Az ellenzéki politikus jelezte, hogy a parlament népjóléti bizottsága előző nap nem szavazta meg a vonatkozó kezdeményezését. Kifejtette: diszkriminatívnak tartja, hogy az ápolási időt csak az érintettek gyermeke esetében számítják be, házastárs, szülők, testvérek esetében nem. Hozzátette: nem mondanak le arról, hogy ez lehetővé váljon.
Sneider Tamást kérdezték arról is, hogy az MSZP és a Liberálisok is a lemondását követelik egy hangfelvétel miatt. Az alelnök áprilisi tréfának minősítette ezt, jelezve: a Jobbik “nem MSZP típusú párt”, konzekvensen képviseli saját elképzeléseit és szerinte ez jött le a hangfelvételen is. Hozzátette: a célok azonosak, a kommunikáció javítására van szükség.
A jobbikos politikus személyi titkáráról, Dér Zsoltról azt mondta: nem tud arról, hogy bárhová is gyilkolni ment volna. A horvátországi magyar település, Szentlászló lakosságát védte a szerb agresszoroktól, s egy normális országban az ilyeneket ki szokták tüntetni – értékelt.
Kérdezték arról is, hogy tapolcai jelöltjük, Rig Lajos mentőoverallt visel plakátjain, amit az Országos Mentőszolgálat név említése nélkül szóvá tett. Sneider Tamás közölte: nem lát abban kivetnivalót, ha valaki megjeleníti, hogy mi volt a foglalkozása.
(MTI)