Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart, hogy néhány ember a Várban – úgymond – holokauszttagadó rendezvényt tartott. Azonnal középpontba került a holokauszt-vita, a tagadást tiltó törvény kérdése, a lufi felfújása pedig egyértelműen az MSZP és az SZDSZ malmait indította újra. Gusztos, Léderer és a többi „honfoglaló” úgy csaptak rá az ügyre, mint gyöngytyúk a takonyra. És jól meg is rágták. Az ügy persze a régi kapcsolati hálón végigfutva bejárta az egész világot, sötét ecsetvonásokkal feketítve hazánkat.

Bár a Várban lezajlott rendezvényhez a Jobbiknak és a Magyar Gárdának nem volt köze, szinte borítékolható volt, hogy a fent említett magyar állampolgároknak kb. 32 perc internetkávézó keresésbe telik, hogy kiadják közleményeiket a szélsőjobboldali politika újabb veszélyéről és megtegyék azt, ami nekik szinte veleszületett képességük: a hazudozást és a csúsztatásokat. Aki persze azt hinné, hogy a holokauszttagadással kapcsolatos vita csupán egy rövid távú kampányfogás, nagyot téved. A dolog ilyetén feldobásának természetesen külön aktualitást ad a választási hajrá, de mögötte hosszabb távú célok húzódnak meg.

A tiltás törvénybe foglalásáért hörgő csapat ugyanis nem a holokauszt vitatását, hanem valójában az izraeli felvásárlás firtatását akarja tiltani. Célja, hogy már előre kompromittálja azokat, akik fel merik emelni szavukat a Simon Peresz-féle kijelentés, és pláne az amögött rejlő valósággal szemben. Ha netán a Jobbik szóvá tenné, mit keres ennyi izraeli tőke Magyarországon, mire fel ez a nagy izraeli építkezési kedv, miért van nálunk több izraeli fegyveres biztonsági cég, mint magyar, akkor azt azonnal el lehessen intézni egy hanyag viszontválasszal: „na, tessék, mi megmondtuk, hogy ezek antiszemiták.”

Ügyes taktika. Az SZDSZ, amely a holokausztigenlők legfontosabb pártja, mindig több lépéssel előre jár. A parlamentben lévő politikai pártok közül egynek sincs programja, őt kivéve. Az MSZP, az MDF és a Fidesz csak olyanok, mint a folyó tetején úszó fadarab. Sodródnak az árral. Programjaik csupán egymás mellé hányt, kicicomázott, de kongóan üres nagyotmondás-gyűjtemények. Azokban a sok fecsegéstől elsikkad a lényeg, nincs bennük jövőkép, társadalomfilozófia, semmi. Az SZDSZ programja viszont – mégha nem is a megírt és kinyomtatott, hanem a cselekvéseikből kirajzolódó – világos és egyértelmű. Az SZDSZ egy önvédelmi erejétől minden értelemben megfosztott, ezáltal szabadon kifosztható és megszállható országot akar. Ezért nem kell hadsereg, ezért nem kell oktatás, ezért nem kell egészség, ezért nem kell magyar vállalkozói réteg, ezért nem kell hagyomány, ezért nem kell magyar föld, ezért nem kell kultúra, ezért nem kell erős állam. Az persze beszédes, hogy miközben ez a szélsőséges párt szisztematikusan leépítette az állami oktatást és az állami egészségügyet, addig saját gyerekeit alapítványi iskolákba járatja, a nyavalyáit pedig magánklinikákon kezelteti.

Innentől fogva persze már nagyon jól érthető, hogy miért rémült meg ennyire a kirekesztő SZDSZ a Jobbik politikájától, de különösen a megerősödésétől. Ha valamitől kiveri a frász ezt a neoliberális csürhét, akkor az a jelszavunk: Magyarország a magyaroké! Ördögnek a tömjénfüst. Ez ugyanis az elmúlt időszakban kialakított és finomra hangolt rendszerüket veszélyezteti alapjaiban. De mi is ez a rendszer?

Itt az SZDSZ anyapártként működik. A rendszerváltozás során felülről megszervezett pártok: MSZP, FIDESZ, MDF, SZDSZ (nem véletlenül csak ők maradhattak a magyar Országgyűlésben) közül ő maga a csúcsfegyver. A legerőszakosabban, a legkirekesztőbben és a leginkább magyarellenesen hajtja végre az ún. rendszerváltozás politikai programját: Magyarország kiszolgáltatott helyzetbe taszítását. Csápjai révén ott van mindegyik pártban. A kriptoszadeszosok révén ők irányítják az egész jelenlegi parlamenti garnitúrát. Bokros által megszállták az MDF-et, Gyurcsány és Bajnai révén övék az MSZP, Deutsch, Pokorni, Szájer és Schmidt Mária segítségével pedig a Fidesz-vezetésben is ők osztják a lapokat. Ha az SZDSZ esetleg nem jutna be a Parlamentbe, attól az ország irányítását még nem veszítenék el… Hacsak?

Hacsak, nem jut be a Jobbik egy erős frakcióval, amely lerántja a kék-fehér terítőt az asztalról. Amely beletenyerel az egész tervbe, és képes előbb felébreszteni, majd maga mellé állítani a most még alvó társadalom többségét. Amely már nem a holokauszttagadókról, hanem a holokausztigenlőkről akar beszélni. Azokról, akik annyira aljasak, hogy képesek saját nagyszüleik tragédiáját felhasználni arra, hogy politikai hatalmukat megszilárdítsák és bebetonozzák egy olyan országban, amelynek történelmétől, hagyományaitól, kultúrájától és népétől viszkető viszolygás fogja el őket. Kun Béla és Szamuely Tibor egyenes ági leszármazottairól. Azokról, akik ezt az országot tönkretették, és most is tönkreteszik, és akiknek, ha eljön a mi időnk, majd felelniük kell.