Erről Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese beszélt pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a hírek szerint nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban “elszabadultak” az albérleti díjak.
Hozzátette: a Jobbik a lakásépítéshez szükséges cikkek 27 százalékos áfakulcsát 5 százalékra csökkentené, hogy könnyebb tudjon a versenyszféra új lakások építeni. Közölte, ezen intézkedéssel elérhetnék, hogy évente 5000 új lakást készüljön el.
Z. Kárpát Dániel azt mondta, ez önmagában nem elég, szükség van egy állami háttérrel működő otthonteremtési és bérlakás-építési programra, amellyel megnőhet a lakáskínálat, és így a piaci árnál lényegesen kedvezőbben vehetnék ki ezeket az ingatlanokat a magyar fiatalok. Megjegyezte, a 10 ezres nagyságrendben készülő bérlakásokat minősített magyar kivitelezők, központi anyagbeszerzéssel, határozott állami támogatással építenék meg.
A frakcióvezető-helyettes elképzeléseik költségvonzatát minimálisnak nevezte. Indoklása szerint az áfacsökkentés átmeneti bevételkiesést jelentene a költségvetésben, javaslataik hosszabb távon a bevételek emelkedését hozzák. Véleménye szerint “a kivándorlási spirált” is lassítani lehetne a Jobbik elképzeléseivel.
Az ellenzéki képviselőt kérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint a MÁV vasúti szerelvényein Pécsről érkező menekültekre rázárták a vagonok ajtaját. A politikus szerint nem szokatlan módszer,hogy külön vagonban helyeznek el migránsokat. Utalt a szigorú ausztrál szabályozásra.
Van a világban olyan hely is, ahol szabályos gyűjtőtáborokban, lágerekben tartják ezeket a szerencsétlen embereket – mondta.
Hozzátette: az, hogy milyen módon történik a migránsok szállítása, számára részletkérdés, sokkal aggasztóbbak a közegészségügyi kockázatok.
Értékelése szerint a probléma azért alakult ki Magyarországon, mert az intézmények képtelenek kezelni a helyzetet. Javasolta a menekülttáborok zárttá tételét, illetve a kerítésépítés helyett az önálló határőrség felállítását.
(MTI)