“A Jobbik vagyonosodási vizsgálatot vezetne be az önkormányzati képviselők esetében is” címmel tartott sajtótájékoztatót Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik debreceni önkormányzati frakcióvezetője, ahol azt kérte, hogy minden önkormányzati képviselő, a polgármester és az alpolgármesterek is hozzák nyilvánosságra a saját, illetve a velük egy háztartásban élők vagyontárgyait. 

 

DSC_3597

Kőszeghy Csanád Ábel emlékeztetett: a Jobbik országosan kezdeményezte, hogy minden egyes politikus esetében vagyonosodási vizsgálatot rendeljenek el az országgyűlési, illetve az önkormányzati ciklusok elején és végén is, hogy a vagyongyarapodás nyilvánosan hozzáférhető legyen a választópolgárok számára, ám a Fidesz lesöpörte ezt a javaslatot. Hozzátette: mostanában több olyan politikusról – köztük Kósa Lajosról és Lázár Jánosról – is kiderült hogy hozzátartozóik nevén közel 70 millió forintos ingatlan van, így szükségét érezzük annak, hogy az átláthatóság miatt a politikusok hozzátartozóinak vagyontárgyai is nyilvánosságra kerüljenek.

Így folytatta: magam már a kampányidőszakban is önként nyilvánosságra hoztam a saját, illetve a feleségem vagyontárgyait is, és most ezt kérem minden képviselőtársamtól, a polgármester úrtól és az alpolgármesterektől is, hogy ők is tegyék ezt meg, mintegy biztosítékul a debreceni választópolgárok számára. Ugyan a parlamentben leszavazták a vagyonosodási vizsgálatról szóló jobbikos javaslatot, de a debreceni politikusok jó példával járhatnának el, ha mondjuk a város portálján (debrecen.hu) közölnék ezeket az adatokat.

szebbjovo.hu