A történelmet a legfontosabb tantárgynak tartom. Persze elfogult lehetek, hiszen történelemtanár vagyok. Elnézést kérek ezúton minden kedves pedagógustól, aki nem történelmet tanít, de én mégis úgy gondolom, hogy saját tudományom első az egyenlők között. Aki a matematikát jól megtanulja, abból jó mérnök lesz, aki a biológiát, az jó orvos, de akinek megtanítják az igaz magyar történelmet, abból tisztességes magyar ember válik. Arra pedig most nagy szükség lenne. Ráadásul a világon szinte minden ország ismeri és felhasználja a történelemtanítás eme identitásképző erejét. Van, akik még hazudnak is érte. Mint például azok a nemzetek, amelyek dicső történelem híján hamisítanak maguknak egyet. Nekünk azonban elég volna az igazságot átadni.

Bizonyára mindenki ismeri az érzést négyévente, amikor az olimpiákon felhúzzák a magyar lobogót, és a világ a mi himnuszunkat hallgatja. Az ember beleborzong a büszkeségbe, megkönnyezi a magyar sikert, és legszívesebben az utcára futna, hogy tömegbe verődve öleljen magához minden magyart. Micsoda energiákat képes felszabadítani a nemzeti büszkeség?! Most gondoljunk bele abba, hogy más országokban ezt az érzést az emberek nap, mint nap átélik.

Hogyan nő fel egy szlovák, egy román, egy cseh, egy lengyel, egy szerb vagy egy horvát? A családjában, az óvodában, az iskolában, a templomban, a munkahelyen, a médiában, a piacon, az utcán és mindenhol azt hallja: „Fiam, te szlovák vagy! Szlováknak lenni a földön a leggyönyörűbb dolog. Adj hálát az Istennek, hogy szlovák lehetsz, légy mindig méltó a hazádhoz és add tovább értékeidet!” Mit hallanak a mi gyermekeink: „Fiam, te magyar vagy. Egy kicsi, bűnös és vesztes nép kölyke. Szégyelld magad! Lehet, hogy ez az ország Magyarország, de törődj bele, hogy te itt magyarként mindig csak második leszel, ha nem a harmadik.”

Az orvostudomány egyik ősi felismerése, hogy az, akiben a lélek megbetegszik, annak előbb-utóbb a teste is odavan. Ez történik a magyar társadalommal. Mérgezik a lelkét, hogy a teste is legyengüljön. Hogy elveszítse önvédelmi erejét. Csodálkozunk ezután, hogy évente egy kisvárosnyi magyar tűnik el a csonka-országban? Hogy világelsők vagyunk mindenben, ami rossz – depresszió, alkoholizmus, dohányzás, szívroham, agyvérzés, rák, öngyilkosság? Hogy nem látunk az utcán boldog, harmonikus arcokat, csak megnyomorított, keserű és kiégett páriákat? Talán mi hitványabbak lennénk, mint bármely más nemzet a világban? Nem hinném.

Ez az ország valódi problémája. A gazdasági válság, a közbiztonság szétesése, a mezőgazdaság felszámolása, a hazai vállalkozások haláltusája, a munkavállalók megnyomorított helyzete, a föld, a víz és az energiahordozóink kiszolgáltatott állapota, a multinacionális tőke és a bankok szabadrablása, a falvak eltűnése, a népességfogyás és az összes többi problémánk csupán mind-mind okozatok. Az ok, a valódi ok a nemzettudat szétverése. Az, hogy a Habsburgok elhazudták az eredetünket, a nagyhatalmak szétszabdalták Trianonban a nemzetünket, a kommunisták eltüntették a társadalmi elitet, az embereket pedig leszoktatták a közügyekről és a magyarságról, és végül az elmúlt húsz év. Az az időszak, amely a média, az oktatás és a kultúra normális esetben éltető patakjait mérgezte meg. Gyermekeink és mi magunk is nap, mint nap mérgezett vizet iszunk, amelyben győzikék, spirók, kertészek, hetihetesnek és egyéb baktériumok úszkálnak.

Különösen veszélyes ez a felnövekvő generációk számára. A tiszta lapot jelentők, akik azt hiszik valósnak, amit először és a legtöbbször hallanak. Ha sokat hallják, hogy nekik nincs mire büszkének lenniük, akkor ezt egy olyan kényszerzubbonynak szokják meg, amellyel kötelező módon együtt kell élniük. Ezért a Jobbik számára, ha valami életbevágóan fontos, ha van missziónk a nemzet számára, akkor az az, hogy ezt a kényszerzubbonyt leszaggassuk a nemzet testéről. Akár tűzön és vízen, falakon és hegyeken is át kell mennünk a nemzettudat visszaadásáért. Mert ez a dominó első darabja. Aki ezt meglöki, az az egész dominósort végigfuttatja. Ha valaki képes lesz újra büszkeséget adni a magyarnak, az szinte mindent megoldott. Nem azt mondom, hogy az összes problémánk magától fog megoldódni, dehogy. Viszont minden könnyebb lesz és egyszerűbb, hiszen akkor nem eltunyult és reménytelen milliók néznek szembe bambán a tornyosuló gondokkal, hanem bátor, erős és büszke nemzet akarja majd megoldani a problémáit.

Olyan országban akarunk hát élni, ahol mi és a gyermekeink a családban, az óvodában, az iskolában, a templomban, a munkahelyen, a médiában, a piacon, az utcán és mindenhol azt halljuk: „Fiam, te magyar vagy. Magyarnak lenni a földön a leggyönyörűbb dolog. Adj hálát a Jóistennek, hogy magyar lehetsz, mert ez a legnagyobb ajándék neked. Gondolj mindig arra, hogy az ereidben folyik Attilának, Árpádnak, Szent Lászlónak, Hunyadinak, Bocskainak, Rákóczinak, Petőfinek, Horthynak és Pongrátz Gergelynek a vére. Különleges vagy. Légy mindig méltó hozzájuk és add tovább értékeidet gyermekeidnek!”

Nem akarunk hát sokat. Csak ennyit kér a Jobbik. Nem többet, de egy milliméterrel sem kevesebbet. Ha majd ezt elértük, akkor egy szusszanatnyi szünetet tarthatunk. De addig a Jobbiknak nincs megállása egy percre sem, nincs pihenő, nincs megállás, csak erőltetett menet. A tét ugyanis a lét. Június 7-én meg kell tegyük az első lépést!