Az ellenzéki politikus szakmaiatlannak nevezte a kormányzati elképzeléseket, amelyek értékelése szerint arról szólnak, hogy “aki nem lép egyszerre, nem lesz szakja jövőre”.
Dúró Dóra bírálta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet – mint mondta – “pártegyetemmé” alakítanák és kivonják a törvények hatálya alól. Álláspontja szerint ez áll a Raoul Wallenberg Szakközépiskola megszüntetése és a nemzetközi tanulmányok szak ellehetetlenítése mögött is. Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy az állam “erőszakosan szeretne monopolizálni” olyan szakokat, amelyeknek több egyetemen nagy hagyománya van, s amelyeknek hallgatói kiváló arányban tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Jelezte, hogy a felsőoktatási törvény Ház elé kerülő módosításához számos módosító javaslatot nyújtanak be, a hallgatói tiltakozásokon pedig a hallgatók mellett állnak.
(MTI)