Március 15-e idén nem csupán egy nemzeti ünnep lesz, hanem a június 7-én tartandó EP-választás kampányának kezdete is. A felmérések szerint az emberek 1%-a tudja, hogy mikor lesz ez a választás, és a nagy részük teljesen érdektelen irányába. Őszintén megvallva, meg is értem őket, hiszen az elmúlt évek választásainak tanulsága az volt, mindegy, hogy kire szavazok, úgysem lesz semmi változás. A pártoknak csak négyévente jutottak eszébe az emberek, és nem meglepő, ha egyre több embernek most egyáltalán nem jutnak eszébe a pártok. A június 7-ei voksolásnak itthon azonban nemzetstratégiai szempontból életbevágó jelentősége lesz. Nézzük, hogy miért!

Az Európai Parlament egy monumentális nagyságú, de babszemnyi jelentőségű intézmény. Jogköre a Bizottsághoz és a Tanácshoz képest minimális. Az oda kerülőknek a nemzeti érdek képviseletére kevés lehetősége marad, hiszen ott nem nemzeti frakciók, hanem ideológiai alapon szerveződő képviselőcsoportok alakulnak, így az esetek jelentős részében az egy országból érkezők egymás ellen szavaznak. Az EP-nek két haszna azért mégis lehet, egyrészt egy képviselő hangja messzebbre hallatszik onnan, mint egy országgyűlésből. Persze ha egyáltalán hallatják a hangjukat. Másrészt a „brüsszeli cirkuszban” azért meg lehet találni azokat a szövetségeseket, akiket az újságírás és a közbeszéd csak EU-szkeptikusokként ismer, de valójában EU-realisták. A kapcsolatokból pedig sok minden kamatoztatható.

A mostani választásnak számunkra azonban önmagán túlmutató jelentősége lesz. Azt ugyanis alig választja el néhány hónap az országgyűlési választásoktól, így a júniusi eredmény szinte bejósolja, hogy Magyarországot ebben a rettenetesen nehéz helyzetben kik fogják vezetni. És legfőképpen, hogy hová? A feltámadás felé vagy a szakadékba. Gyurcsány szagtól bűzlik-e tovább a környezetünk, vagy végre friss levegő tódul az országba. A kérdőjelek száma pedig nagyon sok. Soha még az elmúlt 20 évben nem volt ennyire képlékeny a magyar belpolitika. A politikai és gazdasági válság teljesen átalakíthatja az erőviszonyokat. Forrong a mély, és előbb-utóbb kiderül, hogy mi fő ki belőle. Jelenleg egy hihetetlenül érdekes átmeneti időszakban vagyunk, amikor minden egyes nap meglepetéseket tartogat. Bokros az MDF élén, Göncz Kinga az MSZP-nél, a „nagy rendszerváltó”, Tamás Gáspár Miklós a kommunistákkal indul, a cigányok választási pártot alakítanak. Az ember csak kapkodja a fejét. És a java még hátravan. Az MSZP kormánypártból kispárttá válhat, az MDF és az SZDSZ megsemmisülhet, a Jobbik pedig meghatározó erővé nőheti ki magát. Ugye, nem mindegy?

A nemzeti oldal végre mindenki számára egyértelműen és letagadhatatlanul megmutathatja, hogy érdemes rá szavazni, hogy a Jobbikra adott voks nem elveszett szavazat. Mert ha valami igazán hiányzik a magyar Országgyűlésből, az egy következetes és határozott nemzeti párt. Amely nem csak asszisztál, hanem aktív alakítója az ország sorsának. Egy ilyen párt sikerére talán most van az utolsó lehetőség. A rendszerváltozás óta még soha sem jutott be tisztán alulról szerveződő politikai erő a döntéshozatal legfelsőbb fórumára. (A MIÉP 1998-ban látszólag parlamenten kívülről jutott be, de ez nem igaz, hiszen a párt 1993-ban az Országgyűlésben alakult, így 5 évre rá csak visszajutott oda.) A Jobbik lehet az első olyan parlamenti párt, amely sem az elmúlt negyven év kommunizmusának, sem az elmúlt húsz év szabadrablásának nem volt részese. A Jobbik az elkövetkezendő időszakban történelmet írhat.

Vasárnap tehát itt van március 15-e. A kormány minden módon igyekszik akadályozni a rendezvényeink megtartását. De ez bennünket nem téríthet el. A rendezvényeinket törvényesen bejelentett módon megtartjuk. Nagyon fontos, hogy sokan legyünk, hogy megmutassuk mindenkinek, bennünket nem lehet eltaposni. Ezért minden magyart várunk szeretettel 13 órára a Hősök terére a Magyar Gárda V. országos avatására, majd fél négyre a Deák térre a Jobbik kampánynyitó nagygyűlésére. Avat a Gárda! Jön a Jobbik! Adjon az Isten szebb jövőt!

(A szerző a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke)