Marosvásárhelyen március 10-én mintha a kézfogás is kicsit hosszabb, erősebb volna. Mert sokakkal kell kezet rázni, rengeteg a sepsiszentgyörgyi, háromszéki, meg aztán ott vannak Erdély minden szegletéből, akikkel tavaly ugyanekkor ugyanitt, a Postaréten vagy a felvonulás során, a főtéren találkoztunk.

És ettől válik ünneppé az ünnep, mert ragaszkodunk hozzá, magunkénak érezzük, napokkal előtte készülünk rá, kezdjük magunkévá tenni a teret – igen, Marosvásárhelyt, Székelyföld fővárosát is –, mert a székely zászlók mellett ott feszítenek már a kék-arany kokárdák is a kabáton. Ismerős a kép az országúton félreállított buszokkal, a rengeteg rendőrrel, csendőrrel – de tudjuk, nincs az a karhatalom, mely megállíthat ezreket, tízezreket, egy egész nemzeti közösséget, mely ünnepel méltósággal és jogait követeli békésen, de határozottan.

Marosvásárhelyen tegnap ismét kinyilvánítottuk autonómia iránti igényünket. Hatá­rozottan, erőteljesen. Kicsit talán idegesebben is, mint tavaly, volt egy-két oda nem illő mozzanat – a Vesszen Trianon!, Székelyföld nem Románia szlogenek helyett nem ártana valami pozitív üzenetet megfogalmazni –, és a tömeg egy része kissé türelmetlenül fogadta az igen szigorú hatósági korlátozásokat – de ez már elsősorban a hivatalosságok hibája, hisz mégiscsak mélységesen antidemokratikus betiltani egy törvényes, jó előre bejelentett demonstrációt. A részvételre sem lehet panasz – bár a számháború már tegnap este elkezdődött, a rendőrség mindössze 3000 tüntetőt számolt –, annál is inkább, mert ezúttal munkanapra esett március 10-e, a felvonulás tiltása körüli huzavona is távol tarthatott sokakat, az RMDSZ felemás magatartása miatt pedig az összefogás nem lehetett mozgósító erő. Összességében mégis méltóságteljessé sikerült a megemlékezés, civilizált, békés, de határozott, erőteljes volt a „polgári sétává” alakult vonulás – a szónokok üzenetei pedig letisztultak, egyértelműek.

Különösen jó érzés, küzdelmünkben pedig óriási jelentőssel bírhat, hogy a székelyföldi autonómiáért folyó tüntetésen ott lobog a katalánok, a baszkok zászlaja, felszólal a zászlóháborúban velünk elsőként szolidaritást vállaló magyarországi Budafok polgármestere, az autonómiapárti erőket tömörítő európai pártszövetség képviselője, és tudjuk: Törökországtól az anyaország számos településén, Bécsen és Londonon át kanadai és egyesült államokbeli városban tartottak szolidarizáló megmozdulásokat – egyvalami mégis hiányzott. Mert amíg a magyar és angol nyelvű felszólalások mellett román szót, erdélyi, székelyföldi román felszólalót nem hallunk, addig küzdelmünk aligha járhat sikerrel.

Mára ugyanis egyértelmű: a magyar közösség autonómiaigénye oly erős, hogy a hazai magyar politikai pártok ezt nem mellőzhetik. Erőt, egységet tudunk felmutatni, mellettünk tudjuk az anyaországot, és a lehetséges európai szövetségeseinkre is kezdünk rátalálni – csak az a román szó, az hiányzik még. Reméljük, nem sokáig.

Farcádi Botond – 3szek.ro