Lukács László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten a rákos megbetegedések világnapján tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Jobbik zérótolerancia-programot hirdet a daganatos megbetegedésekkel szemben, hogy a lehető legkevesebben betegedjenek meg és veszítsék életüket ebben a betegségben.
Elmondta, hogy Magyarországon a rákos megbetegedések jelentik az első számú halálozási okot, 100 ezer lakosra vetítve ugyanis 400 férfi és 220 nő veszti életét ebben a betegségben.
A Jobbik “full frontális támadást” indít és minden megelőző és gyógyító eszközt be kíván vetni, hogy javítson ezen a szomorú statisztikán – fejtette ki a párt politikusa.
Példaként említette erre, hogy a szűrő- és diagnosztikai gépeket is fejlesztenék a rákos betegek 0-24 órában történő kezelése mellett
Lukács László kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az éjjel-nappali kezelések költségét a meglévő kapacitások felmérése után tudnák megmondani.
(MTI)