Megjegyezte, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. már indulásakor sem tudta ellátni a számlázás feladatát, így azt többszörösen kiszervezték, átláthatatlan céghálót hozva ezzel létre, ahol azt sem tudni, melyik társaság miként kezeli az ügyfelek adatait.
Mindeközben,nem, vagy jelentős késéssel mentek ki a számlák, ezért pedig a fogyasztókkal akarnak késedelmi díjat fizettetni – mondta.
Kepli Lajos kifogásolta azt is, hogy – szerinte alapvetően hibásan – különválasztották a hulladékszállítást és a díjak beszedését, amivel hatalmas áron totális káoszt teremtettek, hiszen a hulladékot elszállító cégek nem látják át pontosan a bevételeket, a munkájukért járó díjat késéssel és nem teljes egészében kapják meg.
(MTI)