Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egyeztetéssorozatot kezdtek a honvédség vezetőivel egyebek mellett a tartalékosok alacsony számáról. Elfogadhatatlannak minősítette, hogy a 45 év alatti önkéntes műveleti tartalékosok száma nem éri el a 800-at.
Arról is beszámolt, hogy múlt héten a Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vezetőjével, Vanyur Tibor ezredessel és helyettesével találkozott, akiktől azt az információt kapta, hogy a hivatásos katonának jelentkezők kétharmada alkalmatlan a szolgálatra.
A jobbikos politikus kijelentette: szükségesnek tartja az önkéntesen vállalható alapkiképzés bevezetését, ugyanis noha az alaptörvény előírja, hogy minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére, szerinte az ehhez szükséges feltételeket is biztosítani kellene.
Értékelése szerint a január közepi ötpárti egyeztetésen bemutatott javaslatuk azóta sem kapott kritikát és meglátása szerint a honvédelmi miniszter is egyetértett az alapvetésekben, ezért a vonatkozó határozati javaslatot benyújtották a Háznak.
Kitért arra is, hogy a kérdésben Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével is egyeztetnének.
Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón a tárgyalandó témák közé sorolta a honvédség erejének fejlesztését, a védelmi képességek növelését, a helikoptertendert, a külföldi szerepvállalásokat és a határőrség felállítását. A Jobbik emellett személyesen tájékozódni kíván a katonai objektumok állapotáról és a katonák felkészültségéről – tette hozzá.
(MTI)