Nem ördögtől való ötlet a Debreceni Klinika és a Kenézy Gyula Kórház összevonása, ám fennáll a veszély, hogy a megszűnő osztályok helyére tőkeerős külföldi vállalkozások léphetnek – jelentette ki Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik debreceni önkormányzati frakciójának vezetője mai sajtótájékoztatóján.

DSC_3693

A képviselő szerint az egészségügyi integrálást az egész országban kapkodás, kidolgozatlanság és fejetlenség jellemzi. Elmondta: a megyei egészségügyi egyeztető bizottságok nem jutottak eredményre a határidőig, túljelentették a volumenüket, hogy kevesebb legyen az elvonás, tehát egyszerűen kénytelen voltak átverni kormányt.

Kőszeghy aggályosnak nevezte azt is, hogy zárt ajtók mögött, társadalmi vita nélkül döntött a kormányzat arról, hogy melyik megyében milyen ellátások maradjanak meg, ezzel pedig kórházak, osztályok húzhatják le a rolót országszerte. Úgy fogalmazott: egyes becslések szerint akár tízezer ember elbocsátásával is járhat az átalakítás. Hozzátette: valójában nem az ellátórendszer javítása volt fontos a kormánynak, hanem a gyors átalakítás – akárcsak az útdíjnál, ahol gyorsan változtatni kellett – viszont itt emberek élete a tét.

A Debreceni Klinika és a Kenézy Gyula Kórház összevonása nem ördögtől való ötlet, akár megtakarítások is várhatók, ám fennáll a veszély, hogy a megszűnő osztályok helyére tőkeerős külföldi vállalkozások léphetnek – hangsúlyozta az ellenzéki képviselő. Majd kitért rá: a Debreceni Egyetem rektora maga sem tagadta ugyanakkor, hogy elbocsátásokra is lehet számítani, ám konkrétumokról még nem tudni semmit.

Végül így zárta: reméljük, hogy a Kenézy Gyula Kórház legalább részben önálló maradhat, és nem kerülnek szakemberek tucatjai az utcára, ugyanakkor bízunk abban is, hogy a betegellátás színvonala anélkül fog javulni, hogy külföldi kézre kellene játszani egyes osztályokat. Amennyiben a Jobbik tudomást szerez a jövőben privatizációs törekvésekről az egészségügyi intézményeinkben, minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik megakadályozni a magánosítást.

szebbjovo.hu