A közlemény szerint a bíróság megállapította, hogy a munkáltató ebben az esetben kizárólag a csípésért felel. Bár számolnia kellett volna méhek és darazsak megjelenésével, és azzal is, hogy csíphetnek, de a csípés okozta halál nem volt előre látható.
Az indoklás szerint, ha a munkáltató a munkavédelmi oktatás során felhívta volna a munkavállalók figyelmét arra, hogy a rovarok csípése halált is okozhat, akkor sem lett volna megelőzhető a férfi halála.
A tényállás szerint a férfi határozatlan idejű munkaviszonyban dolgozott az alperesnél, amikor 2012. szeptember 11-én az egyik fertőrákosi szőlőültetvényen szüretelés közben egy traktor pótkocsiján állva a nyakán megcsípte egy méh, vagy egy darázs. A csípés olyan súlyos allergiás reakciót váltott ki, hogy a férfi a helyszínen meghalt.
Az eljárás során nem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az elhunyt munkavállaló tudott volna allergiájáról. Az elsőfokúmunkaköri alkalmassági vélemény szerint a munkavállaló alkalmas volt a munkaköri feladatok ellátására – írta törvényszék a közleményben.
A munkavédelmi felügyelőség vizsgálata szerint a munkáltató több szabályszegést, mulasztást követett el a foglalkoztatás során, de azok egyike sem állt ok-okozati összefüggésben a balesettel. Az alperes a munkavédelmi oktatás elvégzését nem rögzítette írásban, és nem biztosított elsősegélyt nyújtó személyt. A kockázatértékelése sem volt teljes körű, mert nem tartalmazta a szüretelés, szőlőfeldolgozás, borászati munkák során a munkavállalókat érő kockázatokat, valamint a munkahelyen alkalmazott veszélyes anyagok, növényvédő szerek használata során a kockázatokat és a veszélyeztetett munkavállalók körét.
A döntés nem jogerős, másodfokon a Győri Törvényszéken folytatódhat a tárgyalás.
(MTI)