A nemzeti oldalon túl vagyunk már számtalan csalódáson. Láttuk, hogy paktál le Antall az SZDSZ-szel, hogy tűnik fel, majd el Giczy a KDNP éléről, hogy nullázzák le a kisgazdákat, hogy züllik a MIÉP a „magyar igazság és élettársává”, hogy válik a Fidesz a mesebeli kisgömböccé, aki mindent bekebelez, ami az útjába kerül. Szinte már úgy érezzük, hogy Magyarországon egy magunkfajta politikai párt törvényszerűen kódolva van a bukásra. Eluralkodott sokunkon a politikai depresszió. A depressziósra pedig jellemző, hogy annyira belegabalyodik saját problémáiba, hogy a külvilágból már csak a sötétebb tónusokat látja meg, teljesen elveszíti hitét, erejét és akaratát bármiféle pozitív változás irányába. Tapasztalom ezt az életérzést a köreinkben is, amelyet – bár teljes mértékben megértek – nagyon veszélyesnek tartok.

Nem szabad engednünk a csüggedésnek és a pártokkal kapcsolatos negatív fatalizmusnak! Akik úgy vélik, hogy a pártok, úgy ahogy vannak, elvtelen közösségek, szívesen hivatkoznak olyan szerencsés és sikeres nemzetekre, mint az írek, a finnek, a dánok vagy akár a lengyelek. Itt viszont ellentmondásba keverednek, hiszen a fenti nemzetek esetében is, mint ahogy jelenleg mindenhol a világban, politikai pártok döntenek a legfontosabb kérdésekről, szabnak jó vagy éppen rossz irányt egy nemzetközösségnek. Ki kell hát kászálódni a depresszióból, és el kell hinni, hogy nem a párttal mint intézménnyel van baj önmagában, hanem azzal, hogy ha azt öncélú emberek töltik fel. Mindig az öncélú emberek tesznek egy szervezetet alkalmatlanná a feladatára, legyen az párt, civil egyesület vagy bármilyen más közösség.

Van még egy másik, gyakran előkerülő szkepszis. Mi értelme beülni a hatalmas Európai Parlamentbe? Mit tud ott tenni néhány tisztességes ember a szellemileg eltokásodott uniós bürokraták több százas tengerében? A kérdés felvetése ráadásul nem csak a számbeli fölény megdöbbentő ereje miatt, hanem az EP-nek az Unió intézményrendszerén belül betöltött eléggé gyenge szerepe miatt is jogos. Az Európai Parlamentet ugyan parlamentnek hívják, de a törvényhozásban szinte csak statiszta szereppel bír a Bizottsággal szemben, amely viszont nem választott képviselőkből áll, és amelynek a hatalmi jogosítványai egészségtelenül szélesek. Mégis miért van akkor értelme kiküldeni képviselőket a Jobbiknak az Európai Parlamentbe?

Szerintem a kérdés sokak számára értelmetlenné válik, ha úgy tesszük fel, miért van értelme Morvai Krisztinát bejuttatni az EP-be? Aki nyomon követte a Jobbik listavezetőjének közéleti szerepléseit, vitakultúráját, és megismerte érveit, szinte látja lelki szemei előtt, amint Morvai Krisztina igazsága tudatában, mosolyogva magyarázza el, merre lakik a magyarok Istene. Eközben pedig a szokatlan helyzettől a képviselő urak napi huszonnégy órában „viselt” bárgyú mosolya az arcukra fagy. Már ennek a pillanatnak a megélése is elegendő indok volna ahhoz, hogy képviselőt küldjünk Brüsszelbe. De ennél jóval többet is elérhetünk.

Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy maholnap a magunk szájíze szerint átalakítható az Unió, de ha már így van, legalább ne hagyjuk, hogy akadály nélkül gázoljanak át rajtunk. Vannak ugyanis szövetségeseink, olyan közösségek, pártok, akik hozzánk hasonlóan a nemzetek Európája koncepcióban gondolkodnak a föderálisan ránk oktrojált Európai Egyesült Államok terv helyett. Megtalálva és együttműködve velük komoly barikádot emelhetünk a nyilvánvalóan az USA által támogatott neoliberális massza elé.

Egy másik fontos szempont, hogy az EP nyilvánossága előtt végre felvethetőek lesznek nemzetünk legsúlyosabb problémái, mint a termőföldünk külföldi felvásárlása, a magyar-cigány együttélés megoldatlansága, a hazai politikai garnitúra gigantikus korrupciója, a multinacionális cégek gyarmatosító tevékenysége és a magyar társadalom védtelensége, a Benesi dekrétumok vagy akár a trianoni diktátum máig élő igazságtalanságai és még sok, más nemzetközi viszonylatokban is értelmezhető kérdés.

Ne felejtsük el azt sem, hogy egy sikeres EP-választás végre önbizalmat adhat nekünk, a nemzeti oldalnak. Végre bebizonyíthatjuk, hogy létezünk, hogy sokan vagyunk, hogy nem lehet bennünket sem elhallgatással, sem hazudozással, sem külső támadásokkal, sem belső bomlasztással elpusztítani. Egyszer és mindenkorra megértethetjük mindenkivel, hogy igényt formálunk saját sorsunk irányítására, hogy van elképzelésünk Magyarország jövőjét illetően, hogy ez a föld a mi hazánk, amit apáinktól örököltünk, és amit a saját a fiainknak akarunk és fogunk továbbadni. Hogy Magyarország a magyaroké.

Hogy ebben az agyonrabolt és szétlopott országban mik azok az erőforrások, amelyekre egy szebb jövő építhető? Na, erről majd a jövő héten.

(a szerző a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke)