde alapján ítélné meg a Romániában jelenleg zajló történéseket, könnyen azt a következtetést vonhatná le, hogy a magyar szervezet adja a legmegfelelőbb választ mindarra, amit az utca követel. A kormányválságra javasolt RMDSZ-es megoldás – szakértői kormány kinevezése, majd előrehozott választások megszervezése – alighanem a legészszerűbb opció a jelenlegi helyzetben.
Fotó: Erdélyi Riport

Fotó: Erdélyi Riport

Pozitívumként értékelhetjük azt is, amit Kelemen Hunor a nyitásról, a többi alakulattal való együttműködésről mondott, és újdonság, hogy késznek mutatkozott akár az Erdélyi Magyar Néppárttal is tárgyalni. Nehéz volna vitatni azokat a kijelentéseit is, melyek szerint vigyázni kell arra, hogy a demokratikus intézményeket ne kérdőjelezzük meg. És ne hagyjuk ki azt a replikát, amelyet a parlamenti székekért aggódó frakcióvezető Máté Andrásnak adott: az RMDSZ honatyáinak bátraknak kell lenniük ahhoz, hogy ne a székükhöz ragaszkodjanak.
Csakhogy. Többször megtapasztalhattuk már, a szépen hangzó szólamokat tettek nem nagyon követik. Kelemen Hunor maga is többször megszegte ígéretét, amikor az autonómiastatútum kidolgozása csúszott hónapról hónapra, s most, hogy elkészült, láthatólag nem sietnek a parlament elé terjeszteni azt. Aztán a kongresszuskor meghirdetett újratervezésből sem sok mindent észleltünk eddig a gyakorlatban.
Vitatható az is, amint az RMDSZ politikusai, társadalmi válságként állítva be az elitkrízist, voltaképpen szétkenik a felelősséget: Kovács Péter főtitkár példája a késő és pontatlanul dolgozó vízszerelőről tetszetős ugyan, de azért alapvetően mégiscsak azért vonultak utcára több tízezren Románia nagyvárosaiban, mert az ország vezetői szétloptak mindet, amit elértek, nem pedig a vízszerelők ellen.
De a legnagyobb baj, hogy Kelemen Hunor mellett ott strázsálnak azok a régi fegyvertársak, akik láttán menten hitelét veszti minden megújhodásról szóló frázis. Ott van Borbély László, a nagy politikai alkuk mestere, ott áll Verestóy Attila, mintha Udvarhelyszéken nem kerülne új, hiteles politikus, ott a székért aggódó Máté András, aki egy egész frakció félelmét tolmácsolja, vagy ott az SZKT elnökévé újraválasztott Biró Rozália.
Márpedig úgy nehéz lesz az újratervezés, ha új emberek alig akadnak. És az is nagy kérdés, hogy ama új hullám, ahonnan merítenek, hozhat-e változást. Vagyis a szövetség emlőin nevelkedett ifjúsági szervezetekből kikerülő fiatal nemzedék képviselői valóban felkészültebbek, feddhetetlenebbek-e, mint mentoraik?
Farcádi Botond – Háromszék