Tavaly szeptemberben súlyosan bántalmaztak a franciaországi Calais közelében egy magyar kamionost a migránsok. Az esetből országos botrány volt, aztán hirtelen csend lett. Pedig az áldozat, Bárándi Attila csak most szorul igazán segítségre, hiszen olyan traumán esett át, ami súlyos kihatásokkal bír mai életére is.

Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a következő bejegyzést tette közzé Facebook-oldalán:

A mai nap folyamán Ágoston Tiborral meglátogattuk Bárándi Attilát. Róla azt kell tudni, hogy ő az a kamionsofőr, akit tavaly szeptemberben brutálisan megvert hat, magukat migránsnak nevező bűnöző Calais-nál. Az elkövetők azóta is szabadlábon vannak. Attila viszont a támadás okozta traumából próbál kikecmeregni. Sok esetben csak ígérteket kapott, valódi segítséget keveset. Mi megpróbálunk enyhíteni a nehézségein és a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány adományát vittük el hozzá!

Adja Isten, hogy mielőbb felépüljön Attila, akiben ma egy rendkívül érző, tisztességes magyar embert ismertem meg.

Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője pedig a következő közleményt tette közzé Facebook-oldalán:

Ma ismét meglátogattuk Bárándi Attilát, a megvert kamionsofőrt – segítettünk.
Ha szeretnél segíteni pénzadományoddal, ide megteheted:
Bárándi Attila, 11773384-08272405-00000000

Kulcsár Gergely és Bárándi Attila

Bárándi Attila és Ágoston Tibor

Fotók: Kádár Lajos

szebbjovo.hu