Az ellenzéki politikus az ország legnagyobb problémájaként jelölte meg a demográfiai válságot, amely 36-37 éve jelen van.
Értékelése szerint a kormány valóban ért el előrelépést a területen, s a Jobbik is megtartaná a jelenlegi családpolitikai intézkedések döntő többségét, azonban ezek még nem érték el azt a hatást, ami Magyarország kívánt lakosságszámának eléréséhez szükséges.
Pártja javaslatai között említette Dúró Dóra a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának radikális csökkentését, a családtámogatási rendszer inflációkövetővé tételét és a bölcsődei gondozási díj eltörlését. Utóbbi segítené azokat az anyákat, akik visszatérnének a munkaerőpiacra és igénybe vennék a bölcsődei ellátást – fejtette ki.
Dúró Dóra közölte: javaslatokat dolgoznak ki az elvándorlásra, a meddőségre és a lakhatási problémákra. Bevezetnék a főállású szülőséget a többgyermekes családokban, támogatnák, hogy az első gyermek mielőbb megszülessen egy családban és egy szülőtámogatási életjáradék kidolgozása is folyamatban van – sorolta.
(MTI)