Magyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján sajtóhírekre hivatkozva beszélt arról, hogy a földnyilvántartásban és a pályázatban eltérő adatok vannak a “legzsírosabb földdaraboknál”. Azt feltételezi – mondta -, hogy egyes földterületeknél a kormányközeli érdekeltségek ezzel szándékosan próbálják meg távoltartani a konkurenciát a földvásárlástól.
A jobbikos politikus elmondta, hogy minden 20 millió forint értékhatár feletti pályázatot megvizsgálnak és összehasonlítják az adatokat. Azt követelte, hogy azonnal állítsák le a földprivatizációkat.
Magyar Zoltán egyúttal visszautasította, hogy nagyüzempártivá váltak volna. Kifejtette, hogy számos törvénymódosítással és felszólalással a helyi családi vállalkozások mellett foglaltak állást. Az alkotmánybírósági beadvánnyal összefüggésben pedig azt mondta: annak egy betűje sem utal arra, hogy a külföldiek földvásárlását kívánják segíteni, ezért ebben az ügyben is feljelentést tesznek.
(MTI)