Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy miközben az emberek elhagyják az országot, mert forráshiány miatt nem tudják ötleteiket megvalósítani, az állami bank olyan cégnek ad hitelt, amelynek “árbevétele a 2012-es alapítás óta nulla volt”.
Szóvá tette azt is, hogy ennek a hitelnek semmi köze a bank feladatához – azaz az export fokozásához -, a pénzintézet, céljait mellőzve, “a Fidesz pártérdekeit szolgálta ki”.
A jobbikos politikus Orbán Viktor “kétkarú rablójaként” jellemezte a kormánybiztost, aki szerinte nem elégszik meg kaszinói évi 3 milliárd forintos nyereségével, kereskedelmi helyett állami banktól kap mások számára elérhetetlen hitelt a TV2 19 milliárd forintos megvásárlásához. Novák Előd értékelése szerint “miután pártszócsővé silányították a közmédiát”, a kormány saját médiabirodalmát is közpénzből építi, ami elfogadhatatlan.
A Jobbik alelnöke egy december 11-i kormányhatározatra hivatkozva azt is kifogásolta, hogy az Eximbanknál 10,9 milliárd forintos alaptőke-emelést hajtottak végre a lakástámogatások kárára, s szerinte ez hivatott “megsegíteni” Andrew G. Vajna cégét.
(MTI)