A képviselők 339 igen szavazattal 151 nem ellenében és 16 tartózkodás mellett fogadták el a beterjesztést, amely nem bír törvényerővel, és nem kötelezi a francia kormányt a palesztin államisággal kapcsolatos politikájának bármilyen módosítására, de erős szimbolikus jelleggel bír, miután Európában egyre nagyobb a nyomás a palesztin államiság elfogadását illetően.
A szöveget a kormányzó szocialisták terjesztették a nemzetgyűlés elé, így kívánnak új lendültet adni a lebénult izraeli-palesztin békefolyamatnak.
A szocialisták, a Zöldek és a kommunisták megszavazták a szöveget, az ellenzéki jobboldali és centrista képviselők nagy többsége, néhány kivételtől eltekintve, az elismerés ellen foglalt állást. A legtöbb ellenzéki képviselő ezt azzal magyarázta, hogy a témában kizárólag a végrehajtó hatalom hozhat döntést, abba a parlamentnek nincs beleszólása, mások pedig tartottak egy ilyen kezdeményezés hatásaitól, valamint az izraeli-palesztin konfliktus franciaországi jelentőségére hívták fel a figyelmet.
A téma azért különösen érzékeny kérdés Franciaországban, mert ott él Európa legjelentősebb, 500-600 ezer fősre becsült zsidó és mintegy 5-6 milliós muzulmán közössége.
Izrael párizsi nagykövetsége közleményben jelezte, hogy ez a kezdeményezés “eltávolította a béke lehetőségeit” és “téves üzenetet” közvetít. A zsidó állam álláspontja szerint a palesztin állam elismerése a konfliktus rendezése előtt “súlyos hiba” és egy olyan “egyoldalú folyamat”, amely csak ront a helyzeten.A Palesztin Hatóság Rámalláhban üdvözölte a szavazás eredményét.
A határozat egyébként megállapítja, hogy a palesztinok és izraeliek között 1991 óta “a békefolyamat újraindítására tett kezdeményezések zátonyra futottak”, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy “palesztin területeken törvénytelenül folytatódik a telepek építése”.
A francia szenátus december 11-én szavaz a határozatról.
A palesztin államiság kérdéséről a vitát pénteken rendezték meg a nemzetgyűlésben. Akkor Laurent Fabius külügyminiszter bejelentette, hogy Franciaország kétéves határidőt tartalmazó menetrend kialakítását támogatja az izraeli-palesztin konfliktus végleges rendezése érdekében. A tárcavezető elmondta: Párizs partnereivel együtt az ENSZ-ben a tárgyalások újraindításáról szóló, két évre szóló menetrendet tartalmazó biztonsági tanácsi határozat elfogadtatásán dolgozik. Hozzátette: amennyiben a tárgyalásos megoldásra irányuló végső erőfeszítések is zátonyra futnak, Franciaországnak “késedelem nélkül” el kell ismernie a palesztin államot.
“Nem szimbolikus elismerést akarunk, amely csak egy virtuális államról szól, hanem egy valós palesztin államot szeretnénk. Ezért adunk egy lehetőséget a tárgyalásoknak” – mondta kedden a szavazást megelőzően Harlem Désir Európa-ügyi államtitkár.
Eddig a világ több mint 130 országa ismerte el a palesztin államot. Október végén Svédország az EU első nyugat-európai tagjaként elismerte az önálló palesztin állam létezését. Ugyancsak októberben a brit és az ír, novemberben pedig a spanyol parlament alsóháza is a palesztin államiság elismerésére szólította fel a nemzeti kormányt, mindannyiszor kiváltva az Izrael általi bírálatot.
(MTI)