A debreceni, illetve a cívisvárosban tanuló fiatalok lakhatási problémáinak tárgyában tartott sajtótájékoztatót Herpergel Róbert, a Jobbik önkormányzati képviselője és Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának megyei elnöke.

Keresztesy Gergő és Herpergel Róbert

A Jobbik is örvendetesnek tartja, hogy Debrecenben hamarosan megnyitja kapuit a BMW üzeme – bocsátotta előre Herpergel Róbert, majd hozzátette: a jó hírrel szinte egy időben röppentek fel azok a találgatások, hogy mindez vajon mennyivel fogja emelni a debreceni ingatlanok és albérletek egyébként is igen magas árát. A képviselő szerint ez a kérdés egyszerre érinti azokat a fiatalokat, akik nem jutnak kollégiumi férőhelyekhez, és albérletbe kényszerülnek, valamint azokat a fiatalokat és középkorúakat is, akik eddig a banki hitelek kihagyásával próbáltak összegyűjteni egy kisebb lakásra valót.
Herpergel Róbert úgy véli, ha jelenleg egy átlagos fiatal lakáshoz szeretne jutni, akkor három lehetősége van: vagy szülői segítséget kell igénybe vennie, vagy családalapítással, a CSOK-on keresztül érheti el célját, vagy az igen rossz emlékű banki hitelekért kell folyamodnia. Más út nincs, ugyanis a magyar átlagkeresetekből két ember sem fog összespórolni egy lakásra valót – vélekedett a városatya.
Herpergel Róbert elmondta: az új építésű lakások árai Debrecenben sok esetben 15-18 millió forint körül kezdődnek, és az ingatlanosok nem is titkolják, hogy főleg befektetési céllal ajánlják őket. Az albérletek árai pedig különösen magasak, ha az egyetem vonzáskörzetében találhatóak, ami a külföldi diákok számára nem okoz gondot, de a jelentős tömeget képviselő, kevésbé tehetős diákoknak igenis probléma.
A Jobbik önkormányzati képviselője kitért a lakások áfájának kérdésére is, és felidézte a pénzügyminiszter bejelentését, mely szerint kivezetik az új lakások 5%-os áfáját 2019 után. Herpergel szerint ezek a hatások összeadódva akár 30 százalékos drágulást is eredményezhetnek a debreceni lakáspiacon.
Keresztesy Gergő ismertette, hogy milyen megoldást kínál a Jobbik a lakhatási válság megoldására. A nemzeti párt állami hátterű bérlakás-építési programot szorgalmaz, amelynek keretében a jelenlegi piaci ár feléért, harmadáért is otthonhoz juthatnának a rászorulók. A Jobbik az üresen álló állami és önkormányzati ingatlanokat is hasznosítaná, miután a közfoglalkoztatottak bevonásával azokat alkalmassá tették a lakhatásra.
Az Ifjúsági Tagozat megyei elnöke szerint ez nemcsak a fiatalok ki- és elvándorlásának ütemét lassítaná le jelentősen, hanem a gyermekvállalási kedv növelésére is jó hatással lenne. Keresztesi úgy véli, koncepciójuk néhány tízmilliárd forintos állami forrás felhasználásával megvalósítható volna, a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak is munkát adna, ezáltal a gazdaságot is felpörgetné.
A Jobbik képviselői reményüket fejezték ki, hogy mivel az első Orbán-kormány idején a Fidesz is hasonló bérlakásprogramban gondolkodott, ezúttal nem fogják lesöpörni az asztalról a legnagyobb ellenzéki párt kezdeményezését.
szebbjovo.hu