Kedden Hajdú-Bihar megyébe látogatott Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője, ennek során Debrecenben tartott sajtótájékoztatót Demeter Pállal, a nemzeti néppárt megyei frakcióvezetőjével. A képviselők a Jobbik béruniós kezdeményezéséről és a Trianon Emlékévvel kapcsolatos javaslatról is tájékoztatták a sajtó munkatársait.

Demeter Pál ismertette, hogy az elmúlt időszakban a megye fideszes önkormányzatai vagy napirendre sem vették a Jobbik béruniós kezdeményezését, vagy ha mégis, akkor leszavazta az előterjesztést a narancsos többség. A „mondvacsinált okok” közül is kiemelte a megyei frakcióvezető Papp László debreceni polgármester minősítését, aki „kommunisztikus elképzelésnek” nevezte a Jobbik béruniós javaslatát.

Felhozta továbbá Hajdúszoboszló példáját, ahol nincs fideszes többség az önkormányzatban, mégsem támogatta a testület a Jobbik béruniós elterjesztését. Demeter Pál úgy vélekedett, a fentiek ismeretében megállapítható, hogy a megyénkben kizárólag a Jobbik van azon az állásponton, miszerint egyenlő munkáért egyenlő bért kellene fizetni az Európai Unión belül, így Kelet-Magyarországon is.

Szávay István közölte, kedd délelőtti országgyűlési felszólalásában arra kérte valamennyi parlamenti párt képviselőit, hogy közösen találják meg azt a nemzeti minimumot, amelynek mentén mindannyian képesek felsorakozni a külhoni magyarság érdekeinek védelmében.

Szávay István az országgyűlésben (Fotó: alfahir.hu)

Emlékeztetett rá, Románia már most is gőzerővel készül 1918. december 1-jének évfordulójára, és nyilvánvalóan az a szándék, hogy az úgynevezett „Nagy Egyesülés” centenáriumán teleharsogják Európát azzal a hazugsággal, hogy Trianon a lehető legigazságosabb döntés volt, az erdélyi magyarok pedig kimagaslóan sikeres romániai kisebbségi politika gyümölcseit élvezhetik.

Szávay István felhívta a figyelmet, hogy Dömötör Csaba államtitkár a válaszában még csak kiejteni sem volt hajlandó a Trianon Emlékév kifejezést, ám ezen nincs is mit csodálni annak fényében, hogy Lázár János a legutóbbi kormányinfón tulajdonképpen értésre adta: a Fidesz azért nem támogatja a kezdeményezést, mert azzal a Jobbik állt elő.

szebbjovo.hu