A Jobbik mélyen megdöbbent az Alkotmánybíróság azon döntésén, mely szerint nem lehet népszavazást tartani a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségéről. Mint ismert, a Kúria jóváhagyta azt a magánszemély általi kezdeményezést, melybe a nemzeti ellenzék szervezetileg is bekapcsolódott, ám kedden az AB alkotmányellenesnek minősítette a Kúria döntését.

Megköszönjük ugyanakkor a rengeteg támogató aláírást, amit az Alkotmánybíróság döntése előtt már összegyűjtöttünk. Szeretnénk leszögezni azt is, hogy nem tágítunk ettől a témakörtől, „Férfiak 40” programunk mellett folyamatosan kampányolni fogunk, és keressük a lehetőségét annak, hogy hogyan tudnánk nyomást gyakorolni a kormányra az ügyben.

Kőszeghy Csanád Ábel debreceni és Demeter Pál Hajdú-Bihar megyei frakcióvezető

Kőszeghy Csanád Ábel debreceni és Demeter Pál Hajdú-Bihar megyei frakcióvezető

Amennyiben szükséges, egészen a strasbourgi emberi jogi bíróság elé visszük a kérdést, ahol véleményünk szerint biztosan nem fog megállni az Alkotmánybíróság döntése.

Hajdú-Bihar megyei önkormányzati frakció, Jobbik
Debreceni önkormányzati frakció, Jobbik